MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A közgyűlés továbbra is támogatja a Táncház működését
2012.03.29. 12:50

Ma reggel soron kívül ülésezett a Fejér Megyei Közgyűlés. A testületi döntésekről sajtótájékoztatón számolt be Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.  



 - A mai közgyűlésen többnyire technikai jellegű napirendi pontok szerepeltek-kezdte a tájékoztatót Vargha Tamás. Mint mondta, az első napirendi pontot azért emelném ki, mert ez egy technikai módosítás támogatási szerződésekkel kapcsolatban. Az elfogadása pedig azért újdonság, fogalmazott az elnök, mert ez már az új, a Regionális Fejlesztési Tanács utódlásából eredő közgyűlési feladatkörbe tartozik. A közgyűlés ennek a napirendi pontnak a keretében köszöntötte Molnár Tamást, a Közép - Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatóját- tette hozzá az elnök, majd a közgyűlési döntések ismertetését folytatatva elmondta, hogy a megyei önkormányzat a Velencei-tó - Vértes Térségi Fejlesztési Tanácsot a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzattal közösen – megújított formában és szervezettel – Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács néven kívánja továbbműködtetni. A tanácsba tagként Tóth Erika megyei képviselőt delegálja, a tanács munkájában való részvételre L. Simon László felkérését javasolja.
 
 
A napirendi pontok közül a sajtótájékoztatón kiemelte az Alba Regia Alapfokú Művészetoktatási Intézményre vonatkozó javaslatot, amelynek értelmében az állami támogatással történő működtetésének kezdeményezését elviekben támogatta a közgyűlés. A Táncház néven is ismert intézménynek korábban a Fejér Megyei Önkormányzat volt a fenntartója, mára állami tulajdonba került. „Az az értékteremtés, amely a Táncházban működő tevékenységből fakad nemcsak a táncegyesület, hanem Fejér megye és Székesfehérvár művészeti életében is kiemelkedő szerepet tölt be immár évtizedek óta. A megváltozott tulajdonosi viszonyok ellenére a szellemiség igényli ezt a tevékenységet, ezért az értékteremtő munkát továbbra is támogatjuk, hiszen továbbra is fehérvári gyerekek tanulják, és gyakorolják itt a tánc művészetét.”- fogalmazott Vargha Tamás.
 
 
A településrendezéssel, területfejlesztéssel kapcsolatosan további napirendben foglalkozott a testület Felcsút település rendezési terve, helyi építési szabályzata módosításának véleményezésével.
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP