MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Döntések a különleges gazdasági övezettel kapcsolatban – ülésezett a Fejér Megyei Közgyűlés
2021.09.30. 13:56

Terv szerinti közgyűlést tartott csütörtökön délelőtt a Fejér Megyei Közgyűlés, Dr. Molnár Krisztián elnökletével. Az ülés legfontosabb témája a különleges gazdasági övezettel kapcsolatos döntések meghozatala volt. 



A Fejér Megyei Közgyűlés csütörtöki ülésének legfontosabb témája a Duna-mente – Fejér megye különleges gazdasági övezettel kapcsolatos döntések meghozatala volt. 


Mint azt Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke az ülés után elmondta, a jogszabályi előírásoknak megfelelően két adórendeletet alkotott a testület – az egyik ez év végéig érvényes, a másik a jövő évre vonatkozik, január 1-től. 


„Az adórendeleteket megalkottuk és megfogalmaztuk, valamint el is indítottuk azt a pályázati metódust, ami alapján a különleges gazdasági övezettel érintett négy település – Iváncsa, Kulcs, Adony és Rácalmás – pályázatot tudnak benyújtani, és fejlesztési és működési támogatást kaphatnak. Az egyes ellenzéki híresztelésekkel szemben ezek az adóbevételek nem a megyei önkormányzatnál fognak maradni, hanem a települések között fogjuk szétosztani - de nem mint adóbevétel, hanem működési és fejlesztési támogatásként” – tette hozzá Dr. Molnár Krisztián.


Az ülésen a testület két beszámolót is meghallgatott. 


 
Magosi Lajos tűzoltó ezredes a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2020-as tevékenységéről tájékoztatta a képviselőket.


Reszegi Imre vezető mentőtiszt pedig az OMSZ Fejér Megyei Mentőszervezetének 2020-as munkáját és a COVID helyzettel összefüggő feladatait ismertette a testülettel.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP