MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Átadták az új piacot Bicskén
2021.09.27. 17:06

Ünnepélyes keretek között avatták fel szombaton reggel az új Bicskei Városi Piacot. A mintegy 700 millió forintból megvalósuló fejlesztés átadásán Dr. Nagy István agrárminiszter is részt vett. 



 
 
„Jó együtt örülni” - ezekkel a szavakkal köszöntötte a Bicskei Piac avatójára érkezetteket Dr. Nagy István. Az agrárminiszter hozzátette: fontosnak tartja, hogy minél több piac épüljön Magyarországon, hiszen így valós alternatívát kaphatnak az emberek, hogy vásárlásaik során a helyi gazdálkodók helyi termékeit vásárolhassák meg, támogatva ezzel a helyi gazdaságot.
 
Örömteli pillanat a mai, melyre közel öt évet kellett várni – mondta el Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, aki hozzátette: Bicske egykori mezővárosi múltjának szépségét hozza vissza az új létesítmény.
 
 
Az új Bicskei Piac összesen mintegy 700 millió forintból valósult meg. Első körben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 229 millió forintot, majd a helyi termelői igények növekedése miatt Magyarország Kormánya nemzeti forrásból további 200 millió forint forrást biztosított, melyhez a helyi önkormányzat is hozzátette a saját önrészét.
 
 
Bicske mezővárosi múltja ma is érezhető, sokan térnek vissza a gazdálkodáshoz, ehhez pedig fontos, hogy legyen egy piac – mondta el Bicske polgármestere, aki hozzátette: éppen ezért egyértelmű volt számukra, amikor meghirdetésre került a pályázat, hogy megragadják a lehetőséget.
 
 
Öt pavilonban, 25 árusítóasztalnál várják mostantól a bicskeieket az új termelői piacon, hogy korszerű, kulturált körülmények között válogathassanak a helyi termelők és kézművesek portékáiból.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP