MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

2014. évi Székesfehérvári Királyi Napok
2014.07.02. 09:06

 Tudományos konferencia, szertartásjáték, néptánc fesztivál, fogadalmi mise és katonazenekari fesztivál is lesz augusztus 14. és 24. között a 2014. évi Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat keretében. A programokról sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.



„Az augusztusi ünnepségsorozat szinte a legjelentősebb ünnepe Székesfehérvárnak. Idén is több olyan program lesz, ami sok embert mozgat majd meg.” – mondta dr. Cser-Palkovics András. A programokat felvezető, hétfői sajtótájékoztatón a polgármester hozzátette: „Az érdeklődőket bőséges programkínálat várja, amelynek összeállításakor fő szempont volt, hogy sok embert szólítsunk meg és lelki, szellemi tartalma méltó legyen a városhoz.” Az augusztus 14-i fogadalmi szentmise napján egy tudományos konferencia is lesz, de ezen a napon nyitják ki majd az osszáriumot, amely augusztus 20-ig látogatható lesz. A város polgármestere kiemelte: „A Koronázási Szertartásjáték ünnepi főpróbáján a Belvárosban élők türelmét szeretnénk megköszönni, mégpedig úgy, hogy a napokban minden belvárosi postaládába megérkeznek az erre szóló jegyek.” A város polgármestere hozzátette: „Szeretettel és tisztelettel hívunk mindenkit a Királyi Napokra augusztus 14 és augusztus 24 között!”
 
Augusztus 14-én, csütörtökön a Városi Levéltár és Kutatóintézettel közös szervezésben Székesfehérvár koronázóváros múltjáról és az Árpád-ház Programról szóló szakmai előadásokkal indul a 2014. évi Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat. Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója kiemelte: „Az Árpád-ház program nemcsak a város tudományos tevékenységét határozza meg hosszabb távon, hanem sok szempontból a város fejlesztésére, jövőképére is kihat. A negyed évszázadot felölelő program nyitórendezvénye az Árpád-házi Emlékülés lesz. A tudományos konferencia előadói Székesfehérvár Árpád-korban betöltött központi szerepét, súlyát jelenítik meg.” Az előadók között lesz Zsoldos Attila akadémikus, valamint Fodor Pál, az MTA BTK Történettudományi Intézet főigazgatója.
 
Székesfehérvár augusztusi, ünnepi programjai nemcsak a városnak, hanem minden magyarnak is szólnak. „Öröm és ajándék, hogy ismét egy olyan eseményhez érkezünk, ahol összefogva, közösen tudunk maradandót szervezni.” – mondta Spányi Antal megyés püspök az egyházi programokkal kapcsolatban. „Augusztus 14-én Fehérvár fogadalmi ünnepén, arra emlékezünk, amikor Szent István a palotából átment a prépostsági templomba és halálának közelségét érezve Máriához fordult fia sírjánál, majd felajánlotta a magyarok nagyasszonyának a koronát. Ezt a város fogadalmi napjaként tartjuk számon.” Augusztus 14-én 08.45 órakor indul a körmenet István, Gizella és Imre, azaz a Szent Család ereklyéivel a Püspöki Palotából a Székesegyházba. Itt egészen este hatig közös imádság lesz és bárki megnézheti az ereklyéket, majd 18.00 órakor kezdődik a fogadalmi mise.” Spányi Antal elmondta, hogy augusztus 20-án 10.30 órakor kezdődik a székesegyházban a hagyományos ünnepi mise, ahol megáldják az új kenyeret.
 
Második alkalommal szervezik meg a Fricsay Katonazenekari Fesztivált, amelyre augusztus 15-én kerül sor. Szabó András ezredes, az Összhaderőnemi Parancsnokság Parancsnoki Iroda vezetője kiemelte, nagy öröm, hogy a város hathatós támogatásával idén is megrendezhetik regionális szinten a fesztivált. „Biztos vagyok abban, hogy sikeres lesz, hiszen négy katonazenekar vesz részt a fesztiválon. Természetesen idén is lesz térzene, dinamikus bemutató, és közös koncert, amely során mintegy 100 katonazenész játszik együtt a Városház téren.”
 
Idén a Koronázási Ünnepi Játékok nyitányaként Miklósa Erika koncertjén keresztül a szakrális zene is teret kap egy hangverseny keretében. Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója a Szertartásjátékkal kapcsolatban arról is szólt, hogy a művészet erejével megpróbálják a történelemkönyv hiányzó lapjait pótolni és hozzájárulni az Árpád-kor felelevenítéséhez. Különlegesség lesz az is, hogy Szent László városból, Nagyváradról mintegy 50 középiskolás vesz részt az koronázási játékok előadásán, a kórus tagjaként. A direktor felhívta a figyelmet arra, hogy idén is lesz Fény utca, amelynek főszereplője Szent László király, akinek legendás életét vetítik ki a Fő utca házfalain. „Nemcsak térben, de időben is kitágítjuk a vetítést, hiszen augusztus 14-től a Királyi Napok végéig minden este látható lesz a történet.” A Városház téren az egy középkori piac hangulatát idézik meg az Emese Park közreműködésével óriásbábokkal és mini színpadokkal.
 
A Deák Dénes és Lánczos-Szekfű Ösztöndíjak átadására idén is a Bory-várban kerül sor augusztus 16-án. Tavaly új hagyományt teremtett a város a Bory-családdal együttműködve. A cél az volt, hogy méltó környezetben, önálló időpontban és kellő figyelemmel körbevéve adhassák át a Székesfehérvár szellemi örökségét gyarapító alkotóknak az odaítélt ösztöndíjakat.
 
A nemzeti ünnep előnapján, augusztus 19-én hagyományosan Öreghegy városrész hívja vendégségbe a város lakóit. Az egész napos eseményen minden korosztályt megszólítanak, sőt a koncertek mellett immár borkirálynő-választás és borrendi felvonulás is színesíti a programot. Charlie is koncertet ad a Bory-vár előtti téren felállított színpadon – ezúttal „jazz-es arcát megmutatva a fehérváriaknak”.
 
Augusztus 20-án, a délelőtti egyházi programokat követően a fehérvári családokat kötetlen belvárosi programokkal várják egész nap. Délután 17.00 órakor a Koronás Parktól történelmi felvonulás indul az óriásbábokkal, majd 18.00 órakor hagyományosan a Szent István téren kerül sor Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének ünnepi ülésére és a város által 2014-ben adományozott kitüntetések átadására.
 
A XIX. Nemzetközi Néptáncfesztivál megnyitója 20.00 órakor kezdődik. Botos József, az Alba Regia Táncegyesület elnöke elmondta, hogy az eddigi tizennyolc fesztiválon valamennyi földrészről, 72 ország közel 300 csoportja, mintegy 9-10 ezer fellépővel képviseltette magát Székesfehérváron. Majoros Andor fesztiváligazgató hozzátette, hogy idén nyolc országból érkeznek csoportok: a Lefkoşa Folklore Association (Észak-Ciprus), a Rhydham (India), a Prismaseni (Malajzia), a Hora Horita (Moldova), az Acnip Iskra (Montenegró), a Gruppo Folkloristico Città di Agrigento (Olaszország), a National Folk Dance Ensemble Rovesniki (Oroszország) és az Elai Alai Euskal Dantza Taldea (Spanyolország). Rajtuk kívül a Székesfehérvári Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából egy ukrán csoport is a város vendége lesz néhány napig. A 19. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi néptáncfesztivál szabadtéri előadásokkal, zenekari bemutatókkal, utcazenével, nemzetközi folkestekkel, gasztronómiai bemutatókkal és gyermekprogramokkal várja az idelátogatókat augusztus 20-a és 24-e között.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP