MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Átadták a Mór és Bodajk városát összekötő kerékpár és zarándokutat
2021.06.14. 09:32

Átadták vasárnap délután a forgalomnak a két szomszédos várost összekötő zarándok-, illetve kerékpárutat. 



Már egy nappal korábban megtörtént az új, 409 millió forintból felépült, 3,5 kilométeres útszakasz műszaki átadása, így nem volt akadálya annak, hogy megtartsák vasárnap a Mór–Bodajk-kerékpárút ünnepélyes felavatását. A 81-es főút forgalmát rendőrök terelték és irányították, miközben százfősre is duzzadt a zarándokokból és kerékpárosokból álló tömeg.
 
Miközben a viharos szél lobogtatta az avatáshoz elengedhetetlen nemzetiszín szalagot és a felállított zászlókat, Wurczinger Lóránt, Bodajk polgármestere elmondta, „itt és most egy álom vált valóra. Bízom abban, hogy az út építése halad tovább, Fehérvárcsurgón keresztül Székesfehérvárig”. Bodajk vezetője hozzátette: 'Azért épít utat az emberiség, hogy összeköttetést létesítsen, és bízom abban, hogy nemcsak a térség két legerősebb települését, hanem a lakosokat is összeköti az új út."
Fenyves Péter, Mór polgármestere is örömmel köszönte meg a szervezésben, illetve a kivitelezésben dolgozók munkáját, remélve, hogy ezen a jövőbe vezető úton mindig biztonságos lesz az átkelés. Törő Gábor a kerékpárút gondolatának eredetére, a kezdeti küzdelmekre emlékezett vissza.
Dr. Molnár Krisztián megyei elnök azt mondta: – Azért támogattam az elképzelést, mert két olyan ikonikus helyet kötünk vele össze, mint a Móri borvidék és a Mária-kegyhely.
Az esemény végén Spányi Antal megyés püspök áldást kért az új kerékpár-, illetve zarándokútra.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP