MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

15 kilométeren újul meg a burkolat a 81-es főúton Székesfehérvár és Mór között
2013.10.28. 07:52

 Az első ütemben három szakasz felújítása kezdődik a 81-es számú főúton. Székesfehérvár és Mór között összesen mintegy 15 kilométer hosszan újulhat meg a burkolat. Magyaralmásnál olyan nyomvályús már az út, hogy veszélyes a közlekedés, Söréd mellett ugyancsak többször javították az utat, de a mostani teljes szélességű felújítás hozhat csak igazi eredményt. A felújítás harmadik szakasza pedig Csókakő és Mór között zajlik majd a főúton – tájékoztatott Törő Gábor útügyi miniszteri biztos.



A felújítási munkálatok október végén elkezdődnek a 81-esen. A teljes befejezés valószínűleg áthúzódik majd 2014-re - tájékoztatott Törő Gábor országgyűlési képviselő, útügyi miniszteri biztos. Mint mondta többször volt már szó arról, hogy négysávosítani kéne a 81-es számú főutat Mór és Székesfehérvár között. „Útügyi biztosként ennek nem találtam meg a feltételeit, annyit azonban sikerült elérni a kormánynál, hogy bekerült a 2017-2020-as közlekedési operatív programba. Az út szélesítéséhez természetesen forrásokat kell majd rendelni: 2015-16 környékén a tervezésre és a kisajátításokra mintegy 300 millió forintot szükséges fordítani, ezek után lehet majd beszélni arról, hogy négysávosítani lehet az utat.
 
A 81-es főút veszélyességét jól mutatja az is, hogy a google keresőbe a "81-es főút" keresésre szinte kivétel nélkül baleseteket talál a rendszer.Közlekedni azonban 2020-ig is kell a 81-es főúton, így elengedhetetlen a felújítás. Az útburkolatot felmarják és két réteg új aszfaltszőnyeget kap a burkolat. A rétegek pedig olyan teherbírásúak lesznek, hogy hosszú ideig ellenállnak majd a kamionforgalom által okozott terhelésnek.
 
www.szekesfehervar.hu
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP