MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszönti a végzős diákokat
2021.05.03. 13:14

 



Kedves Végzős Diákok!
 
Ez az év különleges számotokra. Különleges év, hiszen lezáródik életetek egy meghatározó fejezete. És a különleges évben a búcsútok a középiskolátoktól is különleges. Nem állnak sorfalat a diáktársak, nincs szavalat, se ünnepi beszéd, de a lényeg – ebben biztos vagyok – megvan és meg is marad! Az iskolátokban az évek alatt köttetett barátságok, szerelmek, életre szóló élmények és emlékek mindig kapocsként kötnek majd össze benneteket. Ez az évek alatt kialakult szoros kötelék ebben a rendkívüli egy évben sem gyengült meg, sőt még inkább erősödhetett, hiszen a nehézségek mindig összekovácsolják azokat, akik együtt küzdenek meg velük.
 
Köszönet tanáraitoknak, hogy ilyen körülmények között is helyt álltak és köszönet Nektek, hogy helyt álltok Ti is. Isten segedelmével ez az utolsó ilyen év…
 
Kedves Fiatalok!
 
Ebben a különleges helyzetben számotokra is elérkezett az idő, válaszúthoz érkeztetek, tervekkel, vágyakkal, álmokkal telve. Válaszokat kell találnotok olyan fontos kérdésekre, hogyan kívántok érvényesülni az életben. Folytatjátok e a tanulmányaitokat, vagy más módon próbáltok boldogulni, esetleg a munka világában álltok helyt?
 
A szüleiteknek, tanáraitoknak sokat köszönhettek azért, hogy idáig eljutottatok. Köszönjétek meg tanáraitoknak a támogatást, az iránymutatást, a bátorítást és azt a rengeteg tudást, amelyre általuk szert tetettek. Szüleiteknek legyetek hálásak a féltő gondoskodásért, azért, hogy hittek bennetek, hogy mindig mellettetek álltak, és segítettetek benneteket az utatokon.
 
Kedves Búcsúzó Diákok!
 
Bizakodva tekintve a jövőbe, az élet reményeink szerint hamarosan újraindul. Hamarosan tehát rátok is szükség lesz! Így a vizsgák után ti is bizonyíthatjátok rátermettségeteket, és értelmet nyernek az elmúlt évek erőfeszítései, a sok tanulás, a próbatételek és kihívások. A sikerért, a tudásért mindig meg kell dolgoznotok!
 
Ne feledjétek, Fejér megye visszavár benneteket! A tudás és a tapasztalás segítsenek benneteket előbbre a sorsotok alakulásában.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP