MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Állami kitüntetések a Nemzeti Ünnepen
2021.03.17. 10:20

A Nemzeti Ünnephez kapcsolódóan több Fejér megyei polgár kapott állami kitüntetést a köztársasági elnöktől. 



Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Nemzeti Ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesítette:

a magyar állam és az egyház közötti párbeszéd elmélyítésében, illetve a református egyház elesettekhez és kiszolgáltatottakhoz forduló, a közjó érdekében végzett szolgálatainak kiszélesítésében vállalt szerepe, valamint teológiatörténeti jelentőségű tudományos és szaklektori munkája, továbbá a jövő lelkészeinek felkészítését segítő oktatói tevékenysége elismeréseként Bogárdi Szabó István Széchenyi-díjas teológust, a Dunamelléki Református Egyházkerület volt püspökét, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt lelkészi elnökét, Fejér Megye Díszpolgárát.
 
A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata elismerésben részesítette:
a hazai vízgazdálkodás területi szerveinek rendszerváltoztatás utáni átszervezése, valamint a nemzetközi vízügyi kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként dr. Hajós Béla építőmérnököt, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság volt műszaki igazgatóhelyettesét, az egykori Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vízügyekért felelős helyettes államtitkárát.
 
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozott:
az erdő-, a természet- és a klímavédelem területén folytatott szakmai tevékenysége, valamint Fejér megye, illetve Székesfehérvár város erdőterületeinek növelése érdekében végzett munkája elismeréseként Balsay Miklósnak, a székesfehérvári Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. nyugalmazott vezérigazgatójának, Fejér Megye Díszpolgárának, valamint
Székesfehérvár és térsége kulturális életében alkotóként, illetve irodalomszervezőként vállalt meghatározó szerepe, és a határon túli magyar kulturális kapcsolatokat építő több évtizedes tevékenysége elismeréseként Bobory Zoltán költő, prózaíró, művelődés- és irodalomszervező, Fejér Megye Díszpolgára részére.
 
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje katonai tagozata elismerésben részesült:
a katonai felsővezetés támogatása terén végzett több mint három évtizedes szakmai tevékenysége, valamint példamutató katonai pályafutása elismeréseként Garas László honvéd vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Stratégiai Központjának parancsnoka, a Magyar Honvédség törzsfőnökének műveleti helyettese,
a katasztrófavédelem területén végzett több évtizedes, kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréseként Nagy Lajos tűzoltó alezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatóhelyettesi Szervezet Megyei Főfelügyelőség polgári védelmi főfelügyelője,
 
A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata elismerésben részesült sikeres előadóművészete, valamint a fiatal zenei tehetségek támogatása érdekében végzett munkája elismeréseként Pély Barna énekes, zeneszerző, a Kodolányi János Egyetem Művészeti Tanszékének korábbi tanára,
Csákberény lakóinak szolgálatában végzett munkája, valamint a településen található avar kori temető feltárásának megszervezésében vállalt szerepe elismeréseként dr. Vécsei László állatorvos, Csákberény község polgármestere.
 
A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata díjat kapott a vízügyi területen végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Horváth Angéla, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrendezési és Öntözési Osztályának vezetője,
négy évtizedes pedagógusi pályája elismeréseként Sáfrán Andrásné, a csákberényi Vértesalja Óvoda óvodavezetője, Csákberény község alpolgármestere.
 
A magyar közigazgatás fejlesztését szolgáló, magas színvonalú szakmai munkája, valamint a hazai mérnöktársadalom érdekképviseletében vállalt szerepe elismeréseként dr. Virág Rudolf, a Magyar Mérnöki Kamara főtitkára, az Országos Választási Iroda volt vezetője, az egykori Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium volt szakállamtitkára, a korábbi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. 
 
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vízbiztonsági rendszerének kialakítása területén végzett színvonalas munkája elismeréseként Szebényiné Vincze Borbála, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. technológiai osztályvezetője a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. 
 
Dr. Tanárki Gábor, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója részére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott munkájának elismeréseképpen. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP