MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A SZÉKESFEHÉRVÁRI KIRÁLYI NAPOK programjai augusztus 17-én, kedden
2021.08.17. 10:20

A város szakmai elismeréseinek, valamint a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj, a Deák Dénes-díj és Deák Dénes-ösztöndíj átadása, folkest és népi gyermekjátszó, a királyi óriásbábok felvonulás, hagyományőrző bemutató is szerepel a Székesfehérvári Királyi Napok 2021 augusztus 17-i, keddi programjai között. 



A hagyományokhoz hűen a Szent István-napi ünnepségekhez kötődően idén is ünnepélyes keretek között adják át a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíjakat, a Deák Dénes-díjat és Deák Dénes-ösztöndíjat a Bory-várban. Az idei évben ez a szép esemény ad lehetőséget a város azon díjainak átadására, amelyeket évközben a járványhelyzet miatt nem lehetett méltó módon megtenni. Az ünnepi program kedden 17 órakor kezdődik.

A Királyi Napok Folkfesztivál zárónapja is kézműves foglalkozással és népi gyermekjátszóval kezdődik 10 órakor a Malom utcai Táncházban. Este a „Puszták Népe Front” zenekar koncertje 20.30 órakor kezdődik, majd 21.30 órakor a Királyi Folkesték – a J.A.M Showband koncertjével folytatódik. A nap és az ötnapos folkfesztivál a Galiba zenekar folkestjével zárul. További információ és jegyvásárlás: www.kiralyinapok.hu

A Belvárosban 18 órakor indul a királyi óriásbábok felvonulása és bemutatkozása zenészekkel és hagyományőrzőkkel a Vörösmarty Színháztól a Városház térig.

A Nyitott Városháza program keretében megtekinthető a Szent Korona hiteles másolata, az Aba-Novák Secco, valamint a Díszterem is 10 és 19 óra között.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP