MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Az örökbefogadást népszerűsítő konferenciát rendeztek a megyeszékhelyen
2013.01.25. 11:24

„Minden gyermeknek családban a helye”- ez a vezérfonala annak az országos konferenciasorozatnak, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma indított azért, hogy minél több gyerek találhasson örökbefogadó szülőkre. A programot 25 millió forintos támogatással az Ágota alapítvány valósítja meg. Pénteken Fejér megyében népszerűsítették a rendezvényt a Megyeházán a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ szervezésben. 



 
Fejér megyében a nevelőszülői hivatást vállaló 191 családnak köszönhetően 413 kiskorú gyermek és 45 nagykorú fiatal nevelkedhet családban, míg örökbefogadás által 209-en leltek szülőre. 2012-ben Fejér megyében összesen 33 főt fogadtak örökbe és 3 gyermeknek az örökbefogadása jelenleg is folyamatban van.
 
Kothencz János, az ÁGOTA - Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért - Alapítvány elnöke elmondta, hogy az összefogásnak az is célja, hogy értékalapú szemléletmód alakuljon ki és gyermekvédelemben, ahol a gyermekkel való bánásmód elsősorban emberi és nem utolsósorban szakmai szemléletmódját a törődő gondoskodó attitűd jellemzi a korábbi, több évtizedes kollektív felügyeleti típusú hozzáállással szemben.
 
Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója elmondta, teljes odaadással viszonyultak az országos programhoz, amely a gyermekek érdekeit szolgálja. Fejér megyében a gyermekvédelmi rendszer optimális, gyermekközpontúvá vált és a gyermekek szükséglete szerint struktúrálódott. „Vannak természetesen hiányosságok és fejlesztendő területek, amelyeket nagyon jól látunk.” - tette hozzá. A szakember kiemelte azt is, hogy a 0-3 éves korú gyermekek közül Fejér megyében mindösszesen négy kisgyermek nevelkedik gyermekotthonban, aminek az az oka, hogy ők olyan súlyos fogyatékkal élnek együtt, amelynek megfelelő ellátása kizárólag intézményes keretek között biztosítható. Jövő évtől nem lehet nevelőotthonokba beadni 12 évesnél fiatalabb gyereket. Az a cél, hogy ehelyett nevelőszülőkhöz, családba kerüljenek . Kivételek lehetnek, például a súlyosan fogyatékos gyermekek esetében” - tette hozzá az igazgató.
 
Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő a szakmai konferenciát megelőzően elmondta, hogy Magyarország lélekszáma folyamatosan csökken a 80-as évek óta. „A születendő gyermekek számának növelését segíti elő a mai rendezvény is, mert az a gyermek, amelyik családi környezetben nő fel, nagyobb eséllyel alapít majd családot. Mint mondta: a kormányzat kiemelt figyelmet fordít a családok támogatására. A családban, nevelőszülőknél való nevelés – nemcsak a népességnövekedést, hanem ezeknek a gyerekeknek majd a társadalomba való beilleszkedését, és a munkaerőpiacon való elhelyezkedését is elősegíti majd”- emelte ki. 
 
A tájékoztatót követően a Megyeháza Dísztermében köszöntötte elsőként a konferencia résztvevőit Törő Gábor.
 
 
A rendezvényt a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Balogh Iboolya nyitotta meg. Ezt követően előadást tartottak a programban résztvevő szervezetek intézmények képviselői, vezetői.
 
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális-, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkársága által támogatott program keretében május végéig minden megyeszékhelyen rendeznek konferenciát, amely a gyermekvédelemben dolgozókhoz és azokhoz szól, akik a nevelőszülői hivatást kívánják választani vagy gyermeket szeretnének örökbe fogadni. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok és az ÁGOTA Alapítvány által szervezett rendezvények célja, hogy országszerte megismertesse a befogadó és nevelőszülői hivatásvállalásokat, népszerűsítse az örökbefogadást és felhívja a figyelmet az élet szentségére.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP