MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Az első éves kollégistákat köszöntötte a közgyűlési elnök a Megyeházán
2020.09.04. 12:32

A Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyes pályázatok első éves Fejér megyei nyerteseit hirdették ki pénteken. A megjelenteket Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte és adta át a sajtó jelenlétében a jogosultság igazolását a Megyeházán. 



 
„A Fejér Megyei Önkormányzat 1993 óta bír a 20 kollégiumi férőhellyel a Pécsi Tudományegyetemen. Két héttel ezelőtt a felső évesekről kaptunk értesítést az egyetemről, azokról, akik nem kaptak a kollégiumban elhelyezést. Hiszen a megyei férőhelyek kimondottan azok számára kerülnek fenntartásra, akik más körülmények között nem kapnának elhelyezést. Mi már akkor gondoskodtunk arról, hogy első éveseknek is biztosítsunk kollégiumi elhelyezést. A 31 jelentkezőből 7 hallgatónak tudunk most férőhelyet biztosítani. Ezzel a kezdeményezéssel a Fejér megyei fiatalok továbbtanulását szeretnénk támogatni. A kollégiumi elhelyezés egy jó háttér arra, hogy biztonságban tanulhassanak a fiatalok és tanulmányi szempontból is előnyös a számukra. Másrészt az sem elhanyagolható, hogy a 18-20 ezer forintos kollégiumi díj a mai albérletárakhoz képest nagyon kedvező. Valamennyi győztesnek azt kívánom, hogy használja eredményesen ezt a férőhelyet! Eredményes tanulmányokat kívánok és azt, hogy egészségesen, a tervek szerint tudjátok folytatni a tanulmányaitokat. Amennyiben azt befejeztétek, visszavárunk benneteket!” - köszöntötte a jelenlévő hallgatókat Dr. Molnár Krisztián.
 
A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke a sajtónyilvános eseményen elmondta: „Az egyetemen már megkezdődött a beköltözés, és van olyan szak, hol mai napon, van ahol hétfőtől, ezért nem tudtak teljes létszámmal jelen lenni a pályázati győztes hallgatók. Ez indokolta a sürgősséget. A Fejér Megyei Önkormányzat tegnap kapta meg az elutasított első évesek listáját az egyetemtől. Akkor azonnal döntött a szakbizottság, és mi a mai, legrövidebb időn belül átadtuk az oklevelet. – tette hozzá Dr. Molnár Krisztián.
 
Most, hogy az első évesek pályáztatási folyamata is lezárult, a Bizottság döntése alapján 31 jelentkezőből 7 első éves hallgató részesül többek között Fejér megye Pákozd, Perkáta, Sárbogárd és Adony településeiről a pécsi egyetem kollégiumi férőhelyeinek egyikében. A 2020/2021–es tanévben a 7 első éves nyertes pályázó a Bölcsészet és Társadalomtudományi, Természettudományi, valamint Egészségtudományi Karon kezdi meg tanulmányait. Közülük a megyeházi ünnepségen megjelent 2 hallgatónak, ill. egy hallgatót képviselő családtagnak Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke személyesen adta át a jogosultságot igazoló dokumentumokat a Címerteremben.
 
A Fejér Megyei Önkormányzat az olyan hallgatók elhelyezését segíti, akiknek az egyetem elutasította a kollégiumi jelentkezését. A pályázati megállapodással így biztosítva a megye hallgatói számára, hogy az albérlethez képest kedvezőbb áron, komfortos kollégiumban tudják a tanulmányaikat folytatni.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP