MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elkezdődtek a Gyermekvédelmi Napok rendezvényei Fejérben
2015.11.17. 09:42

Hagyományosan ünnepélyes megnyitóval és futballmérkőzéssel kezdődött a 8. Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok a megyeszékhelyen. A Videoton Oktatási Központban dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója köszöntötte a megjelenteket. A rangadó végén pedig serlegekkel és oklevéllel jutalmazták a győztes csapatokat. 



Az egyhetes programsorozat a Gyermekek Napjával kezdődött hétfőn a VOK-ban, ahol Dr. Molnár Krisztián elnöki köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a társadalom figyelmét rá kell irányítani a perifériára szorult gyermekek helyzetére. „A Fejér Megyei Önkormányzat korábbi fenntartóként is mindig támogatta ezt a rendezvényt, amely kettős jelentőséggel bír. A gyermekek kikapcsolódása és szórakozása mellett szakmai továbbképzést nyújtó szakmai programokat kínál mind a nevelőszülőknek, mind a gyermekvédelmi rendszer szociális hálóján dolgozóknak és felhívja a figyelmet a gondoskodás fontosságára.”- fogalmazott a közgyűlés elnöke.

A Gyermekvédelmi Napok a gyermekek jogainak napja előtt tiszteleg. Deresné Tanásrki Mária igazgató elmondta, hogy a programokkal egy ilyen joghoz: az egészséges életmódhoz és a szabadidő hasznos eltöltéséhez való joghoz szerettek volna hozzájárulni. A Gyermekek Napját külső résztvevők általi programokkal egészítik ki, ezáltal bővítik a gyermekek ismereteit és felkeltik az érdeklődésüket- tette hozzá az intézmény vezetője.

A futballtorna legjobbjainak járó serleget és oklevelet Dr. Molnár Krisztián és Deresné Tanárki Mária adta át a csapatoknak és a játékosoknak.

Kedden a nevelőszülők napjával folytatódik a rendezvénysorozat. Fejér megyében több, mint 200 nevelőszülői család mintegy 560 gyermekről gondoskodik. Az ő munkájukat fogják megköszönni.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP