MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Áldás az új kenyéren
2013.08.20. 10:20

Az államalapító szent királyra emlékeztek Móron augusztus 20-án. A Nemzeti ünnep alkalmából a történelmi egyházak és a város vezetőinek közreműködésével megszentelték és megáldották Móron az új kenyeret.  



A rendezvény 18 órakor kezdődött Móron a Lamberg-kastély udvarán. Az új kenyér megszentelése előtt Törő Gábor, Mór országgyűlési képviselője, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet.
 
„Augusztus 20-án megpihenve hát, óriásként magasodó, szent királyunkra emlékezve hálát adhatunk a sorsnak, hogy kegyében ezt a várost, ezt a tájat, ezt a hazát juttatta nekünk! Ám ne feledjük: földünket és javainkat nem eltékozolni, hanem gyarapítani kaptuk! Ahogyan Szent István és az utána következő nagy uralkodók, majd bölcs politikusok tették, magunkat, családunkat, városunkat és országunkat erősítenünk kell, mert gyermekeinknek és kései utódainknak csak így hagyhatunk örökül boldog jövőt!”- hangsúlyozta beszédében a képviselő.
 
Az ünnepi műsorban a Forgatós néptáncegyüttes működött közre.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP