MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Átadták az új móri és a csókakői kerékpárutat
2015.12.05. 16:58

Ünnepélyes projektzáró ünnepségen adták 2015. december 5-én, szombaton Fejér megye két településén: Móron és Csókakőn a Fejér Megyei Önkormányzat által a KÖZOP pályázaton elnyert összesen 335,6 millió forintból megépített új kerékpárutakat. Az ünnepség résztvevői kerékpáron is kipróbálták az új bicikliutat.



 
A projektzárón a beruházást megvalósító Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke ünnepi beszédében példaértékűnek nevezte az egész ország számára a Fejér megyében megvalósuló kerékpárút beruházást és köszönetet mondott a partnereknek a projekt megvalósításában való együttműködéséért. A közgyűlés elnöke beszédében röviden felidézte a kerékpárút létrejöttét. „A Velencei-tó Váli-völgy Vértes Térségi fejlesztési Tanács kezdte meg a megyében a bicikliút fejlesztését. Első körben a Velencei-tó környékében gondolkodtak, de idővel a tervek a Mór-Csókakő szakasszal is kiegészültek, majd ezt követően a települési önkormányzatok csatlakoztak a Tanácshoz. A Fejér Megyei Önkormányzat átvállalva a Tanácstól a folyamatban lévő megyei fejlesztéseket és nyújtotta be azt a hat pályázatot, amelynek eredményeként most ma itt lehetünk.
A másik négy pályázat is sikerrel járt, százszázalékos támogatásban részsült. December 16-án a Velencei-tavi négy új kerékpárutat is át fogjuk adni”- hangsúlyozta dr. Molnár Krisztián. A hat fejlesztés összesen 1,1 milliárd forintból valósult meg, és további tervek fogalmazódtak meg a bicikliutak kiépítésének folytatásához-tette hozzá a közgyűlés elnöke. Dr. Molnár Krisztián külön köszönetet mondott az együttműködésért L. Simon Lászlónak, a Miniszterelnökség államtitkárának, Törő Gábor országgyűlési képviselőnek és Mór Város Önkormányzatának, amely felajánlotta, hogy a megyei önkormányzat pályázatához 65 millió kiegészítő forrást hozzárendel, és ennek köszönhetően kiegészítve a beruházást nagyobb teherbírású mezőgazdasági utat tudtak építeni a környék szőlészei, borászai részére.
„Régóta vártunk erre a kerékpárútra, amit nevezhetünk akár borútnak, vagy mezőgazdasági útnak, földművelők útjának is”- fogalmazott Törő Gábor országgyűlési képviselő ünnepi beszédében. A képviselő köszönetet mondott, hogy a többszöri kezdeményezés után végül sikerült elkészíteni ezt a kerékpárutat, amelyet Törő Gábor egy kulturális beruházásnak nevezett, hiszen várakat, kastélyokat köt össze , mezőgazdasági és borvidéken fut, mely tevékenység az itt élők kultúrájának alapját képezi.
 
 
L. Simon László, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy Fejér megyét egységes turisztikai térségként kell kezelni. Kiemelte, hogy a Mór-Csókakőn megépített új bicikliút Ausztriában és más nyugati országokban lévő bicikliutakkal megegyező színvonalon épült meg. Végezetül további Fejér megyei turisztikai célú fejlesztések tervét jelentette be a kastélyok felújításával, kerékpárutak megépítésével és kulturális beruházásokkal, mely növelheti a térség turisztikai vonzerejét és hozzájárulhat a helyi gazdaság további fejlődéséhez.
 
 
Fenyves Péter, Mór polgármestere, L.Simon László államtitkár, Törő Gábor országgyűlési képviselő, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Fűrész György Csókakő polgármestere átvágják a szalagot, és hivatalosan is átadják az új kerékpárutakat.
 
 
A Fejér Megyei Önkormányzat Móron és Csókakőn a Közlekedési Operatív Program keretében kerékpárút fejlesztést valósított meg, összesen 335,6 millió forintból. A megyei önkormányzat Csókakőn a KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0044 sz. „Főhálózati kerékpár nyomvonal fejlesztése Csókakő Község közigazgatási területén belül – (1.b) Csókakő” című pályázaton elnyert mintegy 137,9 millió forintból valósított meg beruházást, míg Móron a KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0042 sz. Főhálózati kerékpár nyomvonal fejlesztése Mór város közigazgatási területén belül – (1.a) Mór” című pályázaton elnyert mintegy 197,7 millió forintból valósította meg a beruházást. Mór Városi Önkormányzat 65 millió Forintos kiegészítő támogatásából mezőgazdasági úttal egészítette ki a megyei önkormányzat által épített kerékpárutat. A kerékpárutak műszaki átadása 2015. december 2-án történt meg, a mai naptól pedig bárki használhatja azokat.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP