MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Az 56’-os forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékeztek Martonvásáron
2015.10.27. 10:33

Martonvásár Város Önkormányzatának nevében Oroszné Pál Mónika Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ igazgató helyettese köszöntötte az egybegyűlteket október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Ünnepi beszédet mondott Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.



Az eseményen részt vettek a város, a járás és az intézmények, valamint civil szervezetek képviselői, vezetői, valamint dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő is.

A bevezető után a Szent László Völgye Lovas Egyesület huszárai a közösen elénekelt himnusz dallamára felvonták az országzászlót, majd dr. Molnár Krisztián elmondta ünnepi beszédét. "Nemzetünk már megtanulta, hogy a szabadságról, a hazáról nem elég beszélni, harcolni is kell, tenni a hétköznapokban is. Korunk legnagyobb kihívásáról – a kontinenst elárasztó migránstömegről - sokan úgy gondolják, ha a homokba dugják a fejüket, a probléma magától is megoldódik. De ez nem így van! Ha nem cselekszünk, unokáink joggal mondják majd: gyávák voltatok, nem tettetek semmit, pedig az idő azt követelte tőletek! Nemzetünk ösztönei mindig jól működtek, számunkra a szabadság nem magától értetődő, nem a távoli ősöktől kapott örökség. Úgy tűnik, mifelénk szinte emberöltőnként meg kell az országot védeni."-hangsúlyozta ünnepi beszédében a közgyűlés elnöke.

Ezek után az 56-os emlékmű megkoszorúzására került sor. Közös koszorút helyezett el Tessely Zoltán és Dr. Molnár Krisztián a kopjafánál.

 

 

A megemlékezés végén Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ színháztermében a Martonvásári Szögletes Kerék Gyermekszínház előadásában a „Törött szárnyú madár" című rövid színdarabot kísérhette figyelemmel a közönség.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP