MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elhunyt Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke
2014.08.10. 19:02

Gyászol a Fejér Megyei Önkormányzat. Augusztus 10-én vasárnap 64 éves korában súlyos betegségben elhunyt Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, a Sárosdi Farkas Gyula Általános Iskola nyugalmazott igazgatója. Pleizer Lajost a Fejér Megyei Önkormányzat saját halottjának tekinti. Végső búcsút 2014. augusztus 16-án szombaton 13 órakor, a sárosdi temetőben vesznek tőle.



Pleizer Lajos a pécsi Tanárképző Főiskolán végzett biológia- földrajz, majd mezőgazdasági ismeretek - gyakorlatok szakon, és a későbbiekben közoktatás vezetői szakvizsgát tett. 1973-tól 2010-ig tanárként majd iskolaigazgatóként a Sárosdi Farkas Gyula Általános Iskolában dolgozott.

A rendszerváltoztatás idején részt vesz az MDF megalapításában és szervezésében. 2003-tól tagja a Fidesznek, majd a szervezet sárosdi csoportjának elnöke volt.
 
1990-től 2012-ig volt tagja Sárosd Nagyközség Képviselőtestületének. 1998-tól 2002-ig, majd 2006-tól haláláig a Fejér Megyei Közgyűlés tagja. 2010 októberében választották a Közgyűlés alelnökévé. 2012-ben az elnöki tisztség megüresedése idején átmenetileg vezette a megyei önkormányzatot. Alelnökként a megye értékeinek megőrzésével és megismertetésével, Fejér megye közbiztonsági kérdéseivel, szociális és civil szervezetekkel ápolt kapcsolatokkal és különösen a megye déli részének felzárkóztatásával foglalkozott.
 
Egész pályafutása során megismerhették kiegyensúlyozott vélemény kialakítására való tudatos törekvését, bölcsességét, segítő szándékát. Pedagógusi hivatásából fakadó közvetlensége és embersége, tiszta szívű, egyenes jelleme miatt sokan tisztelték és szerették.
 
Pleizer Lajost a Fejér Megyei Önkormányzat saját halottjának tekinti. Végső búcsút 2014. augusztus 16-án, szombaton 13 órakor Sárosdon, a szabadegyházi úti köztemetőben vesznek tőle.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP