MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A Fejér Megyei Afázia Klub tevékenységét mutatták be a Szent György Kórházban
2019.02.21. 08:22

A Fejér Megyei Afázia Klub 2018 áprilisa óta működik a „Beszédfogyatékos (stroke-on átesett) felnőttek komplex rehabilitációja” című sikeres pályázatnak köszönhetően. A klub eddigi tevékenységéről Gárdonyiné Kocsi Ilona, projektmenedzser, mesterlogopédus, Dr. Kerényi Levente, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Neurológiai Osztályának osztályvezető főorvosa és Dr. Óvári Attila, a csákvári Rehabilitációs Osztály vezetője számoltak be szerdán. 



A „Beszédfogyatékos (stroke-on átesett) felnőttek komplex rehabilitációja” című, az Emberi Erőforrások Minisztérium által kiírt, a Székesfehérvári Beszédhibásokért Alapítvány által elnyert és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház munkatársaival együttműködésben megvalósuló pályázat programjának célcsoportja a Fejér élő beszédfogyatékos, személyes kommunikációban gátolt, elsősorban afáziás felnőttek.

Fejér megyében évente körülbelül 2100 fő kap stroke-ot, akik mintegy 18%-a beszédfogyatékossá is válik.

A program célkitűzései ezért többek között a felnőtt beszédfogyatékosok diagnosztizálása és kezelése, sorstársi közösség biztosítása az Afázia Klubon keresztül, valamint családtagok bevonása a rehabilitációs folyamatba, sokoldalú, komplex segítés; orvosi, pszichológiai, logopédiai és mozgásszervi diagnosztizálás, terápia tanácsadás és konzultáció, az esélyegyenlőség biztosítása.” - hangsúlyozta beszámolójában Gárdonyiné Kocsi Ilona projektmenedzser, mesterlogopédus.

Dr. Kerényi Levente, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Neurológiai Osztályának osztályvezető főorvosa a stroke-ról beszélt, míg Dr. Óvári Attila, a csákvári Rehabilitációs Osztály vezetője mozgássérültek rehabilitációs ellátásáról szólt.

A Fejér Megyei Afázia Klub tagjai csak diagnosztizált betegek lehetnek, akik, - illetőleg hozzátartozóik - a 20 973 5733-as telefonszámon érdeklődhetnek.

 

 

szekesfehervar.hu 

 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP