MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

200 esztendős a Megyeháza
2012.11.21. 16:21

Ebből az alkalomból és az épület tervezője, Pollack Mihály tiszteletére tudományos konferenciát és kiállítás megnyitó ünnepséget szervezett szerdán délután a Fejér Megyei Önkormányzat, a Fejér Megyei Kormányhivatal, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára és a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága Szent István Király Múzeum.  



A Megyeháza Dísztermében rendezett konferencián dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott, L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, a rendezvény fővédnökei valamint Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötték a megjelenteket, kiemelten Székesfehérvár polgármesterét, dr. Cser-Palkovics Andrást.
 
A közgyűlés elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a társadalom kívánt fejlődése sem érhető el anélkül, hogy megőriznénk és felmutatnánk történelmünk jeles pillanatait, személyeit és az ezek emlékeit őrző épületeket. A mai esemény kifejezheti tiszteletünket egy olyan időben, amikor az ilyen gesztusokra – meggyőződésem szerint – igen nagy szükség van. Kettőszáz éve készült el a ma is látható, ma is kiválóan, eredeti rendeltetésének megfelelően használható klasszicista palota. Törő Gábor beszédében úgy fogalmazott: A mi megyénk utolsó két évszázadát, elődeink életét, viharainkat és békés gyarapodásainkat ez az épület kísérte végig. Néhány éve ünnepeltük Fejér megye fennállásának ezredik évfordulóját. Ma, a sok évszázados gyakorlatnak megfelelően itt, egy házban – egy szándékkal – működik a mai önkormányzatiság megújuló szerve és az ismét az ezeréves megyei szintre helyezett államigazgatási középszint irányítása. Küzdelmeink és reményeink mind megjelennek e házban. A mai nap mutatja fel azt a folytonosságot, ami régmúlt korokat, vitathatatlan értékeket köt össze a jelennel, és igyekszik bevilágítani utunkat a jövőbe.
 
A köszöntőket követően több, a Megyeházához kapcsolódó előadás következett Dr. Demeter Zsófia megyei múzeumigazgató levezető elnökségével. Az újonnan épült, 200 éves vármegyeházáról dr. Erdős Ferenc nyugalmazott levéltár-igazgató adott elő, majd Vitek Gábor levéltár-igazgató Pecsét, címer, címeres pecsét címmel tartott előadást. Dr. Bibó István művészettörténész: Pollack Mihály Fejér megyei munkásságát, Bartos György művészettörténész az építész klasszicista templomait, Dr. Fekete J. Csaba építészmérnök, akadémikus és Bányai Balázs pedig Polack vajtai Zichy-kastélyról készített terveiről beszélt.
 
A rendezvény a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságán kiállítás megnyitóval folytatódott. Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg a kiállítást. „Nincs még egy olyan szép és arányos köztere széles e hazának, mint a székesfehérvári Szent István tér! Talán igazuk is van, ha azt mondják, csak a lokálpatrióta elfogultság állíthatja ezt. De nézzék csak meg egyszer tüzetesen, ne siessenek a dolgaik után, adják át magukat a tér, az öreg épületek hangulatának! A kicsiny park a nagy király lovas szobra körül, a régi zárda – ma a Megyei Levéltár – épülete, az iskola, a Szeminárium templomának kertje és néhány öreg lakóház övezte tér középpontját a Megyeháza súlyos és méltóságteljes tömbje uralja”- fogalmazott a megyei közgyűlés volt elnöke.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP