MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elkészült a horgászpavilon a palotavárosi tavaknál
2015.06.25. 15:33

A palotavárosi tavak mellett elkészült a HOFESZ pavilonja. Az új közösségi teret elsőként a hagyományos nyári horgásztáborok kapcsán a gyermekek veszik birtokba, később pedig gasztronómiai események helyszíne lesz. Várhatóan augusztus végére kemence épül, Pamminger Ede mesterszakács pedig a hétvégi főzőnapokon szezonális ételeket készít, amit bárki megkóstolhat majd jelképes hozzájárulás fejében. 



Nyitott rendezvénytér jött létre a palotavárosi tavaknál a HOFESZ, Székesfehérvár Önkormányzata és a megyei önkormányzat összefogásával. Az új pavilon akár szabad téri biológia órák helyszíne is lehet a gyerekek számára, vagy közösségi gasztronómiai térként is szolgálhat.
Nagy Attila, a HOFESZ elnöke kiemelte, hogy horgászszövetség széles társadalmi összefogással valósította meg a pavilont a megyei önkormányzat és a város segítségével. A szövetség célja, hogy társadalmi értéket hozzon létre, így nemcsak horgászok, hanem a város szabadidős tevékenységet végző polgárai is használhatják majd a pavilont, illetve szeretnénk az iskoláknak is felajánlani, hogy például biológia órákat tartsanak itt. Nagy Attila beszámolt arról is, hogy a város gasztronómiai kultúráját is gazdagítják majd, hiszen Pamminger Ede mesterszakács vállalta, hogy előre egyeztetett időpontokban, hétvégi főzőnapokon nagyobb mennyiségben készít ízes ételeket. Szeretnének mindig az adott szezonhoz illő ételeket készíteni, nemcsak halételeket.
Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke is gratulált a fejlesztéshez. „A megyei önkormányzat és a horgászszövetség tartósan együtt kíván működni, így örülünk azoknak a kezdeményezéseknek, amik sorra valósulnak meg Fehérváron és megyeszerte.” – mondta el Molnár Krisztián, aki szerint nagy szükség van azokra a fejlesztésekre, amik a legkisebb korosztállyal is megismertetik és megszerettetik a természet értékeit.
 
Viza Attila, a városrész önkormányzati képviselője köszönetet mondott a HOFESZ-nek a palotavárosi fejlesztésért, ami a közösséget is építi és jó programoknak biztosít helyet. A képviselő kiemelte, hogy a tavat rekreációs környezetté jelölte ki a város és az ehhez kapcsolódó fejlesztések sorra valósulnak meg. Viza Attila szerint a közösségi térben eltöltött idő is építi a várost, hiszen alkalmat ad arra, hogy jobban megismerjék egymást az emberek.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP