MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Egyedülálló fehérvári programok Március 15-én
2015.03.09. 16:55

Forr a belváros: Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, Jókai Mór naplóit követve elevenedik meg a történelem. A korábbi évek elsöprő sikereire való tekintettel Székesfehérvár 2015-ben is egyedülálló programmal tiszteleg a forradalom és szabadságharc nagyjai előtt. Az utca hősei és a vásározók között a nézők is átélhetik a magyar nemzet függetlenségét kivívó dicső nap eseményeit. Az ünnepségekről a Hiemer-házban rendezett sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.



Székesferérvár és Fejér Megye Önkormányzata hagyományosan közösen készül a március 15-i nemzeti ünnepre. – emelte ki a sajtótájékoztatón dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, majd megköszönte a város szervező munkáját. Elmondta: az idei programok rendkívül széleskörűek, főként a város és a megye fiataljait célozzák meg, ami rendkívül fontos a hazafias nevelés, a nemzeti összetartozás szempontjából. Mint mondta, a József-napi vásárban Fejér Termékes termelők és kézművesek is árusítanak majd. Ez külön örömre ad okot, hiszen most pénteken indította el a Fejér Megyei Önkormányzat a "Fejér értékek iránytűje programot"amely a kultúrális értékek mellett a Fejér Brand, a Fejér márka létrehozását is célozza. Az elnök arra kérte a megye lakosait, hogy lehetőségeik szerint minél nagyobb számban képviseljék saját településüket a székesfehérvári ünnepségeken.
"Az 1848/49-es forradalom és szabadságharchoz kötődő székesfehérvári ünnepségek már március 12-én, csütörtökön a kegyeleti futással, majd március 13-án a hagyományos koszorúzásokkal elkezdődnek. Pénteken a város valamennyi ’48-as emlékművénél megemlékezéseket tartanak a székesfehérvári iskolák, közintézmények közreműködésével. Ez egy hagyományos programeleme lesz a március 15-re történő felkészülésnek, sok-sok ünneplőbe öltözött fiatallal találkozhatunk majd a városban." – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Róth Péter alpolgármester, aki elmondta, hogy Kozáry Ferenc színművész és csapata idén is nagy lelkesedéssel készül a 15-i ünnepségekre, melyeket hagyományosan a Városház téren rendeznek. Számos újdonsággal rukkolnak elő a programon, amely azért is különleges, mert ez lesz a Fehérvári Programszervező Kft. első rendezvénye.
A műsorról Juhász Zsófia, a programszervező cég ügyvezetője és Kozáry Ferenc színművész számolt be. Elmondták: városunk lelkes színjátszói Petőfi Sándor Nemzeti dalát és a márciusi ifjak 12 pontját kiemelve idézik fel a 167 évvel ezelőtti pesti és székesfehérvári forradalmi eseményeket. Közreműködik a Vörösmarty Színház két művésze, Lábodi Ádám, mint narrátor és Kozáry Ferenc rendező. Az ünnepi műsorokat a Jancsárkert helyi termelői vásár-, piac- és közösségi tér, a Fejér termék, valamint a Fehérvári Kézművesek Egyesülete egész napos őstermelői és kézműves vására, bemutatói színesítik, az érdeklődők részt vehetnek a József-napi vásár kreatív foglalkoztatóin, kosárfonó- és fafaragó műhelyein. A Városház téren idén először találkozhatnak a Fehérvári Mívelt Társalgási Tanácsadóval is, aki fogadóóráin megismerteti általános illemtudásunk elengedhetetlen elemeit, és elmét vidító elegy-belegy dolgokkal, hasznos útravalókkal segíti látogatóit. A TáncolKodó Néptáncegyüttes rögtönzött táncházakkal, a népi zenészek hangszerbemutatókkal fokozzák a vásári forgatag hangulatát. Az országos kezdeményezéshez csatlakozva a Kossuth Lajos utca és a Városház tér sarkán a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjaival szavaljuk együtt a Nemzeti dalt. A Fehérvári Huszárok Egyesülete új helyszínen, a Palotavárosban, a Halász utca és a Rác utca közötti füves területen tartja idei lovasbemutatóját. Bevezetnek a tábori élet és a lópatkolás rejtelmeibe, lovagoltatással, fotózási lehetőséggel, az Első András Lovagrend tagjai ágyúsimogatóval várnak minden korosztályt.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP