MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elnöki dicséretben részesült Horváth János, Zámoly volt polgármestere
2013.11.28. 11:53

Már több, mint két évtized telt el azóta, hogy össze ült Zámolyon első alkalommal a szabadon választott képviselő-testület. Szerdán a település önkormányzata ezért baráti beszélgetésre hívta a településen élő közszereplőket, hogy együtt elevenítsék fel az elmúlt huszonhárom év  eseményeit, történéseit. Az ünnepségen Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke dicséretben részesítette Zámoly volt polgármesterét, Horváth Jánost több évtizedes, kiemelkedő hivatástudattal és elkötelezettséggel Zámoly lakossága érdekében végzett fáradhatatlan közszolgálati munkájáért, példamutató életműve elismeréseként.  



A település egykori vezetői, lakói és a civilszervezetek is meghívást kaptak arra a beszélgetésre, melyet Bánszki István, Zámoly polgármestere hívott össze szerdán a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban abból a célból, hogy közösen emlékezzenek vissza és elevenítsék fel, mi minden történt és mi mindent valósítottak meg az elmúlt évtizedekben közös erővel a település fejlődéséért, előrelépéséért. A rendezvényen díszvendégként vett részt Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő és Dr. Lukács László, Zámoly díszpolgára.
 
Az ünnepségen elnöki dicséretben részesült Horváth János, Zámoly volt polgármestere a zámolyiak érdekében végzett közszolgálati munkájáért. A méltatást követően az elismerést a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke adta át Horváth Jánosnak.
 
Horváth János 1936. október 19-én született Zámolyon egy megbecsült parasztcsalád elsőszülött gyermekeként. Az általános iskola elvégzése után Székesfehérváron érettségizett a József Attila Gimnáziumban, ahol kollégistaként számos életen át tartó barátságot kötött. Az érettségi megszerzése után 1956-ban a forradalom idején teljesült nagy álma: felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára. Ám a politikai események közbe szóltak: nem indult osztály és az ígéretek ellenére a következő évben sem kezdhette meg színművészeti tanulmányait. A sikertelen főiskolai próbálkozások után Budapesten vállalt munkát, hogy fenntartsa magát és támogassa családját, amelyben húga is nevelkedett. A fővárosban ismerkedett meg későbbi feleségével, Évával, akivel 1965-ben kötöttek azóta is tartó házasságot. Tanulás iránti vágya nem hagyta tovább nyugodni, beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, és a Villamosmérnöki Kar hallgatója lett. Mérnöki diplomáját munka mellett, esti tagozaton szerezte meg, hogy családjáról és elsőszülött lánygyermekéről gondoskodni tudjon. Még a Villamos Ipari Kutató Intézetben is dolgozott. Bár Budapesten élt, mindvégig hazavágyott Zámolyra. 1969-ben végleg hazaköltözött szülőfalujába, ahol együtt élt szüleivel, feleségével és lányaival. Székesfehérváron a Videotonnál, majd pedig a KÖJÁL-nál helyezkedett el. A villamosmérnöki diploma után zajmérnöki végzettséget is szerzett. Ezt a tudást kamatoztatta munkahelyén mérnökként, majd csoportvezetőként.1990-ben döntött úgy, hogy megméretteti magát az első szabad, demokratikus választásokon. Az MDF színeiben nyerte meg a polgármesteri választásokat. Majd két cikluson át igyekezett Zámolyon megoldani a felmerülő problémákat és a fejlődés útjára segíteni a települést. 1998-ban felhagyott településvezetői munkájával és új kihívások elé nézett: szikvíztöltő képesítést szerzett. Horváth János tíz évig, nyugdíjazásáig volt a „zámolyi szódás”, aki szódatöltőként szolgálta ki a lakosság igényeit. Időközben tagja lett a fociklubnak, ahol sok éven át rúgta a bőrt nagy lelkesedéssel.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP