MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A 1848-as haditanácsnak állítottak emléket a Sukorói református templomban
2015.09.29. 12:50

Szombaton késő délután ökonomikus imával és táblaavatással emlékeztek meg 1848. szeptember 29-i Pákozd-sukorói csata  167. évfordulójáról a csata előestéjén haditanácsnak otthont adó helyszínen, a Sukorói református templomban. A Sukorói Református Egyházközség új emléktáblán örökítette meg az 1848-as haditanács névsorát, melyet Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Fucsku Sándor vezérőrnagy lepleztek le.



Az1848-as Pákozd-Sukorói csata előestéjéről, a Sukorói Református templomban összehívott haditanácsra hagyományosan minden évben megemlékeznek a településen élők és imával emlékeznek a szabadságharcban részt vett honvédekre, hálát adva amiért életüket adták a hazáért, a szabadságért. Az idei, rendhagyó ünnepséget nagy érdeklődés kísérte figyelemmel, hiszen emléktábla avatással állítottak emléket az 1848-as haditanácskozás résztvevői előtt. Az ünnepségen Honvéd Férfikar előadásában csendült fel a Szózat.
 
 
Az ünnepséget Mészárosné Hegyi Gyöngyi, Sukoró polgármestere nyitotta meg.
 
A polgármesteri köszöntő után 1848, Pákozd és Sukoró jelentőségét  Karsai Béla, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnöke, Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka és Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke méltatta ünnepi beszédében.
 Az elnök avató beszédében kiemelte a haza védelmének jelentőségét, amelynek a kialakult  migránshelyzet ma is aktualitást enged. Ahogyan 1848-ban, ma is vannak olyanok, akik azon dolgoznak, hogy megvédjék Magyarországot, a magyar lakosokat, meg akarják őrizni nemzeti kultúránkat, és vannak olyanok, akik egészen más megfontolásból, de ez ellen tevékenykednek. Hazánknak ma is vannak felelős  döntéshozói, akik felismerték az összefogás és az ország megvédésének szükségeségét. Az elnök köszönetet mondott Magyarország kormányának és kiemelten a rendvédelmi szervek dolgozóinak a magyar emberek és a határaink védelméért. 
A haditanácsnak emléket állító táblát a helyes névsorral Dr. Molnár Krisztán elnök és Fucsku Sándor vezérőrnagy leplezték le. Ezt követően a Sukorói Református templomban a község legfontosabb évszámait, eseményeit tartalmazó emléktáblát is avattak.
Az ünnepség keretében kitüntetések átadására került sor.  „Sukoró Község Díszpolgára címben részesült Molnár Ferenc, a település volt polgármestere és Vincze Zsuzsanna, a település nyugalmazott jegyzője.
Sukoróért kitüntetést kapott Nagy János posztumusz, a díjat az özvegye vette át.
 
Az esemény zárásaként közös koszorút helyezett el Dr. Molnár Krisztián, a vezérőrnagy és a polgármester a templom külső falán elhelyezett emléktáblánál. 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP