„Mintha még mindig tartaná magát az a nézet, hogy a magyar történelem kudarcok és bukások sorozata. Hogy a magyarok vagy Kelet és Nyugat között őrlődnek, vagy egymás ellen fordulnak. Középkori történelmünk is tele van testvérviszállyal, pusztító háborúkkal. Persze ott van azért Szent László, Könyves Kálmán és az országot újjáépítő IV. Béla alakja is. Dereng még Nagy Lajos, a lovagkirály udvarának fénye, Toldi Miklós vitézsége, Hunyadi katonai sikerei és Mátyás király gazdagsága. De aztán jön Mohács, a nemzeti tragédia. Jönnek a törökök, és mi százötven évig a keresztény Európát védelmezzük, kis híján felőrlődve a küzdelemben. Kimerült, lábadozó országunk az oszmánok kiűzése után újabb harcra kényszerül: immár a Habsburgokkal. Rákóczi jelszava: Istennel a hazáért és a szabadságért. Önrendelkezésünk és nemzeti létünk állandó veszélyben van, természetes fejlődésünket gáncsolják.

Másfél évszázaddal később a reformkor lelkesedését is a súlyos kiábrándulás követi: szabadságharcunkat leverik és kegyetlenül megtorolják. Mindezt nem feledteti a kiegyezés utáni boldog békeidők néhány évtizede, amelynek az első világháború tesz pontot a végére. És ezzel be is lépünk a tragikus XX. századba… Akkor tehát mi is az, ami ebből a mögöttünk álló ezer esztendőből ünneplésre ad okot?

Azért ünneplünk, mert a fenti csapások ellenére mégis miénk a legnagyobb történelmi siker, amit nép elkönyvelhet magának: megmaradtunk az egész Kárpát-medencében, sőt, megmaradtunk annak, amik vagyunk. Büszkén ünnepelhetjük a magyaroknak nemcsak fizikai, de lelki értelemben és keresztény hitében vett megmaradását is, amelyért annyira sok vihart kellett kiállni. Államiságunk szellemi talapzata nem rogyott meg, és erősebb, mint valaha. Nemzeti összetartozásunkat a határon túliaknak adott állampolgársággal pecsételtük meg. És elég, ha arra gondolunk, hogy Magyarország ma, 2018-ban is ugyanazt tűzi a zászlajára, amit István király és utódai az elmúlt ezer évben: történjen körülöttünk bármi, akkor is nemzeti és keresztény ország vagyunk és az is maradunk. És az út, ami ide vezetett, nem sorozatos bukás, hanem sorozatos kiállás és küzdelem, ami eredményes volt.

Azt is mindannyian tudjuk, hogy István királynak nem volt könnyű dolga. Apja nyomdokain járva azt a feladatot kapta, hogy egy pogány, szabadságszerető, nomád pásztornép első királyaként tegye le egy új európai állam alapjait. Rendkívüli éleslátás kellett ahhoz, hogy felismerje, a magyarok korábbi életformája erre bizony nem alkalmas. Rendkívüli bátorság kellett hozzá, hogy a törzsi vezetőkkel leszámolva, őseink szokásait, vallási meggyőződését, birtokviszonyait tűzzel-vassal átírja. De ahhoz is bátorság kellett, hogy a nagylelkű segítőktől az országot megóvja. Hogy a nyugatról érkező segítség ne forduljon át függőségbe, alávetettségbe. István nagyon bölcs előrelátással kérte és kapta meg a római pápa jóváhagyását, hogy aztán Isten kegyelméből uralkodó király lehessen, aki nem tartozik elszámolni földi hatalmaknak. Megszerzett magának minden, – ma úgy mondanánk – nemzetközi jóváhagyást. Ezt követően nagy erővel fogott hozzá az egyházi intézményrendszer kiépítéséhez és a magyar közigazgatás személyi és szervezeti alapjainak megteremtéséhez. Nem engedte az országot visszahullani a keleti, nomád viszonyokba, és ugyanilyen határozottan utasította el a nyugati hűbériség láncait is.

Ehelyett önálló útra lépett, és saját népének lelkéhez, karakteréhez illő politikai programot készített. Földi élete végén pedig, ahogyan azt a világ egyik legszebb, ha nem a legszebb címere, Fejér címere meg is örökíti, országát Boldogasszony Anyánk, Boldogságos Szűz Mária kegyébe és oltalmába ajánlotta.” - hangsúlyozta ünnepi beszédében Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

A megemlékezést követően a résztvevők egy-egy szál virággal rótták le tiszteletüket Szent István király szarkofágjánál.

Az ünnepségen részt vett Dr. Simon László, kormánymegbízott, Tessely Zoltán és Törő Gábor országgyűlési képviselők, Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Székesfehérvár és Fejér megye közgyűlésének képviselői, az önkormányzatok vezető tisztségviselői, önkormányzati képviselői, a történelmi egyházak képviselői, a fegyveres, rendvédelmi és igazságügyi szervek vezetői.

A Fehérvári királyok menetével – a történelmi óriásbábokkal, a hagyományőrzőkkel és a Kárpát-medencei meghívott vendégekkel – indultak a Nemzeti Emlékhelyről a tiszteletadás résztvevői a Szent István térre, a Díszközgyűlés helyszínére.

Az ünnepségen Cser-Palkovics András polgármester emlékezett a "fehérvári jogra", majd a város fejlődéséről szólva kiemelte, hogy a múlt és a jövő együtt teszi erősebbé Fehérvárt. Az ünnepi közgyűlésen átadták az idei Székesfehérvár Díszpolgára és a Pro Civitate díjakat, valamint a Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára címet is.