MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A közgyűlés elnöke oklevéllel köszönte meg az ápolási igazgató munkáját
2020.12.02. 16:05

Elismerő oklevéllel köszönte meg Dr. Molnár Krisztián a nyugdíjba vonuló Szabó Bakos Zoltánné, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi és Oktató Kórház ápolási igazgatójának azt a példás, 47 évnyi szolgálatot, amit a Fejér megyei betegek és a kórházi dolgozók érdekében végzett. Szabó Bakos Zoltánné életpályája példaként állítható a fiatalok elé. - hangsúlyozta Dr. Molnár Krisztián.



 Negyvenhét év után, december elsején nyugdíjba vonult Szabó Bakos Zoltánné, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ápolási igazgatója. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi és Oktató Kórházban és jogelődjeiben az egészségügy területén eltöltött közel öt évtizedes szakmai pályafutása, ápolási igazgatóként másfél évtizedes kiemelkedő hivatástudattal végzett vezetői és szakmai munkája, emberi magatartása elismeréseként Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke oklevélben részesítette.
„Azt gondolom, hogy negyvenhét év az egészségügy szolgálatában önmagában példás szolgálati idő, melyből tizenöt év ápolási igazgatóként telt el. A te személyedben - a kórházi dolgozók elmondása szerint is - egy olyan embert ismerhetünk, aki mindenkit meghallgat, empatikus, mindig segítőkész, valamennyi osztály problémáját, a dolgozók problémáját átérzi és segíti őket a megoldásban is. Kevés olyan életpálya van, amit a fiatalok elé példaként tudunk állítani, épp ezért az ilyen személyeket még az ilyen nehéz időkben is el kell ismernünk.” – hangsúlyozta a közgyűlés elnöke.
Az elismerés átvételére elkísérte Bucsi László mb. kórház főigazgató, aki mint mondta: igazi személyiség volt a kórház életében az ápolási igazgató, aki az utolsó munkanapjáig mindent tudott a legutoljára belépett nővérekről is. Ez a nem könnyű feladat mostantól az új ápolási igazgatóra, Nyakas Eszterre hárul. A kórház is méltóképpen búcsúztatta el az igazgatónőt, aki, mint nyilatkozta: nem távolodik el teljesen a szakmától, továbbra is képviseli a szakdolgozók érdekeit azokban a szakmai szervezetekben, melyekben eddig is tevékenykedett.
 
Elnöki elismerő oklevéllel, Millenniumi emlékéremmel és virággal köszönte meg a 47 év után nyugdíjba vonuló Szabó Bakos Zoltánné munkáját Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke Dr. Bucsi László mb. kórház főigazgató a Megyeházán.
 
Szabó Bakos Zoltánné három évtizede dolgozott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi és Oktató Kórházban, amikor 2005. március elsejével kinevezték a Kórház ápolási igazgatójának. Szakmai pályafutását szülésznőként kezdte. Intézetvezető főnővér-helyettes volt 1981-től 1990-ig, majd 1998-ig ápolási igazgatóhelyettes, később 2002-ig humánpolitikai főosztályvezető, illetve humánpolitikai igazgató. A Budapesti Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Karán az intézetvezető-képző szakot, majd a Pécsi Tudományegyetem BTK humánszervező szakát és Budapesten az egészségügyi menedzserképzőt is elvégezte. 2005-től töltötte be a Szent György Kórház ápolási igazgatói feladatkörét 2020. december 1-vel történő nyugdíjazásáig.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP