MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Bicskei csapaté a vándorkupa győzelem
2014.11.18. 14:48

Idén a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon csapata nyerte a 8. alkalommal rendezett Gyermekek Napja futballtornáját, így ők vigyázzák a vándorkupát a következő egy évben. A Videoton Oktatási Központ Sportcsarnokában a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok keretében rendezett tornán hagyományosan részt vett a megyei közgyűlés vendégcsapata is. A köszöntők sorában megemlékeztek Pleizer Lajosról, a közgyűlés elhunyt alelnökéről, a futballtornák rendszeres résztvevőjéről.  



Jó hangulat és izgalmas mérkőzések jellemezték az idei Gyermekek Napján rendezett futballtornát. A rendezvényen Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója köszöntötte a vendégeket, támogatókat és a megjelent csapatokat. Elmondta, hogy az ő feladatuknak része a gyermekek jogainak védelme mellett a szabadidő szabad eltöltésének és a joggyakorlás elősegítése is. Annál is inkább- tette hozz az igazgató-, mivel Magyarország is csatlakozott az ENSZ által 21 évvel ezelőtt megalkotott Gyermekjogi Egyezményhez. Vállalta az egyezményben rögzítettek teljesítését, a gyermekek jogainak védelmét, ők is ezt teszik a mai nappal. Befejezésként sportszerű játékra és nemes versenyre szólította fel a versenyző csapatokat. „Küzdjetek meg a rátok váró jutalomért”- hangsúlyozta köszöntőjében Deresné Tanárki Mária.
A Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében Dr. Kovács Zoltán, megyei aljegyző nyitotta meg a rendezvényt. „Az ENSZ egyezmény sok mindent tartalmaz, többek között azt is, hogy minden gyermeknek joga van családban felnőni. Sajnos ez nem minden gyermeknek adatik meg, azok pedig állami gondoskodásban, nevelőszülőknél nevelkednek. November 20. a Gyermekek Napja, és ez a nap most rólatok szól - hangsúlyozta az aljegyző. A folytatásban arra kérte a megjelenteket, hogy fél perces néma csenddel emlékezzenek meg Pleizer Lajosról, a Fejér Megyei Közgyűlés elhunyt alelnökéről, aki a tavalyi meccsen még a sípot fújta a játékosoknak. Befejezésül pedig átadta a Fejér Megyei Önkormányzat ajándékát a vándorkupa győztes csapatnak, egy kosár futball labdát a test és lélek fejlesztésére.
 
 A köszöntők és az ajándékozást követően kezdetüket vették a Gálamérkőzések. Elsőként a közgyűlés és a gyerekekből álló „bajnokcsapat” mérkőzött, majd a támogató Union Biztosító és a gyermekvédelmi központ dolgozói és a gyerekek „válogatott” csapata játszott visszavágót.
 
 
Az izgalmas mérkőzések után az eredményhirdetésre felsorakoztak a már korábban lejátszott vándorkupa és a mai gálamérkőzések csapatai. Gratulált és a díjakat átadta: Deresné Tanárki Mária igazgató.
A gyermekvédelmi központ vándorkupa rendezvényen öt csapat vett részt. A közgyűlés nevében Gebula Béla megyei képviselő, valamint Sárbogárd és Dég csapata emléklapot vett át, majd az első három helyezés az alábbiak szerint alakult: III. helyezett: Mezőfalva csapata, II. helyezett: Velence csapata, I. helyezett: a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonának csapata lett. Így idén először egy éven át ők vigyázzák a vándorkupát.
 
A legjobb mezőnyjátékos Bakos Tibor, a bicskei csapat játékosa lett, a legjobb kapus címet Németh Noé nyerte a dégi csapatból, a gólkirály pedig Sólyom Tamás lett.
A csapatok részvételét pedig egy-egy futball labdával jutalmazták.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP