MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

„Annyit várhatunk utódainktól, amit mi adunk elődeinknek!”
2019.12.11. 15:27

A Fehérvári Huszárok Egyesülete a hagyományoknak megfelelően december 11-én Pátzay Pál huszárszobránál emlékezett meg az egykori 10. huszárezred ütközeteiről. Közülük is a legnevezetesebb és legvéresebb volt az 1914 decemberében, a lengyelországi Limanowa mellett lezajlott csata, amelynek során a magyar lovasság hősiesen megküzdött az orosz csapatokkal, és megállította azok előrenyomulását. A 10-es huszárok emlékműve, Pátzay Pál 80 évvel ezelőtt felavatott lovasszobra körül számos érdeklődő gyűlt össze. 



A Városház téren tartott ünnepség Zádori Gábor: Limanowa, a sikolyok völgye című versével kezdődött, amelyet a Vasvári Pál Általános Iskola diákjai szavaltak el. A megemlékezésen Sándor Zsolt dandártábornok, Székesfehérvár Helyőrség parancsnoka mondott beszédet, amelyben a küzdelmes történelmi eseményeket felelevenítve méltatta a huszárok emberfeletti helytállását. „Meggyőződésem, hogy egy nemzet nagyságát az is mutatja, hogyan ápolja hősei emlékét. Minden nemzet büszke a maga történelmére, s mi, magyarok is méltán lehetünk a mienkre.
Ez a büszkeség már magában véve is nemzeti kincs. A nemzetek nagy küzdelmeiben, a nagy válságokban csak azok a nemzetek állták meg helyüket, amelyek meg tudták őrizni hagyományaikat, nemzeti történelmüket. A 80 évvel ezelőtt felavatott Pátzay-féle lovasszobor méltón állít emléket nemcsak a 10-es huszárok, hanem valamennyi huszár történelmi cselekedetének, hősies helytállásának.” A dandártábornok hozzátette: az emlékezés, a tisztelgés, és az, hogy a hősök tettei soha ne merüljenek feledésbe, a ma élők feladata, hiszen „annyit várhatunk utódainktól, amit mi adunk elődeinknek!” – zárta beszédét Sándor Zsolt.
A limanowai csata 105. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezés koszorúzással folytatódott. Az emlékezés virágait a Fejér Megyei Közgyűlés és Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Molnár Krisztián elnök és Róth Péter alpolgármester helyezte el. A székesfehérvári helyőrségben állomásozó katonai alakulatok nevében Sándor Zsolt dandártábornok, Miklovich János ezredes és Benda László ezredes, valamint Limanowa város nevében a helyi hagyományőrzők delegációja tisztelgett a hősök emléke előtt. Koszorút helyeztek még el a Katonai Emlékpark Pákozd, a Krajczáros Alapítvány, a Magyar Királyi "Szent István" 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület, a Magyar Tartalékosok Szövetsége, a Somogyi Huszárok Egyesülete és szervezőkét legvégül a Fehérvári Huszárok Egyesülete képviselői.
Az ünnepség ágyúdörrenéssel zárult Szent Borbála és a hősök tiszteletére.
 
szöveg:ÖKK
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP