MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

„Döntésünk a jövőnk” - prevenciós verseny plakátkiállítás megnyitója
2017.11.16. 10:13

 „Döntésünk a jövőnk” címmel Fejér megye középiskolás diákjai számára idén ötödik alkalommal hirdetett vetélkedőt a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. A program a fiatalok körében játékos, szórakoztató formában hívja fel a figyelmet a felelős szexuális magatartás jelentőségére.



tinik ismereteinek forrása a kortársak és az internet, ezért sok a tévhit, nagy a későbbi felelőtlen viselkedés veszélye. A diákok már alsó tagozatos korukban találkozhatnak a pornográf honlapokkal. A hazai felmérésekből is jól ismert adat, hogy a fiatalok nagy része alig tud valamit a saját vagy a másik testének működéséről, mikor nemi kapcsolatot létesít. Az első együttlétkor jelentős részük nem is védekezik. Fejér megyében évente mintegy 350-380 fiatalkorú esik teherbe, az esetek fele megszakítással végződik.

A legtöbbször a HIV és a nemi úton terjedő betegségek áldozatai is azok a 20-25 éves fiatalok, akik néhány évvel korábban még az iskolapadokban ültek. Nyáron a különböző fesztiválok számos kockázatot rejtenek magukban - ilyen az alkoholfogyasztás, a kábítószer használat, illetve a felelőtlen, védekezés nélküli szexuális együttlét.

A vetélkedő Székesfehérvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya, Székesfehérvár MJV Önkormányzata és a Székesfehérvári Humán Szolgáltató Intézet együttműködésének eredménye.

 

A „Döntésünk a jövőnk” prevenciós versenyre 6 város 14 iskolájából 37 csapat jelentkezett. Az első forduló részeként a résztvevőknek plakátot kellett készíteniük a felelős szexuális magatartás témakörében. A beérkezett plakátok vándorkiállításon vesznek részt. Ennek első állomása a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. székesfehérvári autóbusz-pályaudvar váróterme, ahol a pályaművek két héten át megtekinthetőek. A rendezvény által így nem csak a célcsoport széles körét érik el az információk, hanem tömegek tájékozódhatnak a témában. A plakátokat a továbbiakban a készítő csapatok iskoláiban állítjuk ki, ennek eredményeképpen évente közel tízezer diák bővítheti ismereteit.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP