MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Bornapok és megújuló történelmi belváros Móron
2012.10.03. 11:25

671 millió forintból megszépült épületek, közterek valamint a felújított belvárosi park felszentelésével különleges, ünnepi pillanatok előzik meg a Móri Bornapok megnyitó ünnepségét október 5-én. 



 
 
Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, Mór országgyűlési képviselője kiemelte: Mór Fejér megye legkedveltebb turisztikai célpontja. A város az iparterületek fejlesztésével kezdte meg a rohamos fejlődést, majd köztereinek rendbetételével, szépítésével sokat tettünk azért, hogy a bor­,egészség-, gasztro­, és sportturizmusból származó bevételek is biztosítsák a város jövőjét. A beruházás során a központban lévő parkot Szent Istvánról neveztük el, ezzel is szeretnénk kapcsolódni a székesfehérvári 2013-as Szent István Emlékévhez. A névválasztásban az is megerősített bennünket, hogy a park mellett található egy Boldog Gizellát ábrázoló szobor is. Nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy Spányi Antal megyéspüspök úr elfogadta a meghívásunkat és kérésünknek eleget téve pénteken ő áldja meg az új parkot.” - tette hozzá Törő Gábor.
 
 
Beke Ildikó, a Lamberg-kastély Kulturális Központ igazgatója elmondta, az ünnepi megnyitó és a városi kitüntetések átadása mellett a rendezvények sokszínű kavalkádja kínál tartalmas időtöltést és könnyed szórakozást a vendégeknek. Az idei programsorozatban a kiállítások, neves külföldi és hazai együttesek koncertjei, és szakmai találkozók mellett rendezik meg a IX. Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivált.
 
 
Fenyves Péter polgármester elmondta: „A város újkori történetének harmadik legnagyobb beruházása kezdődött meg idén tavasszal. Az idei bornapokat még ünnepélyesebbé teszi a megszépült belváros avatása. Az önkormányzat 191 millió forint önrészt biztosított a pályázaton nyert összeg mellé, így a projekt összköltsége 671 millió forint.”–tette hozzá a polgármester.
 
Egy sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően Mór történelmi belvárosa közel 671 millió forintból újul meg. Az önkormányzat sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv keretében, és 479. 808. 787 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a belváros rehabilitációjára. A munkák idén tavasszal kezdődtek meg és a hétvégén már birtokba vehetik a város lakói a megújult Kapucinus teret, az átépített belvárosi parkot és a felújított Luzsinszky –kastélyt.
A beruházás során a központban lévő park, mely a képviselőtestület döntése értelmében ezentúl Szent István nevét viseli, közösségi térré alakult, játszótérrel, dísztóval. A parkot körülölelő épületeket is felújítják a projekt során 2013 októberéig. A Polgármesteri Hivatalnak otthont adó Luzsinszky-kastély homlokzata visszakapta egykori színeit, az épület fűtésrendszerét korszerűsítették és kicserélték a nyílászárókat is. Megszépült a Kapucinus tér is, ott járdák, utak, zöldfelületek újultak meg.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP