MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A főkapitány értékelt
2015.02.20. 08:59

 Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén csökkent a regisztrált bűncselekmények száma. Dr. Varga Péter r. ezredes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2015. február 19-én értékelte a 2014. évet rendőrszakmai szempontból a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője és a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke részvételével.



A  főkapitány kiemelte, büszke arra, hogy az állománya a tőle elvárható maximális fegyelemmel és elhivatottsággal végezte munkáját. A kihívások Fejér megye rendőreit nemhogy hátráltatták volna, hanem ösztökélő erőként hatottak rájuk.

Dr. Varga Péter elmondta, hogy a 2014. évben a kitűzött célokat jellemzően sikerült teljesíteni, hiszen a regisztrált bűncselekmények száma több mint 30 %-al csökkent. Ezzel a mérőszámmal párhuzamosan a közterületen elkövetett bűncselekmények száma is csökkenést mutatott, ami a megye két nagyvárosában Székesfehérváron és Dunaújvárosban mutatkozott meg kiváltképp.

Rendészeti szempontból a 2014-es év kiemelkedőnek számított a júliusban bevezetett 24 órás megerősített közterületi jelenléttel, ami az egész országban pozitív visszhangot váltott ki. Az érdemi intézkedések és a rendezvénybiztosítások száma nőtt, amihez nagyban hozzájárult a megyében lévő három legmagasabb osztályban szereplő labdarúgócsapat mérkőzéseinek biztosítása. A turisztikai idényben tavaly is komoly kihívásokkal kellett szembenéznie Fejér megye rendőreinek, hiszen a Velencei-tó vonzáskörzete és a fesztiválok, - amik közül az O.Z.O.R.A. fesztivál kiemelkedett látogatottságú- sok esetben egyedi megoldásokat igényeltek, amihez a Készenléti Rendőrség nyújtott segítséget.

A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 628-ra csökkent, ezen belül a súlyos sérüléssel járó balesetek száma nőtt, míg a könnyű sérüléssel járó esetek száma csökkent. A halálos kimenetelű balesetek száma stagnálást mutat a 2013-as évhez képest.

A főkapitány kihangsúlyozta, hogy együttműködés nélkül nem tudná a Rendőrség hatékonyan végezni munkáját, ebben a társszerveken kívül az önkormányzatok is óriási segítséget nyújtanak évről évre. A Rendőrség stratégiai partnerével a Polgárőrséggel 2014-ben Fejér megyében 27854 órában látott el közös szolgálatot.

A beruházásokat tekintve az első számú megyei vezető három projektet emelt ki, amik 2014-ben megvalósultak. A Cecei Rendőrőrs megnyitásával a helyi lakosok régi vágyát sikerült kielégíteni, míg a főkapitányság lőterével és az intézkedéstaktikai ház átadásával az állomány napi, innovatív képzése vált lehetővé.

A szakmai értekezlet elöljárója, Kovács István r. dandártábornok az országos rendőrfőkapitány-helyettese az elért eredményekhez gratulált és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. évi munkáját jónak értékelte. Kihangsúlyozta, hogy a jövőben a megyében a bűnfelderítés eredményességén kell még javítani, illetve továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni a bűn és balesetmegelőzési tevékenységre, azon belül a legveszélyeztetettebb rétegekre, mint a szépkorúak és a kerékpárosok.  

 

www.police.hu 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP