MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

11. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok Fehérvárcsurgón
2015.05.26. 08:43

 Az immár hagyománnyá vált, 11. alkalommal megrendezésre kerülő Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok (kiállítás, vásár és konferencia) a Károlyi József Alapítvány szervezésében, a „Virágos Magyarországért” és a „Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége” védnöksége alatt és Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége díszelnökségével június 5. és 7. között kerül megrendezésre a fehérvárcsurgói Károlyi kastély felújítás alatt álló parkjában.



Az idei rendezvény díszvendégei – Franciaország mellett – Luxemburg és Lettország, az EU 2015-ös elnökségét ellátó országok. Lettország a híres «Ligo» virágos nyári napforduló ünnepség bemutatásával, Luxemburg képviseletében pedig a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal igazgatója tart konferenciaelőadást a nyitónapon. Az események harmadik alappillérének, Franciaországnak a képviseletében egy szakember igen fontos és közös európai problémánkról, a virágok és a méhek közeli kapcsolatáról beszél, valamint arról, hogy a méhek számának fogyatkozása miatt a méznek milyen kilátásai várhatók.
 
A szombati konferencia kiemelt témái : „Tájépítészeti inspirációk és botanikai kincsek : Az ókori Egyiptom, Japán és az európai kolostorok...”
 
A több mint 90 stand (növénytermesztők és –forgalmazók, kerti kiegészítők és bútorok gyártói és forgalmazói, világítás- és öntözéstechnikai cégek, kézművesek, kertészetek, iskolák, kertépítészek) mellett több kiállítás is várja a látogatókat: régi botanikai könyvek kiállítása Ambrus Lajos magángyűjteményéből, az erdélyi kastélyparkokrol Dr. Fekete Albert, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szervezésében, a Fejér megye legszebb magánkertjei fotókon együttműködve a Fejér Megyei Hírlap napilappal, mindemellett említést érdemel a Magyar Foltvarró Céh virágos patchwork kiállítása, Angyal Zsuzsa botanikai témájú kerámiái, valamint a kincsesbányai Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjainak„Vadvirágok” című kiállítása.Mint minden évben, idén párizsi úttal lesz gazdagabb a legszebb stand tulajdonosa.
 
Nem szabad megfeledkezni a dendrológiai sétákról, amelyek keretében is bejárható felújítás alatt álló parkjában.
A megnyitó ünnepség pénteken a lett Oskars Patjanko csoport ingyenes koncertjével zárul.
 
Információ: angelica@karolyikastely.hu; fekete.agnes@karolyikastely.hu www.karolyi.org.hu és www.karolyikastely.hu
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP