MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A leleményesség a siker titka
2012.06.20. 15:27

180 milliós beruházás eredményeként fejlesztett ki egy új fitnessgép családot a Brunswick Magyarország Kft. A szerdán tartott projektzárón Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is részt vett, melyet a Sóstói Ipari Parkban tartottak Székesfehérváron, a kft. székhelyén. A projekt az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió az Európai Regionális Fejlesztési Alap 40 milliós támogatásával valósult meg. 



 
 
A rendezvényen Torkos Zoltán, a Kft. K+F Központ vezetője köszöntötte a megjelenteket majd Vargha Tamás, közgyűlési elnök mondott beszédet.
 
 
 
Mindig örömmel érkezem az magyar gazdaság talpra állítását szolgáló, Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projektzáró rendezvényekre- fogalmazott a közgyűlési elnök. Ebben kiemelt szerepe van az innováció ösztönzésének. Mint mondta: „Egy térség innovációs politikája felveti azt a kérdést is, hogy vajon képesek vagyunk-e a tudásbázisú fejlődés útjára lépni? Határozottan állíthatom, hogy igen. Bizonyítják ezt a Magyarországról származó Nobel-díjasaink is és ez a megvalósuló beruházás is.” –tette hozzá. A pályázati támogatás elnyerése segíti a kft. piaci súlyának, értékének további erősödését, valamint esetlegesen új munkahelyek létrejöttét. A fejlesztés öt világrész 120 országában kerül forgalmazásra. Ez a projekt is azt mutatja, hogy csak a kemény munka, a szorgalom és a leleményesség tehet sikeressé bennünket, magyarokat. - hangsúlyozta beszédében Vargha Tamás.
 
 
Ezt követően Torkos Zoltán prezentálta a Brunswick Magyarország Kft. történetét. Majd Fábián Zoltán – CPO Program Manager beszélt a termékgyártásról, technológiai fejlesztésről és bemutatta a terméket a gyakorlatban egy üzemlátogatás keretében.
 
 
A Brunswick cég célja a projekt megvalósításával egy minden eddiginél összetettebb élményt nyújtó mozgás-kombinációjú fitness gép kifejlesztése volt, amely imitálja a síelés, a snowbord és a tánc mozgáselemeit, a lábak szabad elhelyezésével több síkú oldalmozgást, és magas szabadságfokot biztosít a felhasználó számára.
 
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP