MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A Királyi Napok CSÜTÖRTÖKI programjai
2018.08.16. 09:42

A Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivállal folytatódnak csütörtök délután a Székesfehérvári Királyi Napok. Az év egyik legrangosabb sporteseményeként Fehérváron rendezik a Tour de Hongrie második szakaszának díjátadó ceremóniáját. Este a Magna Cum Laude koncertje és mozgó történelmi képregény várja a Belvárosban sétálókat. 



 

A Székesfehérvári Királyi Napok elmaradhatatlan programja a Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivál, melyet hatodik alkalommal rendeznek meg.

Idén Budapest, Debrecen, Tata és a házigazda Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar szórakoztatja a közönséget. 15.40 órától a zenekarok a Belváros több pontján adnak térzenét, majd bevonulnak a Városház térre, ahol szakalaki bemutatók következnek. 17.20 órakor a csapatok elvonulnak a térről, a Fő utcán át a Zichy ligetig.

A Tour de Hongrie történetében Székesfehérvár már több ízben volt rajt-vagy célhelyszín: 1933, majd 1964 után 2018-ban augusztus 16-án, csütörtökön avathatnak ismét szakaszgyőztest a Belvárosban.

Az eredményvárást számos, a kerékpársporthoz kapcsolódó közösségi program kíséri, érdemes bekapcsolódni ezekbe, vagy a két városi kör során megcsodálni a száguldó mezőnyt. A díjátadó ceremónia 17.45 órakor kezdődik a Zichy ligetnél. Ugyanitt 19.30 órától az egyik legnépszerűbb magyar pop-rock zenekar, a Magna Cum Laude koncertezik.
A II. András életútját és uralkodását megörökítő mozgó történelmi képregény 21.00 órától ismét megtekinthető a Ciszterci templom és a Szent István Király Múzeum és Rendház épületének falain.       

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP