MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elkezdődött a 62-esen a szabadegyházi elkerülő építése
2017.08.02. 10:27

Két évvel ezelőtt készült el a 62-es felújítása és ezzel együtt a seregélyesi elkerülő, most pedig elkezdődött a 62-es főút Szabadegyháza-Ipartelepet elkerülő útszakaszának építése. Az út mintegy három kilométer hosszan épül meg jövő év júniusáig. 



A beruházás uniós és hazai források felhasználásával valósul meg, a kivitelezés nettó költsége 3,16 milliárd forint lesz.
 
A csütörtöki projektnyitó rendezvényen Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy néhány éve adták át a Seregélyest és Perkátát elkerülő szakaszt, és felújították a Fejér megye két nagyvárosát, Dunaújvárost és Székesfehérvárt összekötő utat, a mostani beruházással a még hiányzó szakasz épül meg.
 
Elmondta, hogy a kivitelezést a Soltút Kft. és az S-Útvonal Zrt. alkotta Szabadegyháza 2016 konzorcium végzi, a várható befejezés 2018 júniusa. A NIF Zrt. beruházásában 2,9 kilométer hosszú, kétszer egysávos út épül, továbbá egy 96,6 méter hosszú - a vasúti fővonal, egy iparvágány, valamint egy közút felett átívelő - különszintű- és további három szintbeli csomópontot alakítanak ki.
 
Simon László Fejér megye kormánymegbízott kiemelte, hogy a 62-es út fejlesztése stratégiai fontosságú Fejér megyének. A két nagyváros közötti kapcsolat nem csak a közúti közlekedés miatt fontos, hanem a megye kevésbé fejlett déli térségeinek fejlődését is hozhatja.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP