MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Aláírták a települések a csapadékvíz elvezetést célzó nyertes pályázatokat
2012.12.05. 13:45

Több, mint egymilliárdos támogatást nyertek a csapadékvíz elvezetési rendszerük felújításához Fejér megye települései a Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében megvalósuló „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója” című kiíráson. A Megyeháza Címertermében szerdán mutatták be a 9 település támogatott pályázatát, ahol ünnepélyes szerződéskötésre is sor került.  



A Fejér Megyei Önkormányzat és a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség közös rendezvényén a Címerterem asztala körül helyet foglaltak a nyertes pályázó települések polgármesterei: dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár, Turi Balázs Bakonycsernye, Várai Róbert Baracs Varga Gábor Cece, Spergelné Rádl Ibolya Gánt, Gáll Attila Iszkaszentgyörgy, Vas Istvánné Magyaralmás, Nyikos László Polgárdi polgármestere, Nagyvenyim képviseletében Komjátiné Mádl Margit jegyző valamint dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott és Tessely Zoltán országgyűlési képviselők.
Házigazdaként Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit majd hangsúlyozta környezetvédelmi és vízvédelmi szempontból a pályázat jelentőségét - főként miután több település szenvedett el árvízkárókat az elmúlt években a megyében- és gratulált a nyertes települések vezetőinek. Ezt követően Molnár Tamás urat, a KDRFÜ ügyvezető igazgatója adott tájékoztatást a pályázat részleteiről.
 
Az ünnepélyes szerződéskötés alkalmából a települések polgármesterei bemutatták a pályázatukat és köszönetet mondtak mindazoknak a képviselőknek és a közreműködő szervezeteknek, akik hozzájárultak pályázataik megvalósulásához. Végül Molnár Tamás, a KDRFÜ igazgatójával közösen ez alkalommal – Cece és Iszkaszentgyörgy kivételével- aláírták a megállapodást a települések vezetőivel.
 
A Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében megvalósuló „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója” című kiírásra összesen 50 pályázat érkezett be a régióból, az igényelt támogatás összege 5,5 milliárd forint volt. Az első szakasz után 10 pályázat nyert el támogatást, mintegy 951 millió forint összegben. A 2012. szeptember 26-i kormánydöntést követően nyílt lehetőség a korábban forráshiány miatt tartaléklistára helyezett 15 pályázati támogatásra 1 milliárd 968 millió forint összegben. Így összességében 25 pályázat 2,92 milliárd összegű támogatást nyert el.
 
Fejér megyéből az első szakaszban 4 darab nyertes pályázat volt 330 millió forint támogatási összeggel, a második szakaszban 9 nyertes pályázatot támogattak 1,138 milliárd forint összeggel. A második szakaszban nyertes települések között volt Székesfehérvár, Gánt, Bakonycsernye, Baracs, Polgárdi, Nagyvenyim, Magyaralmás, Cece, Iszkaszentgyörgy.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP