MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Emléktábla avatás a Ciszterci Szent István Gimnázium hármas jubileumának tiszteletére
2013.11.11. 09:17

Ünnepi megemlékezést és emléktábla avatást tartottak pénteken délelőtt a Ciszterci Szent István Gimnáziumban a hármas jubileum alkalmából. A főünnepség szentmisével kezdődött, majd ezt követően ünnepélyesen avatták fel a gimnázium bejárata mellett azt az emléktáblát, ami a hármas évforduló előtt tiszteleg. Az ünnepségen részt vett dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is. 



A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium idén hármas jubileumot ünnepel: 325 évvel ezelőtt, 1688-ban alapították, 200 éve, 1813-ban vette át a Ciszterci Rend a gimnázium fenntartását, valamint 75 éve, azaz 1938 óta áll az iskola jelenlegi épülete. A Ciszterci Szent István Gimnázium ünnepi programsorozattal készült a jubileumokra. Pénteken délelőtt ünnepi misével kezdődött a megemlékezés, majd 11 órától az emléktábla avatásra is sor került.
 
 
Az eseményen elsőként főtisztelendő Dékány Árpád Sixtusz zirci főapát köszöntötte a megjelenteket. „Ha a bejárat fölötti molinóra tekintünk, már az önmagáért beszél. Ezek a személyek, nevek és lelkek nemcsak a múltúnkat jelentik, hanem a kijelölik jövőnket is. Politikusok, írók, költők, tudósok, papok, főpapok, püspökök, apátok kerültek ki ebből az iskolából. Az ünneplés nem önmagáért van, hanem lendületet és lehetőséget is jelent egyben. Az igazi ünneplő közösség tisztábban és világosabban lát az ünnep okán. Mindnyájunknak erőt, kitartást, bátorságot kívánok, illetve, hogy célt lássunk ebben az ünnepben. Adjunk hálát a Jóistennek, hogy ennek a városnak a múltját, jelenét és jövőjét együtt szolgálhatjuk.”
 
Az iskola igazgatója, Orosz Ágoston ünnepi beszédében elmondta, hogy „a hármas évfordulón ünneplőbe öltözik iskolánk. A mai tiszteletadás trincentenáriumi ünnepség-sorozatunk újabb állomása. A jubileumi emlékezések első lépéseként évfolyamtársai jelenlétében felavattuk Urbán János nemzetközi hírű matematikus, kiváló pedagógus emléktábláját, majd ezt követte a Vörösmarty Színházban megtartott gála, mely örömünnep volt szereplőnek, vendégeknek egyaránt. Ma is jubileumra gyűltünk össze, emlékezni a bizakodó múltra, hálát adni az Istennek a jelenért, és biztatást kérni a jövőnkhöz. Megnyitásakor az intézmény az ország egyik legkorszerűbb iskolaépülete volt. A századok alatt rendkívüli műveltségi tanárok adták át tanítványaiknak magas szintű tudásukat, kiművelt emberfőket adva a hazának” –mondta.
 
 
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is. „Számomra ez a hármas ünnep az újrakezdésről, a talpra állásról szól. Akármelyik dátumot nézzük, mindegyik esemény egy talpra álláshoz köthető. A magyar nemzet történelme szerencsére vagy sajnos meglehetősen tele van újrakezdésekkel, mert elpusztították, elfoglalták, kirabolták, vagy megpróbálták megtörni a gerincét, és megsemmisíteni a szellemiségét. De ami igazán fontos több mint 1000 év távlatából, hogy mindig újra tudtuk kezdeni, és talpra tudtunk állni. Az újrakezdéseket mindig nehéz összehasonlítani, de 325 évvel ezelőtt a 150 éves oszmán-török hódoltság miatt talán a magyar történelem legnehezebb időszakát követően kellett újrakezdeni. Akkor ugyanis nemcsak a városaink, de legjelentősebb kulturális központjaink is elpusztultak az oszmán-török hódoltság alatt” –mondta dr. Navracsics Tibor, aki azt is kiemelte beszédében, hogy minden újrakezdés növeli az életerőt, és erősíti a nemzettudatot.
 
A város polgármestere Cser-Palkovics András a diákokhoz szólva arról beszélt, hogy „amikor naponta jöttök mentek az iskola bejárati lépcsőjén, akkor gondoljatok arra, hogy hány és hány diák járt ebbe az iskolába és a középiskolás élmények hogyan is kötik őket ehhez az intézményhez. Így vagyok ezzel én is, mert jómagam is négy szép évet töltöttem el e gimnázium falai között. Szerencsés vagyok, mert két olyan iskolába is járhattam Fehérváron, melyek idén ünneplik 75 éves fennállásukat: a Széna téri Általános Iskolába, majd az akkori József Attila Gimnáziumba. Egy olyan iskolában kezdtem, ami állami fenntartású volt és egy ciszter fenntartású intézményben végeztem. A tanáraink pedig mindig vigyáztak arra, hogy diákok lehessünk a gimnáziumban.
 
Ezután Kárpáti Tibor megzenésített versét, Gyöngyöt az embernek címmel, Heinczinger Miklós, a Misztrál Együttes tagja, valamint az iskola énekkara adta elő. Az ünnepség ünnepi koszorúzással zárult: dr. Navracsics Tibor az állam, dr. Cser-Palkovics András a város, Orosz Ágoston pedig az intézmény nevében helyezett el koszorút az emléktáblánál.
 
www.szekesfehervar.hu
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP