MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Állami gondozásban élő gyerekek testvértáboroznak Balatonfenyvesen
2017.08.02. 10:19

A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében már tizenkilencedik alkalommal valósulhat meg július 29 és augusztus 4-e között az a „Testvértábor”, ahol a saját családjukból állami gondozásba kiemelt, különböző fejér megyei településeken élő vér szerinti testvérek egy hétig együtt nyaralhatnak Balatonfenyvesen. 



 
 
A balatonfenyvesi táboroztatást a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület magánszemélyek támogatásával, valamint a különélő testvérek javára májusban megrendezett VII. Kortárs Művészeti Aukción, és a gyermeknapi Játékfesztivál süti-kuckójában befolyt összegéből tudja finanszírozni, azon testvérpárok számára, akik a sors különös akaratából más-más településen és intézetekben nevelkednek. A 6 és 17 éves kor közötti testvérek gyermekotthonokból és nevelőszülőktől érkeznek, Bodajkról, Csetényből, Iváncsáról, Polgárdiból, Velencéről és Székesfehérvárról. A tervezett programok között szerepel erdei kisvasutas utazás Somogyszentpálra, a természetvédelmi területhez, és a balatonfenyvesi tanösvényt is végigjárják. A táborozás során kertmozit és gyermekszínházi előadást is szerveznek, de lesz gyöngyfűzés, nemezelés, papírsárkány készítés, vízi- és szárazföldi sportfoglalkozások, sorversenyek, élménypedagógiai foglalkozások, „Ki-Mit-Tud?” és esténként diavetítés is. A foglalkozásokat Masszi Magdolna óvodapedagógus és Varga Magdolna kézműves vezetik. A táborvezető Janó Andorné lesz.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP