MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elnöki adomány a kórháznak
2021.01.11. 15:16

Újabb adományt, ezúttal egy színes televízió készüléket adott át hétfőn a kórház covid osztályán lábadozó betegei részére a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. „Idén is azon vagyunk, hogy ezekben a nehéz időkben, ha jelképesen is, de minden alkalmat megragadjunk, hogy megkönnyítsük az egészségügyi dolgozók és az ellátottak mindennapjait.”- hangsúlyozta Dr. Molnár Krisztián elnök. Az adományért Dr. Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója mondott köszönetet.



Adományosztással indította az újévet a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Dr. Molnár Krisztián hétfőn a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházba látogatott, hogy átadja a kórház covid osztályán gyógyuló betegei számára vásárolt színes televíziót. Az adományt Dr. Bucsi László kórház főigazgató vette át a sajtó jelenlétében.
"Ahogy tavaly is elmondtuk, Fejér megyében az egészségügyi dolgozók, a mentősök, a kórházi dolgozók, a mögöttük álló háttérszervezetek az első frontban vannak és dolgoznak. Idén is azon vagyunk, ha jelképesen is, de minden alkalmat megragadjunk, hogy megköszönjük az ő munkájukat." - hangsúlyozta a közgyűlés elnöke.
"Ezúton is szeretném megköszönni főigazgató úrnak, hogy embertpróbáló munkát végeznek immáron a nap 24 órájában, bár remélhetően most már kifelé megyünk ebből a járványból. A mai adománnyal a covid osztály lábadozó betegeinek mindennapjait szerettük volna egy színes televízió készülék vásárlásával kellemesebbé tenni. Reméljük, hogy hamarosan, a járvány lecsengésével már az itt dolgozók és más osztály ellátottjai veszik majd jó hasznát ennek a készüléknek, amit fogadjanak szeretettel." - tette hozzá Dr. Molnár Krisztián, majd átadta Dr. Bucsi Lászlónak az adományt.
"Köszönöm a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének a korábbi egy millió forintos utáni újabb adományt. Régen a Fejér Megyei Önkormányzat volt a fenntartója a Kórháznak. Ennek ellenére a jó szokás fennmaradt, figyelnek ránk. És ahogy a korábbi támogatást, ezt is csak köszönni tudom". - fogalmazott Dr. Bucsi László. 
"A munka most nem kevés, elkezdtük a vakcinációt, első körben elsők voltunk az országban az oltások mennyiségét illetően. Hétvégén, szombaton, vasárnap is oltunk. A szociális otthonokat is elkezdtük, az alapellátásban ma, holnap és holnapután oltunk, várhatóan a hét végére végzünk az előírtakkal. Aztán lassan a lakosság következik, először a nagyon kockázatos betegek. Az lesz majd a nagy áttörés, amikor országosan a családorvosi praxisok bevonásával együtt végezzük az oltásokat, ami egyben a járvány megfékezését jelentheti majd."- hangsúlyozta a főigazgató. 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP