MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elhunyt Dosztál Béla, Fejér megye díszpolgára
2013.03.05. 08:11

Fekete zászló leng a Megyeházán. Életének 90. évében elhunyt Dosztál Béla, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik kiemelkedő alakja. Az egykori forradalmár 2002-ben lett Székesfehérvár díszpolgára, majd 2006-ban Szent István Emlékérmet vehetett át, 2007-ben pedig Fejér Megye is díszpolgárává választotta.
 



Dosztál Béla 1923. április 13-án született Komáromban. Közgazdaságtudományi Egyetemet végzett, 1948-ban a szlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény következtében 1948 szeptemberében költözött Magyarországra és Székesfehérváron telepedett le.
 
Az 1950-es évek elején politikai magatartása miatt 1950. május 8-án Kistarcsára, majd Recskre internálták, ahonnan 1953. április 11-én szabadult. Szabadulását követően a Méh-nél, a Moziüzemi Vállalatnál, utóbb a Székesfehérvári Vendéglátóipari Vállalatnál dolgozott.
 
1955-ben a Székesfehérvári Megyei Bíróság társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűntett koholt vádjával másfél évi börtönbüntetésre ítélte, 1956 márciusában került szabadlábra. Szabadulását követően a Székesfehérvári Kiskereskedelmi Vállalatnál helyezkedett el.
 
A forradalmi eseményekhez 1956. október 27-én csatlakozott. E napon megválasztották a nemzeti bizottsági ideiglenes előkészítő bizottságnak tagjává, majd a Székesfehérvári Nemzeti Bizottság titkárává. E testület létrejöttével megszűnt a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának működése, annak jogkörét a Nemzeti Bizottság és különösen annak intéző bizottsága gyakorolta. Dosztál Béla tevékenysége elsősorban az intézőbizottsági intézkedések végrehajtásában volt jelentős, Ő egyeztette az intéző bizottság határozatait a különböző forradalmi szervezetekkel. Az intéző bizottság titkárának Az intéző bizottság titkárának referáltak a városi tanács osztályvezetői. Részt vett a nemzeti bizottság kormányhoz intézett követeléseinek megszövegezésében is.
 
Október 30-án a nemzeti bizottság egyik küldötteként a dunántúli intéző bizottságok együttes, Győrben tartott ülésén is részt vett.
 
1957. január 11-én tartóztatták le, április 5-én megszüntették az ellene folytatott nyomozást és közbiztonsági őrizetbe, (a tököli internáló táborba) helyezték, 1957. június 21-én letartóztatták. A Pest megyei Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. július 10-én 12 évi börtönbüntetésre ítélte, melyet a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa l959. január 23-án 15 évre súlyosbított. l964. november 11-én kegyelemmel szabadult.
Ezt követően a Vízügyi Igazgatóságon dolgozott, majd a Szövetkezeti Műszaki Vállalatnál (SZÖVMŰ) helyezkedett el l985-ig nyugdíjazásáig.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP