MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Dr. Petrin László a megyei kormányhivatal új főigazgatója
2014.08.19. 08:56

Dr. Petrin Lászlót nevezte ki a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatójává Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter 2014. augusztus 15-ei hatállyal, dr. Simon László kormánymegbízott javaslatára.  



 

Dr. Petrin László a kinevezését megelőzően ügyvezető igazgatóként, illetve jogi vezetőként dolgozott a versenyszférában. Hosszú évek közigazgatási tapasztalataival rendelkezik, hiszen korábban vezette a Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatalát, Felcsút-Alcsútdoboz-Csabdi-Vértesacsa községek körjegyzőségét, még korábban Felcsút község, illetve Piliscsaba nagyközség, valamint Köröshegy község jegyzőjeként tevékenykedett.

Dr. Petrin László pedagógiai – pszichopedagógus, oligofrénpedagógus, testnevelő tanár – diplomái után elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemet, ahol igazgatásszervező másoddiplomát kapott, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázva jogász doktor végzettséget szerzett.

A Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatójává Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter 2014. augusztus 15-ei hatállyal, dr. Simon László kormánymegbízott javaslatára nevezte ki dr. Petrin Lászlót. Mint ismeretes, korábban dr. Simon László látta el a megyei kormányhivatalban a főigazgatói feladatkört.

(Fejér Megyei Kormányhivatal)

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP