Alap község két népművészet mestere díjat kapott táncossal büszkélkedhet. Nevezetesen néhai Fekti Józseffel és néhai Ulicza Jánosnéval, akiknek táncaik, énekeik felkerültek a szellemi és kulturális örökségek listájára. Táncaikat jelenleg is az Alapi Mezőföld Néi Együttes ápolja.

Az alapi ugrós- és kanásztánc a maga nemében egyedülálló a táncnemek között, melyet Pesovár Ferenc gyűjtött össze.

A Fejér Megyei Értéktár Bizottság tekintettel arra, hogy az alapi ugrós- és kanásztánc az egyik legismertebb Fejér megyei tánctípus, valamint országosan is elismert, indokoltnak tartotta a megyei értéktárba történő felvételét.

 

 

 

A Szent Imre római katolikus templom orgonájának története a XVII-XVIII. század fordulójára nyúlik vissza. Eredetileg az esztergomi ferences Szent Annal templomban állt. A hangszer építője és annak pontos építési ideje nem ismert, azonban első igazolható formájában egymanuálos, pedálos, hátuljátszós hangszer volt. A szelet az orgona aljába elhelyezett, szíjhúzással működtetett ékfúvók szolgáltatták. Szekrényét valószínűleg 1739-ben festették le először, hátoldalára a következő szöveget írták: 17 R. Abo.39; M.Inno V..

Magyarországon egyedülálló módon az oldalsó és hátsó kivehető ajtókra természeti jeleneteket ábrázoló festmények kerültek.

1778-ban a rajeci Jan Pazicky egy 120 éven át működő felvidéki orgonaépítő dinasztia alapítója az orgonát kétmanuálossá alakította át, alépítményébe az ékfúvók helyére - az újabb kor stílusának megfelelő homlokzattal - 6 regiszteres pozitívot épített, és a pedált is két regiszterrel bővítette. A XIX. században a két manuálművet szétválasztották, a pozitívot eredeti homlokzatának felhasználásával külön szekrénybe helyezték, a hangszer új, önálló játszóasztalt kapott. Az orgona 1941-ben 3000 pengőért, újsághirdetés útján került Pusztaszabolcsra az akkor újonnan épült templomba. Szállítását és felállítását Tattinger János érsekújvári orgonaszerelő végezte. Az új pusztaszabolcsi templom és a régi orgona szentelésére 1941 őszén került sor. A háború utáni időkben sem pénz, sem anyag, sem megfelelő szakember nem volt a javításhoz, így az ezredforduló tájékán a hangszer a pusztulás szélére került.

2002-ben a Nemzeti Kulturális Alap műemlékorgona-restaurálási programja segítségével kezdődhetett meg az orgona megmentése. A munkálatok célja a Pazsicky által létrehozott barokk, hátuljátszós forma restaurálása, illetve a még fellelhető analógiák alapján történő rekonstruálása volt. A XVIII. század eleji szekrény csaknem 100%-os, a XVIII. századi sípmű mintegy 90%-os állapotban fennmaradt, akárcsak a főmű és a pedál korabeli mechanikája.

2003-ban a Kulturális Örökség Hivatala műemlékké nyilvánította. A 2004-re elkészült hangszer Magyarország legrégebbi és legteljesebb állapotban megőrzött, kétmanuálos nagyorgonája, melyet az utókor számára a pusztaszabolcsi hívők közössége őrizte meg, és nem tettek le arról, hogy a hangszer restaurálják. Állhatatosságuknak köszönhetően végül sikerült a restaurálásra forrást találni, melyben nagy szerepe volt az egyházközösség tagjaiból alakult Kulturális Értékmentő Egyesületnek.

A restaurálást szervezte és lebonyolította Baltási Nándor esperes plébános. A már felújított orgona avatási ceremóniájára 2004. július 24-én a Szabolcsi Napok megnyitóján, ünnepélyes keretek között került sor. Az avatási szentmisét és a megszentelést Radics Dávid OFM, az Esztergomi Ferences Templom templomigazgatója végezte.

Az orgona ma már nem csak szentmiséken, hanem orgonakoncertek alkalmával is megszólal a zeneszerető közönség nagy örömére. Hangzása csodálatos, a templom akusztikája tökéletes, az orgonából áradó zene mindenütt egyformán jól hallható.

 

 

A pusztaszabolcsi helytörténeti gyűjtemény jelenleg látható kiállításának magja 1997-ben került bemutatásra az akkori Velinszky László Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium galériájában. Másfél évtized elteltével a kiállított tárgyak számának növekedése, a megváltozott környezet, a fejlődés iránti igény találkozott azzal a lehetőséggel, hogy a kiállítás 2014-ben önálló épületbe költözhetett.

A Pusztaszabolcsi Helytörténeti Gyűjtemény a nemzeti kulturális örökség rész, amely nem csupán kiállított tárgyak összessége, hanem korosztályokon átívelő összekötő kapocs, amely az elmúlt 17 évben emelte a település rangját, öregbítette hírnevét. A helytörténeti kiállítás eszmeiségéhez kapcsolódik a megyében egyedülálló, immár huszonkilenc kötetes kiadványsorozat is. A könyvek megjelenésével fokozatosan és folyamatosan bővült a helytörténeti gyűjtemény a hagyománytisztelő lakosság aktív részvétele mellett.

A kiállítás tárgyai számos alkategóriába sorohatók, így például régi használati tárgyakon túl, jelentős a fotógyűjtemény, a forrásértékű dokumentumok köre, a helytörténeti szakkönyvek, a szőttesek és horgolt terítők, a régi bútorok. Mindez kinőtte a középiskola galériájában lévő elhelyezést, ezért vált szükségessé egy olyan kulturális felület megteremtése Pusztaszabolcs életében, amely nem csupán kiállító területként, hanem közösségi térként is funkcionál. A helytörténeti gyűjtemény azért alkalmas erre a szerepre, mert a településen az óvodás korosztálytól az általános- és középiskolás generáción át, a felsőoktatásban részt vevő hallgatókig profitálhatnak ebből, egészen a honismeret iránt érdeklődő lokálpatriótákon túl is. Az óvodák és a közoktatás szereplői múzeumpedagógiai értelemben, az egyetemisták és főiskolások pedig kutatási lehetőségek kiaknázásával válthatnak többé a helytörténeti gyűjtemény nyújtotta eszközökkel.

Az alapítvány gyűjteménye megtölti a volt MÁV iskola mindkét tantermét. A helyszín nem csupán azért szimbolikus, mert évtizedeken át tanítás folyt az épületben, hanem központi helyként a valódi várossá válást is erősíti, illetve környezetében új közösségi tér alakulhat ki.

 

 

Az Alba Regia Táncegyesület elődjét, az Alba Regia Táncegyüttest 65 éve 1949-ben alapították a néptáncot szerető elődök. Non-profit civil szervezetként, egyesületi formában, Alba Regia Táncegyesület néven 1994 óta működik.

Az egyesület jelenleg több mint 500 tagot számlál. Az óvodás kortól a 65 éves korosztályig 15 felmenő rendszerű csoport biztosítja az együttes utánpótlását, valamint a régi táncosokból megalakult Senior csoport is aktívan tevékenykedik. Műsoraikon szinte az egész magyar nyelvterület táncai, dalai, szokásai szerepelnek. Magyarországon kívül Európa valamennyi országában felléptek már, de jártak különböző fesztiválokon Észak-Afrikában, Kanadában, Kínában és Indiában is, ahol szint nagy sikerrel szerepeltek.

Az együttes rendszeresen fellép hazai és nemzetközi fesztiválokon, turisztikai kiállításokon, prezentációkon, ahol színvonalasan képviseli Magyarországot és Székesfehérvárt.

Az egyesület feladatának tekinti a különböző korosztályoknak tartandó néptáncfoglalkozások megszervezését és lebonyolítását az óvodás kortól a felnőtt korig. Célul tűzte ki a népi hagyományok ápolását, a néptánc és a népzenei értékek, a kulturális örökség felkutatását, valamint új értékek létrehozását. Az egyesület akkreditált néptáncoktatói tanfolyamaival segíti a táncpedagógusok képzését és továbbképzését.

Az Alba Regia Táncegyesület fenntartásában működő táncegyüttes számos hazai és nemzetközi néptáncfesztiválon nyert különböző díjakat, egyéni, kamara és együttesi kategóriákban. A táncegyüttes több alkalommal nyerte el a "Kiválóan minősült" együttesi címet. 1994-ben megkapták a hamburgi F.V.S. Alapítvány "Európa-díj a népművészetért" díját, amely a népművészet kategória legrangosabb díja, amit egy nemzetközi kuratórium ítél oda minden évben.

Az egyesület tagja a Magyar Fesztivál Szövetségnek, a Magyarországi Folklór Fesztiválok Szövetségének, a Martin György Néptánc Szövetségnek, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek, valamint a nemzetközileg elismert CID, IOV és a svájci székhelyű C.I.O.F.F. szervezeteknek.

Az Alba Regia Táncegyesület által fenntartott táncegyüttes évek óta rendszeres műsoradója az Utazás Nemzetközi Turisztikai Kiállításnak - egyik alkalommal a hivatalos megnyitón is fellépett. Részt vettek a Fejér Megyei Prezentáción Bécsben a Magyar Nagykövetségen, és Svájcban - ahol Magyarország díszvendégként volt jelen -, országunk képviseletében az együttes nyitotta meg a turisztikai kiállítást. Felléptek a brüsszeli Európa Parlamentben a Közép-dunántúli Régió bemutatkozásán is, valamint az együttes Junior csoportja műsort adott a Hannoveri Világkiállítás magyar pavilonjában.

Az Alba Regia "műhelyében" és repertoárjában a Kárpát-medence autentikus paraszti tánckultúrájának ápolása, magas szintű elsajátítása és színpadra vitele mellett fontos helyet kapnak tematikus, kortárs és táncszínházi alkotások is. A táncegyüttes szellemiségéhez szervesen hozzátartozik továbbá az a közel egy évtizedes kutatómunka, amely során historikus, történelmi társastáncokkal is színesedett az együttes arculata.

2014. évben az együttes sikeres utat járt be az MTVA "Fölszállot a páva" című televíziós vetélkedőjében, ahol a döntőben nyújtott teljesítménye alapján elnyerte a "Vidéki hagyományőrzés" különdíját Majoros Róbert "Falvaink jussa" című, Fejér megye táncfolklórját feldolgozó koreográfiájával.

Az Alba Regia Táncegyesületről bővebb információk az alábbi weboldalon találhatók:

www.artefolk.hu

 

 

A rendszerváltás utáni első helytörténeti kiadvány 1997. nyarán jelent meg Czöndör Mihálnyé Joó Katalin és Csányi Kálmán középiskolai tanárok tollából. Az első kiadvány bemutatta az akkori helytörténeti gyűjteményt, röviden vázolta Pusztaszabolcs történetét.

A következő időszakban (1997-2008) számos kötet látott napvilágot, melyek sorozatba fűzve szerveződtek Községtörténeti füzetek címmel. A könyvsorozat kiadója a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány.

A témák tekintetében szerteágazó kép alakult ki. Megjelent óvoda- és iskolatörténeti, diákok pályázatait feldolgozó, néprajzi jellegű, egyházzenei, üzem- és vasúttörténeti, civil szervezetek történetét feldolgozó könyv a személyes jellegű visszaemlékezések mellett.

2008-ban Pusztaszabolcs városi rangra emelkedett, amely igényelte a sorozat elnevezésének megváltozását is. Keisz Gellért kuratóriumi tag javaslatára a tagság a "pusztaszabolcs anno" megnevezés mellett döntött. A várossá válást követően folytatódott a felfelé nyitott sorozat. 2014. júliusában a sorozat 30. kötete jelent meg. A feldolgozott témákat tekintve a repertoár folyamatos bővülést mutat. A korábbi témákat kiegészítve a nevelésmódszertan, az egyháztörténet, a fotóalbum, régészeti publikáció, a kereskedelem- és családtörténet, illetve szerkesztett, gyűjteményes kötetek. A szerzők személye témánként változó, az állandó sorozatszerkesztők az első füzet írói.

A sorozaton kívül a pusztaszabolcsi önkormányzat kiadásában, az alapítvány munkatársainak közreműködésével jelent meg a Pusztaszabolcsi Értéktár 2010.; a hagyományőrző alapítvány 15 éves jubileumára kiadott emlékkönyv "Gyertyafénynél messzire is lehet látni" címmel, valamint az "Élj mi kedves iskolánk, nőjön egyre fényed!", a helyi középiskola első ötven évét felvonultató tablógyűjteménye.

Pusztaszabolcs történetét feldolgozó több mint 30 kötet, a település sokszínű krónikájaként egyik jelentős értékét képviseli nemcsak a település, de Fejér megye életében is.

 

 

1. Czöndör Mihályné Joó Katalin - Csányi Kálmán: A helytörténeti gyűjtemény 1997.

2. Darázsné Domonyik Katalin: "Ó pusztám, te szép emlék..." 1999.

3. Pálházi Zsuzsanna Mária: Orgonakönyv 2000.

4. Gyökereimmel megkapaszkodom 2000.

5. Bartókné Piller Magdolna - Horváth Károlyné: Óvodatörténet 2001.

6. Czöndör Mihályné Joó Katalin: "Lakodalom van a mi utcánkban..." 2002.

7. Az agrár nagyüzemek rövid története Pusztaszabolcson 2003.

8. Pálinkás József: Uradalmi pusztákból vasúti csomópont 2004.

9. Fuss az oroszlán erejével! Lauf mit der Kraft Löwen! 2005.

10. Elek Zsuzsanna: A Szabolcs Híradó 15 éve 2005.

11. Ádámné Farkas Beáta - Fülöp Magdolna Judit: "Jó szóval oktasd, játszani is engedd..." 2006.

12. Ádámné Farkas Beáta - Fülöp Magdolna Judit: "Ezerszer újra kezdeném, alázatosan, boldogan." 2007.

13. Dudásné Mester Judit - Szőkéné Sági Erzsébet: Tizenöt éves a Pusztaszabolcsi Kutyabarát Klub 2007.

14. Paulusz János: Pusztaszabolcs labdarúgásának története 2008.

15. Gubicza Tibor: Csak egy vagyok...2009.

 

1. dr. Németh Péter: Középkori források Pusztaszabolcsról 2009.

2. Dombrovszkiné Kasos Julianna: Pipacs, pitypang, bogáncs. Képek, emlékek Felsőcikoláról 2010.

3. Tüke László: Vivos voco... Hívőm az élőket... 2010.

4. Sorsok, életek, családok I. (szerk.: Czöndör Mihályné) 2011.

5. Sorsok, életek, családok II. Audiovizuális emlékgyűjtés Pusztaszabolcson (szerk.: Királyné Molnár Orsolya és Patonai Erika) 2011.

6. "Vannak vidékek legbelül..." (szerk.: Molnár Sándor) 2011.

7. Fülöp Magdolna Judit - Vigyikán Gyöngyvér: Áldás, békesség! A pusztaszabolcsi református egyházközség története 1935-től napjainkig. 2011.

8. Múltunk fényképeken I. A pusztaszabolcsi református egyházközség élete képekben (szerk.: Fülöp Magdolna Judit és Vigyikán Gyöngyvér) 2012.

9. "Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske..." Hagyományőrzés a pusztaszabolcsi óvodában (szerk.: Bartókné Piller Magdolna és Horváth Károlyné) 2012.

10. "Nálunk törvény a hűség, a jóság..." Mozaikok a pusztaszabolcsi kereskedelem történetéből (szerk.: Czöndör Mihályné) 2012.

11. "Gördülő kövön nem nő moha..." Sorsok, életek, családok III. Beszélgetések a pusztaszabolcsi kereskedelem és vendéglátás történetéről (szerk.: Czöndör Mihályné) 2012.

12. "Ásó, kapa, nagyharang..." Múltunk fényképeken II. Pusztaszabolcsi katolikusok esküvői fotóalbuma (szerk.: Csányi Kálmán - Czöndör Mihályné) 2012.

13. Fülöp Magdolna Judit - Vigyikán Klára: "Egyszer volt..." Emlékezetes pillanatok Pusztaszabolcs kulturális életéből. 2013.

14. "A város hozzánk, mi pedig a városhoz tartozunk..." Kilencven éves a pusztaszabolcsi önkéntes tűzoltó egyesület (szerk.: Baloni László - Czöndör Mihályné - Forgó Árpádné - Kaszás János - Koczkás József - Molnár Sándor - Papacsek Árpádné - Polákovics Tamás - Popovics Ilona) 2014.

15. Czöndör Mihályné: Köszönetkönyv 2014.

Sorozaton kívül megjelent:

1. Ádámné Farkas Beáta - Ádám László - Czöndör Mihályné - Fülöp Magdolna Judit - Molnár Sándor: Pusztaszabolcsi értéktár 2010.

2. Czöndör Mihályné: Gyertyafénynél messzire is lehet látni. A pusztaszabolcsi helytörténeti munka tizenöt éve. 2013.

3. Czöndör Mihályné - Molnár Sándor: "Élj mi kedves iskolánk, nőjön egyre fényed!" Ötven éves a pusztaszabolcsi középiskola. 2013.

 

http://hu-hu.facebook.com/pages/Pusztaszabolcsi-Hagyományőrző-és-Hagyományteremtő-Alapítvány

 

 

 

A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941/1942-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldtek harcolni.

A hadsereg 1943. januárjában a Sztálingrád körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak. A megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. A Főparancsnokság és az ország vezetésének mozgástere a katasztrófa elkerülésére teljesen beszűkült.

1999. október 30-án orosz földről, Roszkino falu mellől hazaérkezett minden elhunyt magyar jelképeként egy ismeretlen katona földi maradványa. Örök nyughelye nyugalmat hozott az érintett családoknak is.

Minden magyar elhunyt katona előtti tiszteletadásunkat és főhajtásunkat fejezi ki a kápolna, amely Szabó Tamás tervei alapján épült, megalkotója Korompai Péter.

A Don-kanyar Emlékkápolna a II. világháború idején, a Don-kanyarban elesettek emlékét őrzi az utókor számára.

elérhetőség: www.pakozd.hu és www.kempp.hu

 

 

 

A Pákozdi Katonai Emlékhely jelen formája civil kezdeményezésre jött létre 11 szervezet összefogásával 2002. szeptemberében azzal a céllal, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetének főbb eseményeit, és emléket állítson az eltelt 160 év hősi helytállásának, a minden korban becsületesen küzdő és életét feláldozó magyar honvédnak.

Az elkészült 1848-as emlékhely és Emlék Múzeum a szabadságharc első győztes csatájában hősiesen helytálló honvédekre és nemzetőrökre emlékeztet, a Don-kanyar Emlékkápolna a II. világháborúban elesett honvédeknek állít emléket, a Magyar Békefenntartó emlékmű és a békefenntartó kiállítás a ma katonái áldozatvállalását hívatott bemutatni.

Az Emlékhely fejlesztése folyamatosan történik. 2008-2009-ben elkészült az I. világháború harcaira emlékeztető objektum és a Hősök emlékműve, majd a II. világháború lövészállás bemutató.

2008-ban az Emlékhely elnyerte az Európai Unió és a Magyar Állam támogatását további fejlesztésekre.

Pákozd Nagyközség és Magyarország életében a magyarság egyik kiemelkedő, szakrális helye, fiataljaink hazafias nevelésének központja, a tíz Nemzeti Emlékhely egyikeként működő nemzeti szimbólum. A létesítmény egyben a Velencei-tó környékének egyedi és kiemelkedő jelentőségű turisztikai eleme.

weboldal: www.kempp.hu

 

 

 

A pákozdi ingókövek a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében álló, 44 hektáros természetvédelmi terület a Velencei-hegységben, Pákozdtól északra. Az 1951. óta védelem alatt álló, 200-250 méteres tengerszint feletti magasságban húzódó dombos területet Magyarországon egyedülálló földfelszíni alakzatok, az ún. ingókövek elszórt csoportjai tagolják.

A Velencei-hegység lepusztult felszínéből előbukkanó gránittömbök ellenálltak az eróziónak, s a köztük lévő hasadékokból a víz és a szél felszínalakító munkája hordta ki a törmeléket és a mállási anyagot.

Napjainkra a környezetükből kiemelkedő, lekerekített élű, egymásra tornyozódó sziklacsoportok formájában bukkannak a felszínre. Némelyikül festői, esetenként bizarr formációt alkotva úgy hat, mintha bizonytalan egyensúlyi helyzetbű sziklákat emberkéz hányta volna egymásra. Az erózió által erőteljesebben megmunkált, gömbölyded alakú sziklákat a helyi népnyelv gyapjúzsákok néven emlegette.

A Pákozd északi előterében magasodó Pákozdi ingókövek nevezetesebb formációi a Sár-hely (226 m) keleti oldalában emelkedő Gomba-kő és Kis-Cipó, valamint az ettől északra, a Pogány-kő (241 m) csúcsa körül elszórt Pogány-kő, Oroszlán-szikla, Kocka-kő és Pandúr-kő.

A Pákozdi ingókövek a település felől több, kerékpárral is járható turistaúton megközelíthetőek, emellett az ingóköveket az 1994-ben létesített földtani tanösvény is összeköti.

A Pogány-kő csúcsát képező ingóköveken cirill betűs feliratok, ún. "graffitik" emlékeztetnek arra az 1991. előtti időszakra, amikor a területen a Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg egyik gyakorlótere helyezkedett el.

weboldal: www.pakozd.hu

 

 

1848. szeptember 29-én vívták Pákozd mellett Jellasics horvát bán határőr csapatai és a Móga János vezette honvédseregek az 1848-49-es magyar szabadságharc első jelentős ütközetét. A csatában a honvédek sikeresen megfutamították Jellasics nagyobb létszámú és képzettebb hadait, az összecsapás nyomán azonban bizonyossá vált, hogy Bécs és Pest-Buda elmérgesedő konfliktusában a fegyverek mondják majd ki a végső szót.

Bár a Bécsben, Pesten, Velencében és Prágában kirobbanó forradalmak hatása alatt a birodalmat – és V. Ferdinándot (ur. 1835-1848) – irányító kamarilla az áprilisi törvények szentesítésével hajlandó volt teljesíteni a magyar követeléseket, egyúttal annak a reményét sem adta fel, hogy megfelelő pillanatban minden engedményt visszavon majd. A Habsburgok birodalmukban az „oszd meg és uralkodj” ősi elve alapján jártak el akkor, amikor az elszakadni vágyó Velence és a gyengének tűnő Prága ellen erővel léptek fel, a különleges jogi státust élvező Magyarországnak viszont felelős kormány alakítását engedélyezték; ezzel egy időben a Szent Korona országaiban is hasonló taktikát alkalmaztak, hiszen sikeresen szembefordították a pesti kormánnyal a kulturális, esetleg teljes autonómiára vágyó nemzetiségeket.

Nem véletlen, hogy a szabadságharc fegyveres konfliktusa nem a császári hadsereg, hanem a horvát bán, Josef Jellasics támadása miatt robbant ki, aki egyfelől a Habsburg-dinasztia megmentőjének képében tetszelgett, másfelől viszont a kamarilla támogatását is élvezte. Miközben a szerb felkelők titokban fegyvereket kaptak a császári igazgatás alatt álló határőrvidékről – melynek horvátországi főparancsnoka éppen a bán volt –, és Erdélyben Puchner Antal lázította a románokat, Horvátországban elegendő volt Jellasics, aki már 1848 tavaszán megtagadott mindennemű együttműködést a pesti kormánnyal. Bécs kétarcú politikáját jól mutatja, hogy a bán személyében – a háttérből – olyan méltóságot támogatott, aki tavasszal még csak a törvényes magyar kormány, június 10-i lemondatása után azonban már V. Ferdinánd ellen is fellázadt.

Jellasics, aki a Batthyány-kormány minden tiltakozása ellenére pozíciójában maradhatott, 1848 augusztusának végén fegyveres provokációt kezdeményezett Magyarország ellen: először megszállta Fiumét, majd szeptember 11-én átlépte a Drávát, hogy – az uralkodó állítólagos parancsára hivatkozva – „rendet tegyen” Pesten. Az országban ezzel a támadással teljes lett a zűrzavar: egyfelől. Jellasics betörésével egy napon – éppen a Béccsel való viszony kiéleződése miatt – lemondott Batthyány Lajos kormánya, másfelől pedig a támadás közjogi szempontból is káoszt okozott. Furcsa háború volt ez, hiszen az egyik oldalon a király által kinevezett – majd leváltott – bán, és a Ferdinándra felesküdött határőrsereg, míg a másik oldalon ugyancsak a király által kinevezett magyar kormány, és – az áprilisi törvények értelmében – szintén Ferdinándra felesküdött honvédsereg állt. A zűrzavarban a tisztek és katonák jelentős része – esküje miatt – úgy döntött, kimarad a küzdelemből, sokan pedig később érzelmeiktől függően csatlakoztak egyik vagy másik táborhoz.

A fenti okok miatt a Teleki Ádám vezette honvédsereg a lehető legtovább el akarta kerülni az összecsapást, azonban a magyar oldalon álló császári-királyi tisztek közül sokan – például Ottinger Ferenc, a Drávánál állomásozó haderő előző parancsnoka – ez idő alatt átszöktek Jellasicshoz. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Batthyány Lajos javaslatára hamarosan Habsburg István nádor kapta meg a fővezéri szerepkört, aki először tárgyalásos úton megpróbálta rendezni a horvát–magyar konfliktust, szeptember 23-án pedig – V. Ferdinánd utasítására – Bécsbe utazott, és soha többet nem tért vissza. A honvédsereg tehát teljes zűrzavarban várta Jellasics érkezését, miközben mindenki tisztában volt azzal, hogy a magyaroknak két lehetőségük van: vagy legyőzik a horvátokat, vagy ellenkező esetben a bán bevonul Pestre, és megsemmisíti az eddigi vívmányokat.

Az, hogy Pákozd mellett végül az első forgatókönyv valósult meg, a szeptember 16-án megalakuló Országos Honvédelmi Bizottmány érdeme volt, mely a dunántúli visszavonulással egy időben – Kossuth Lajos vezetésével – toborzásba kezdett az Alföldön, és szeptember 28-áig megközelítőleg 16 000 újoncot mozgósított. Ezen a napon Jellasics már Székesfehérvárt is elfoglalta, a királyok városától északra azonban felsorakozott a magyar sereg, mely körülbelül 27 000 főt és 80 ágyút tudott harcba küldeni. A szeptember 28-i haditanácson a magyar oldalon harcoló császári és királyi tisztek Móga János személyében megválasztották a küszöbön álló csata főparancsnokát, az altábornagy utasítására pedig a honvédek a Pátka-Sukoró-Velence vonalon még aznap elfoglalták állásaikat. Mivel Jellasics mind létszámban, mind a csapatok képzettségét tekintve fölényben volt, Móga nem vállalta a támadás kockázatát, de a bán esetleges támadása esetén – ami szeptember 29-én reggel be is következett – hajlandó volt megvívni az ütközetet.

Jellasics pákozdi haditerve a következőképpen épült fel: a bán a Pátka mellett állomásozó magyar jobbszárny visszaszorítása után frontális támadást akart indítani a honvédek centruma ellen, majd – egy bekerítő hadművelet segítségével – később a Velencei-tóba szorította volna Móga seregét. Az ütközet kezdetben Jellasics várakozása szerint alakult, ugyanis a Kempen vezette balszárny sikeresen kiűzte Guyon Richárd egységeit Pátkáról, ám a döntő roham két alkalommal sem hozott eredményt. Jellasics seregei megtorpanását látva úgy határozott, kockáztat, ezért megindította a frontális támadást a magyar centrum ellen, de a honvédek tűzereje nyomán az offenzíva újra és újra kudarcba fulladt. Bár közelharcra ezen a szakaszon nem került sor, a horvát bán a délutáni órákban – Kempen tábornok sürgetésére – úgy döntött, visszavonul, ezért fegyverszünetet kért Mógától. A magyar honvéd tábornok teljesítette ellenfele kérését, így aztán Jellasics hamarosan megkezdte Petőfi Sándor által megénekelt híres futását, mely a valóságban inkább rendezett visszavonulás volt. Miután az ütközet a császári oldalon 200 – a magyar oldalon pedig mindössze 7 – áldozatot követelt, a menekülést semmi sem indokolta, ugyanakkor viszont bebizonyosodott, hogy a magyarok jóval nagyobb katonai potenciállal rendelkeznek, mint azt előzetesen Jellasics gondolta.

A pákozdi ütközetnek ilyen módon tehát inkább politikai szempontból volt jelentősége, hiszen a győzelemmel Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását, ezzel egy időben azonban az is világossá vált, hogy Bécs és Pest-Buda elmérgesedő konfliktusban hamarosan a fegyverek veszik majd át a szót. A zűrzavaros közjogi helyzet nyomán Móga végül nem aknázta ki a pákozdi győzelemben rejlő lehetőségeket, ám hamarosan mégis a Bécs felé menekülő Jellasics nyomába eredt, miközben a honvédseregek Ozoránál a Karl Roth vezette határőröket is körbezárták. Pákozd után néhány nappal tehát a békés rendezés maradék reménye is elveszett; Bécsben ismét forradalom tört ki, melyet a tétovázó magyar hadvezetés nem használt ki a maga javára, a császári ellentámadással kezdődő szabadságharcot pedig – számos dicsőséges ütközet ellenére – 1849 nyarára elveszítette. Mindennek dacára a pákozdi diadal történelmünk egyik legfényesebb győzelmének számít, mely méltó nyitánya volt a magyar szabadságért folytatott heroikus küzdelemnek.

forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1848_szeptember_29_a_pakozdi_csata

 

 

 

Zámoly községben elször 1802-ben, Lamberg Fülöp gróf rendelkezésére épület egy nagy terménypajta, majd - szintén az ő utasítására - 1806-ban megkezdődött a Belmajorban az uradalmi magtár építése, amellyel azonban csak a gróf halálát követően 1808-ban készültek el.

A háromszintes, terméskőből és téglából felhúzott épület ma is áll, pincéje a II. világháború alatt óvóhelyként szolgált. Falvastagsága a földszinten 1 méter, az 1. és a 2. emeleten 70 centiméter. Vázát vastag, 500x500 milliméteres fenyőgerendák adják.

A hatvanas évek elején, a helyi termelőszövetkezetek újjászervezésekor az  épülethez egy darálót ragasztottak, amelyet 1969-ben kibővítettek. Földszintjén egy hadtörténeti és egy helytörténeti-néprajzi gyűjtemény látható.

 

 

 

A rotundák az Árpád-kor jellegzetes templomai. Viszonylagos épségben nagyon kevés maradt fenn, ezekből még kevesebb az, ami szépen helyreállítva ma is gyönyörködtet. A többiek, mint ez is, romos, és egyre jobban pusztuló állapotban várják, míg teljesen elenyésznek. 

Kerekszenttamás települést két szomszédjával, Kér és Zámoly falucskákkal egyetemben egy XIV. századi krónikában említik először. Egy 1046-ra vonatkozó oklevelet említ a krónika, melyben már úgy szerepelnek ezek a falvak, mint lakott települések.

A körtemplom a XII. században épült és Kétkedő Tamás apostol tiszteletére szentelték fel. Apszis nélkül épült, ezért egyedülálló, és az utókor sokáig török toronynak hitte.

A bejárata délről van, oltárnak nem találták meg a helyét a régészek, viszont ÉK-i falában van egy bemélyedés, ami valószínűleg ereklyetartó helye lehetett. Átmérője körülbelül hat méter. Falának köveit fantasztikusan erős kötés tartja össze, hisz 800 éve jól állja az időjárás romboló erejét.

A feltárás során előkerült leletanyagot a székesfehérvári Szent István Múzeumban őrzik, de érdemes ellátogatni a zámolyi Magtárba is, ahol szintén vannak a területről előkerült tárgyak. A rotundát állítólag 1662-ig használták.

forrás: http://fehervarianziksz.blogspot.hu/2011_07_10_archive.html

 

 

A temető ÉK-i részében álló, körülbelül 8 méter magas terméskő falmaradvány, vakolatnyomokkal és körülbelül 5 méter magasságban résablakkal. A falmaradvány Zámoly község Szent Lőrinc titulusú, XII. századi eredetű plébániatemplomának nyugati fala, félköríves szentélyének csak az alapozása maradt meg.

A templomot 1863-ban még használták. Észak-nyugati sarkán pusztuló tégla megerősítés fedezhető fel. A sírkövek a XIX. század második feléből és a XX. század közepéről maradtak fenn.

A rom előterében álló márványkereszt Kovács János uradalmi számvevő hagyatékából - végrendelete nyomán - került felállításra a régi temetőben 1873-ban, Tichy Jakab plébános szorgalmazására.

Az egykori templom romja kiemelten védett középkori műemléknek minősül.

 

 

 

A Jancsárkert egy megyei hatósugarú, székesfehérvári székhelyű, hagyományőrző vásár-, piac-, és közösségi tér. Mint ilyen, hiánypótló szerepet tölt be.

Székesfehérváron, a Balatoni út 10. szám alatt, a Jancsár körforgalom előtt található. 6000 négyzetméteres, nyitott területen 600 négyzetméteres fedett csarnok és fél tucat faház áll rendelkezésre, amely kiválóan alkalmas vásározásra, piacozásra, közösségi, kulturális, turisztikai rendezvényekre.

Több hónapos előkészítő munkát követően, 2013. márciusában nyílt meg a heti termelői- és bioopiac, amely jó minőségű, kedvező árú, friss élelmiszereket kínál, továbbá, ahol a vásárlók kulturált körülmények között állandó árusoktól, rendszeresen, friss, házi, kézműves, egészséges, ellenőrizhető eredeteű, biztonságos termékeket vásárolhatnak. A termelői piac állandó árusítő termelői több mint harminc településről érkeznek (pl. Magyaralmaás, Sáregres, Mezőfalva, Lovasberény, Aba, Szabadbattyán, Mór Cele, Sárszentmihály, Isztimér, Küngös, Iszkaszentgyörgy, Martonvásár, Szabadegyháza, Kápolnásnyék, Polgárdi, Pusztaszabolcs, Csákvár, Fehérvárcsurgó, Kisláng, Sárkeresztes, Székesfehérvár stb.).

Mindemellett olyan közösségi- és rendezvénytér is létesült, amely döntően az egészséges táplálkozáshoz, életmódhoz, ételekhez, a tudatos vásárláshoz, biztonságos élelmiszerek fogyasztásához, gasztronómiai hagyományokhoz kapcsolódnak. Erre példa a már két alkalommal megrendezett Fehérvári Kolbásztöltő Fesztivál, illetve bekapcsolódott a Nemzeti Gulyásnap és a Restaurant Day nemzetközi gasztro-rendezvények sorába is, illetve csatlakozott a "Székesfehérvár, a vásárlóbarát város" kezdeményezéshez.

2015. évben megalakult a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület a piac további fejlődése, a vásárlók még színvonalasabb kiszolgálása érdekében. A Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület 2015. márciusában városi elismerő oklevélre terjesztette fel a Jancsárkert termelői piacot.

A Jancsárkert a hagyományos élelmiszer-feldolgozást népszerűsíti, eseténként bemutatóval összekötve (pl. disznóvágás, rétesnyújtás, mézeskalács díszítés). A vásárlóknak az élelmiszer-feldolgozással kapcsolatban az árusok tanácsokat is nyújtanak, recepteket adnak, illetve népszerűsítik az egészséges élelmiszerek fogyasztását. A szervezők, árusok az óvodások, kisiskolások számára piaclátogatásokat szerveznek, vendégül látják a gyermekeket, ahol megismerhetik a zöldség- és gyűmölcsféléket, az ún. 100 %-os gyümölcslé készítés folyamatát, vagy más esetben állatsimogatót szerveznek, annak érdekében, hogy a gyerekek jobban megismerjék a háziállatokat. Külföldi csoportokat fogadnak, számukra magyar kézműves bemutatót szerveznek, együttműködnek a székesfehérvári Tourinform irodával és más megyei TDM szervezetekkel. Emellett ápolják a népzenei hagyományokat, mivel a piacon rendszeresen szól a citera, illetve tekerőt, ütőgardont, de esetenként tárogatót is lehet hallani.

 

 

 

Martonvásár országos hírű, a megyei szinten kiemelkedő kulturális életének fő katalizátora Brunszvik Teréz pedagógia tevékenysége és példamutató hazafias helytállása, melynek emlékét a település közössége mintegy másfél évszázada példaértékűen őrzi és ápolja.

Gróf Brunszvik Teréz (1775-1861) - a martonvásári kastély lakója - azok közé tartozott, akik a viágon legelőször mutattak rá a kisgyermekek nevelésének fontosságára.

Az 1828-ban Budán, családja Mikó utcai házában megnyitott "kisgyermeki őr- és védintézete" nem csak hazánkban, hanem Közép-Európában is az első óvoda volt. A mintát számára az akkor a világon elsőként létrehozott angol óvodák nyújtották. Brunszvik Teréz az óvodáztatás országossá tétele érdekében haznák egyiks első civil szervezeteként, terjesztő egyesületet hozott létre. Munkásságának köszönhetően az általa kiváló pedagógiai tudással működtetett első intézményt hamarosan számos további óvoda követte, nem csak Pest-Budán és vidéken, de Ausztria és Dél-Németország első óvodái is az ő hatására és közreműködésével nyitották meg kapuikat. Teréz sokrétű és kitartó terjesztő tevékenysége egyre szélesebb körökben tudatosította, hogy a gyermek a nemzet és az emberiség jövőjének záloga, akit szeretetben kell nevelni. 1848-ban már mintegy 100 óvoda működött hazánkban.

Brunszvik Teréz Martonvásárt tekintette legkedvesebb tartózkodási helyének, emlékének méltő őrzőjeként halála óta gondozza szellemi örökségét a település, így már a XIX. század végén a Brunszvik Teréz kultusz központjává vált a város. Azóta pedagógusok ezrei zarándokoltak a helyi temetőben lévő sírjához, több, Brunszvik Teréz munkásságával foglalkozó országos megemlékezésnek és tudományos konferenciának volt a fő helyszíne és szervezője a város. A martonvásári óvoda már az 1800-as évek vége óta viseli Brunszvik Teréz nevét, pedagógiai programjában Brunszvik Teréz pedagógia hitvallásával való azonosulást. 

Brunszvik Teréz korának egyik legműveltebb, legtájékozottabb magyar asszonyaként több ezer oldalnyi naplót és feljegyzést írt, mely korának kiemelkedő történeti forrásanyaga. Az elsősorban német nyelven íródott forrásanyag felkutatását, fordítását és közkincsé tételét, és ezzel párhuamosan Brunszvik Teréz életútjának, munkásságának feltárását a martonvásári civil szervezet, a Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány tűzte ki céljául, mely az elmúlt két évtizedben mintegy ötven tudományos és ismeretterjesztő kiadványt jelentetett meg a témában. Az Alapítvány szervezőmunkájának köszönhető a Brunszvik kastély parkjában felállított Brunszvik Teréz szobor, mely Törley Mária alkotása, és a budapesti Mikó utcában látható bronz portré is.

A Martonvásárra látogatók Brunszvik Teréz munkásságát, szellemi örökségét az Óvodamúzeum kiállítása révén ismerhetik meg, mely Brunszvik Teréz 1828-án Budán megnyitott első magyar és egyen első közép-európai kisdedóvodájától az 1950-60-as évek napközi-otthonos óvodájáig mutatja be a magyar óvodaügy fejlődését. A kiállításban végigkövethetjük a főbb pedagógiai irányzatokat a korabeli tárgyakon, dokumentumokon, és persze a gyermeklét legfontosabb eszközein, a játékokon keresztül, enteriőrökkel színesítve. Mint minden múzueumban, így itt is, a kiállítás csak a jéghegy csúcsa. Az adattár és a fotótár, valamint az 5000 kötetes szakkönyvtár nélkülözhetetlen segítsége az óvodatörténet iránt érdeklődőknek. A muzeális intézmény elsődleges célja az óvodatörténet emlékeinek gyűjtése, dokumentálása, tudományos vizsgálata és a nemzeti kultúrkincs részeként való őrzése, bemutatása. Különösen fontos, hogy minél többen megismerjék a köznevelési rendszerünk alapját képező óvodaügy múltját, mivel szinte mindenki kapcsolatba kerül vele saját, vagy gyermekei és unokái élete során, sokszor anélkül, hogy annak társadalmi és gazdasági fontosságáról elgondolkodott volna. Kiemelt feladata a gyűjteménynek, hogy az idelátogatókban tudatosítsa hazánk kiemelkedő szerepét a kisgyermeknevelés egyetemes történetében. Megismertesse a Martonvásárhoz erős szálakkal kötődöt Brunszvik Teréz - nem csak a hazai, hanem nemzetközi szempontból is úttörő munkásságát az óvodáztatás terén.

Az Óvodamúzeum kiállítása 1995 óta látogatható Martonvásáron. Létrehozója Harcsa Tiborné nyugalmazott óvodavezető, megyei szakfelügyelő már előtte, évtizedeken keresztül gyűjtötte, és mentette a magyar óvodatörténet emlékeit. A megnyitás óta évente 12-15000 látogató, valamint 60-80 kutató keresi fel a múzeumot, mely a magyar óvodatörténeti kutatás megkerülhetetlen bázisává vált.

A múzeum, melynek fenntartója Martonvásár Város Önkormányzata, 2014 őszén költözött új épületbe. A múzeum kiállításnak otthont adó új szárny a régi, műemléki védettségű martonvásári óvodaépülethez csatlakozik, a város központjának meghatározó elemeként. Anműemlék szárnyat 1900-ban építette a Brunszvik család historizáló, neogótikus stílusban és Fejér megyében az első olyan épület volt, melyet tudatosan óvoda céljára emeltek. Nem véletlen, hogy 1962-ben ebben az épületben nyitották meg az ország első állandónak tervezett, de feledésbe merült átfogó óvodatörténeti kiállítását.

  

 

A martonvásári kastélyban nemcsak építészetünk, a parkban pedig nem csupán a magyar kertépítészet, hanem nemzeti történelmünk sajátos "műkincseit" is látnunk kell. Ezen a helyen az idők során számos hazai és külföldi tudós, művész, politikus megfordult. Közöttük is kitüntető hely illeti meg Ludwig von Beethovent (1779-1827), annál is inkább, mivel a mai Magyarország területén Budán kívül ez az egyetlen olyan hely, amely a zeneköltő látogatásaival büszkélkedhet. Beethoven és haznák, illetve a magyarok kapcsolatában a Brunszvik család meghatározó szerepet játszott. A Brunszvik testvérek, Teréz (1775-1861), Jozefin (1779-1821) és Ferenc (1777-1849) a zeneköltő műveinek első magyarországi népszerűsítői és ihletett tolmácsolói lettek.

A fiatal komponista híre Martonvásárra hamar eljutott, Brunszvikék ugyanis már az első zongoratriók (1795) előfizetői között is ott voltak. Megismerkedésükre 1799 májusában került sor, amikor főúri körökben körülrajongott mester zongoraleckéket adott a huszonnégy éves Teréznek és a húszéves Jozefinnak.

A Brunszvik testvérek gyakorta találkoztak Beethovennel Bécsben, de martonvásári kastélyukban is többször megfordult a zeneszerző. Látogatásainak idejét és számát illetően sok a bizonytalanság. Két ízben mindenképpen itt járt, s látogatásainak legvalószínűbb időpontjai: 1800. májusa és 1806 nyara. Beethoven egyetlen pest-budai szereplésére 1800. május 7-én került sor a Várszínházban. Utána Martonvásáron is járhatott. Állítólag ekkor az Appassionata szonáta kéziratát is magával hozta Martonvásárra, s az utolsó javításokat itt tette rajta. Fél évvel később e remekmű Brunszvik Ferencnek szóló ajánlással jelent meg. Ferenc és Beethoven mély barátsága a zeneszerző élete végéig fennmaradt. Ferenc invitálására gyakran utaztak együtt. A martonvásári gróf volt Beethoven egyik legbőkezűbb mecénása és műveszetét legjobban értő kortárs rajongója.

A szentimentalizmus kora főúri divatjának megfelelően élő nagyságoknak is emlékművet állítottak, így Brunszvik Teréz megígérhette a zeneszerzőnek egy Beethoven-emlékmű felállítását a martonvásári parkban. Beethoven halálakor szobájának falán Brunszvik Teréz olajportréja fügött. A kettejük közötti mély, egész életüket végig kísérő szimpátia meg is tévesztette az utókort; tévesen sokáig vélték Beethoven életrajzírói, hogy az európai kisgyermeknevelés úttörője, Teréz volt Beethoven rejtélyes kedvese. Az 1920-és években, Teréz naplóinak ismertté válása után derült ki, húgába, Jozefinbe volt a zeneszerző szenvedélyesen szerelmes. Csaknem két évtizeden keresztül tartó kapcsolatuk egyik tanúja Teréz volt, aki haláláig megőrizte testvére titkát.

A Brunszvik család a XVIII. század közepén kerül kapcsolatba Martonvásárral. A török időkben pusztává vált Martonvásárt a Sajnovics örökösöktől 1758-tól idősebb Brunszvik Antal, Brunszvik Teréz nagyapja bérelte. Teljesen lakatlan volt, azonban Brunszvik Antal egy jól működő uradalom terével állt elő és 1767-től megkezdte a betelepítést a környező falvak jobbágyaiból és zselléreiből verbuvált lakosokat az új faluba, majd sok szlovák érkezett a Felvidékről, néhány család pedig a cseh és morva területekről. A telepítés olyan sikeres volt, hogy 1785-ben már 684 lakosa volt a településnek. Közben 1771-től a Brunszvikoknak sikerült megvásárolni a pusztát. Brunszvik Antal jó gazdaként meg is szervezte a falu életét, 1770-ben iskolát indított, majd 1777-ben neves bécsi építőmesterek és szobrászok munkája révén felépült a Szent Annának szentlet római katolikus templom is.

Az 1780-ban elhunyt idősebb Brunszik Antalt fia, ifjabb Brunszvik Antal (1746-1793) követte. Mindketten magas udvari méltóságokat töltöttek be. Miután a magyar kormányhivatalok Pozsonyból Budára költöztek, a családnak szükséges volt egy Buda környéki rezidenciára is. 1785-ben készült el az akkor még földszintes barokk kastély a templom mellett. Ekkortól a család elsődleges kedvelt tartózkodási helye Martonvásár lett. Ez volt az oka, hogy Brunszvik Antal közbenjárt a királynál a falu mezővárosi rangra emelése érdekében és ezt a címet 1789-ben el is nyerte. Az ifjabb Antal fiatalon 1793-ban meghalt, így az erdélyi szász főrangú családból származó felesége, Seeberg Anna (1752-1830) vette át az uradalom irányítását, melyet csak 1807-ben adott át akkor már 30 éves fiának, Ferencnek (1777-1849). Az özvegy grófné hatalmas lendülettel állt neki a birtok vezetéséhez, melyet saját kezűleg lóháton irányított. Folytatta férje vízrendezési munkáit és a kastély körüli angolkert kialakítását. Az egyik legnevesebb német kertépítőt, Heinrich Nebbient hívta Martonvásárra. Főként neki köszönhetjük a ma is látható kastélypark arányainak kialakítását, ő ültette a mára már hatalmasra nőtt platánokat. A munka oly sikeres volt, hogy egy 1815-ben idelátogató angol utazó úgy érezte magát a parkban, mintha otthon lenne.

Ifjabb Brunszvik Antal és Seeberg Anna négy gyermeke Martonvásáron nevelkedett, e négy testvér révén vált a település a magyar művelődés kiemelkedő helyévé. Mindegyikük életútja kultúrtörténeti jelentőségű.

A testvérek közül Brunszvik Teréz volt a legidősebb. Korának egyik legműveltebb, legtájékozottabb magyar asszonya volt. Pedagógia tevékenysége az óvodák közép-európai elterjesztésében csúcsosodott ki. A világon elsőként Angliában nyíló óvodák mintájára létrehozta Magyarországon is a kisdedóvókat. A legelsőt budai házában 1828-ban, mely Közép-Európa legelső óvodája volt, majd hamarosan sorra nyitotta intézményeit Budán és Pesten, majd vidéken, de az ő közreműködésével jött létre az első osztrák óvoda Bécsben és az első dél-német óvoda Augsburgban és Münchenben is.

Brunszvik Teréz volt az egyik első gondolkodó, aki rájött arra, hgoy az egyén, az ország és az emberiség jövője azon múlik, hogy minél előbb módszeres nevelés körébe kerüljön be a gyermek, mert ez meghatározó egész életútjára. A grófnő a hazai és az európai óvodaügy élére állt. Annak ellenére, hogy német anyanyelvű arisztokrata lányként nem tanult meg magyarul és bármennyire szeretett volna megtanulni, élete végéig nem tudott magyarul, rendkívül hazafias szellemű asszony volt. 1848 után unokahúgával, a Martonvásárt gyakran felkereső Teleki Blankával mozgalmat indított annak érdekében, hogy a szabadságharc lángja soha nem aludjon ki. Gyűjtötték a szabadságharc emlékeit, leveleztek az emigrációval, birtokukon béresként álnéven több honvédtisztet bújtattak. Lelepleződésük után Teleki Blankát hosszú várfogságra ítélték, Teréz úgy kerülte el a börtönt, hogy az ellene zajló eljárást felfüggesztették.

A grófnő amellett nemcsak a hazai és nemzetközi óvodaügy úttörője, hanem a magyar nőnevelés egyik megteremtője is volt. Elképzelése szerint a gyermekek nevelése mellett az anyákat is meg kell tanítani nevelni. Régi álmát a hazafias leánynevelő intézetet 1846-ban Teleki Blanka segítségével sikerült megnyitnia. Célja az volt, hogy a magyar nemes lányok ne csak német és francia nyelvű intézeteket látogassák, hanem magyar szellemű neveltetésben részesüljenek. Folyamatosan naplót vezetett, feljegyzéseket írt munkájáról, illetve a hazai és az európai történésekről. Kiterjedt levelezését folytatott egész Európában a kisgyermek nevelés tárgykörében. Ezek az írásai több ezer oldalt tesznek ki, a XIX. század történetének kiemelkedő forrásai.

Brunszvik Teréz életének jelentős részét Martonvásáron töltötte, ez volt a legkedvesebb helye, annak ellenére, hogy nagyon sokat utazott a világban. A város temetőjében emelkedő családi mauzóleumba temették el 1860-ben.

Halála után hamarosan az emlékét őrző kultusz központja lett Martonvásár. Már 1871-ben tartott ünnepségen megemlékeztek róla, majd az évtizedek során számos helyi és országos szintű megemlékezés színtere lett Martonvásár. A legnagyobb ünnepségsorozatot martonvásári helyszínnel halálának 100. évfordulójára szervezték 1961-ben. Az országos konferencia és emlékműsor mellett felújították a családi mauzóleumot is és a grófnő földi maradványait öccse, Ferenc érckoporsójában helyezték el a mauzóleum közepén. Ez a koporsó azóta is az óvódapedagógusok zarándokhelye.

A martonvásári óvoda már a XIX-XX. század fordulóján Brunszvik Teréz nevét viselte és jelenleg is ez a neve. Az intézményben dolgozó pedagógusok mindig is kiemelten ápolátk Brunszvik Teréz emlékét. 1994-ben jött létre a martonvásári székhelyű Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány, mely a grófnő történelmi szempontból kiemelkedően értékes, zömében német nyelvű naplóinak magyarra fordítását, feldolgozását és kiadását, illetve a magyar korai óvodaügy történetének feltárását tűzte ki céljául.

A Brunszvik testvérek közül Karolina (1782-1843) kiválóan rajzolt és zongorázott, ő is közeli barátságban volt Beethovennel. 1805-ben kötött házasságot a martonvásári templomban a tudós erdélyi arisztokratával Teleki Imrével. Házasságukból több gyermek is született. Ők gyakran megfordultak Martonvásáron. Emma lányuk a magyarsággal szimpatizáló, fiatalon elhunyt francia történészhez, August de Gerandohoz ment férjhez. A szabadságharc leverése után előbb Drezdába, majd férje halála után Párizsba menekült, ahol több könyvet is írt.

Karolina másik lánya Blanka a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb nőalakja. Neveltetését Brunszvik Teréz szervezte, gyakori vendége volt Martonvásárnak. Kiválóan rajzolt, festett és kedvenc műfaja volt a kisplasztika. Brunszvik Teréz már fiatalon utódjának szánta a magyar óvodaügy továbbvitelében. 1846-ban - mint már említve volt - létrehozta nagynénjével a pesti leánynevelő intézetet, a magyar nőnevelés úttörőe és egyik legelső szószólója volt. A világosi fegyverletétel utáni udvarellenes szervezkedésért több évi várfogságra ítélték. Szabadulása után Párizsba utazott, ott halt meg és ott is lett eltemetve.

Emlékét Martonvásáron a mauzóleumban 1996-ban felállított tűzzománc oltárkép és a kastélyon lévő emléktábla őrzi. A Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítványnak többek között célja Teleki Blanka emlékének ápolása, munkásságának feltárása is. Több kiadványuk jelent meg Teleki Blankával kapcsolatban, emlékműsorokon, kiállításokon emlékeztek meg róla. Többször is felmerült, hogy hamvait szellemi anyja, Brunszvik Teréz mellett helyezzék el a martonvásári mauzóleumban.

Jozefin mellett Ferenc állt legközelebb Beethovenhez. Míg lánytestvérei hazafias érzelme szembetűnő volt, addig Ferenc és felesége meglehetősen császárpárti. Ő is kiválóan zenélt, ennek is köszönhető, hogy Beethoven a húgaival történt megismerkedésük után vele is ismeretséget kötött. Beethoven egyik legjobb barátja és mecénása lett, sokat utaztak együtt, ilyenkor Ferenc állta a költségeket. Ugyanakkor nemcsak a zene, hanem a színház is érdekelte, mellette pedig kiváló mezőgazdász volt. A birtokán az ország első angol típusú gazdaságát rendezte be, a nagyapja által épített földszintes barokk kastélyt emeletes klasszicista stílusúvá építtette át. Brunszvik Ferenc halálával a birtok irányítását felesége Justh Szidónia vette kezébe. A kiváló zongorista hírében álló grófnő halálával a család feje fia, Brunszvik Géza lett. Az ő idején építették át a kastélyt a ma is látható angol gótika stílusába, a kastély mellé különálló képtárat emeltetett. Felmenőivel ellentétben érdeklődési köre sokkal inkább a gazdasági élet, mint a kultúra felé irányult. Létrehozta a megye egyik első modern szeszgyárát és leginkább a számára országos elismertséget hozó uradalmi gazdálkodás kötötte le az idejét. Nevéhez kötődik a martonvásári óvoda 1883-ban történt alapítása.

Beethoven halála után hamarosan Martonvásár a Beethoven kultuszhelyek közé emelkedett. Gyakran érkeztek a kastélyba a nagy zeneszerző emlékeit kereső látogatók. 1846-ban Liszt Ferenc járt itt ezen okból, a Beethoven által használt zongorán játszott a család előtt. Beethoven halálának 100. évfordulóján a kulturális kormányzat Beethoven emlékévet rendezett, melynek záró eseményeként egy martonvásári koncertet terveztek. A park és a kastély akkori birtokosa Dreher Jenő támogatta a rendezvénysorozatot és elkészítette Pásztor János szobrásszal a zeneszerző mell kőszobrát, melyet a park szigetén állítatott fel. A hangverseny és a szoboravató azonban sajnálatos módon elmaradt.

Pásztor János szobra a II. világháborúban találatot kapott és súlyosan megsérült. 1954-ben az MTA Mezőgazdasági Intézete újrafaragtatta a szobrot és felállította a szigeten. A sérült szobor jelenleg a szintén 1954-től Beethoven nevét viselő általános iskola udvarán látható. Az 1954-es szoboravató rendezvény során tartották meg az első nagyszabású szabadtéri koncertet, melyet a rádió is közvetített. 1958-tól minden nyáron megrendezik a 2-3 koncertből álló Beethoven hangverseny sorozatot a szigeten világhírű magyar és külföldi művészek fellépésével.

Beethovennek Magyarországgal és a Brunszvik családdal való kapcsolatát mutatja be a kastélyban a Beethoven Emlékmúzeum kiállítása, mely 1958. évi megnyitása óta többször bővült és megújult. 2015. májusában Martonvásár újabb Beethoven emlékhellyel gyarapodott. Nagy János szobrászművész Beethoven és a halhatatlan kedves című, a zeneszerzőt és Brunszvik Jozefint ábrázoló alkotása a város főterén került felállításra. Mindezek mellett Martonvásár a hazai Beethoven-kutatás egyik központjává is vált, számos kiadvány jelent meg a településen a zeneszerző és hazánk kapcsolatának témájában.

 

 

A martonvásári Brunszvik kastély, a hozzá csatlakozó Szent Annak plébánia templomot átölelő kastélypark olyan látványos együttest képez, mely Fejér megye egyik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontjaként évente mintegy százezer látogatót vonz a városba. Mindez köszönhető annak, hogy a kastély a hazai neogótika egyik legszebb épülete, a kastélypark pedig hazánk legjobb állapotban fennmaradt angolkertje. Az egyedülálló látványt jól egészíti ki a Beethoven és a Brunszvik család kapcsolatához fűződő hagyomány, melynek mintegy évszázada őrzői és ápolói Martonvásár közösségei.

Az idelátogatók gyakran vélik azt a Szent Anna tiszteletére szentelt plábánia templomról, hogy a kastély kápolnája, valójában annál egy évtizeddel előbb, 1774 és 1776 között építtette Jung József pesti építésszel idősebb Brunszvik Antal, egy korábbi kápolna helyére. Az egyhajós templom építésekor kis méretével még megfelelően ki tudta szolgálni a török alatt pusztává vált település egy rövid utcányi, akkor idetelepített lakosságát. Az építtető a díszítésére igen jelentős összeget áldozott, neves osztrák művészeket kért fel erre a feladatra, így hazánk egyik legszebb későbarokk belsőjével büszkélkedhet a templom.

A homlokzat Brunszvik címerének két oldalán a két Árpád-kori szentünk, Szent István és Szent László szobra a bécsi szobrász, Anton Tabota munkája. A csehsüveg boltozatos szentély faliképét a megváltás allegóriájával, illetve Szent Erzsébettel és Szent Imrével Johann Cymbal festette. A főoltár Szent Anna képe és a mellékoltárak a bécsi Felix Ivo Leicher alkotásai. A szószék stukkója Páduai Szent Antal és Assisi Szent Ferenc prédikációját ábrázolja. Brunszvik Teréz a szentély keleti oldalán lévő oratóriumban tartózkodva vett részt a szentmiséken. A templomban található Szűzanya kép nagy valószínűséggel az ő munkája.

A kastélyt 1784-85-ben a templomépítő fia, ifjabb Brunszvik Antal, Brunszvik Teréz apja építtette. Ifjabb Brunszvik Antal apjához hasonlóan magas udvari méltóságokat töltött be, és a magyar kormányhivatalok Pozsonyból Budára költözésével szüksége volt egy közelben lévő nyári rezidenciára. Az eredetileg földszintes barokk kastélyt a mai Beethoven Emlékmúzeum helyiségeit magába foglaló korábbi gazdatiszti lak felhasználásával építette Tallher Ferenc kamarai építész. Brunszvik Ferenc az 1820-as években emeletes klasszicista épületté alakíttatta át, ekkor épült a száz évvel később lebontott különálló képtár is. Mai kinézetét az 1870-es években lezajlott átalakításkor nyerte el, mikor Ferenc fia Géza angol jellegű gótizáló stílusba építtette át.

A kastély és parkja nemzetközi hírű kulturtörténeti szrepét a Brunszvik Ferenc meghívására 1800 és 1810 között többször is itt vendégeskedő Beethovennek köszönheti. A hagyomány szerint a zeneköltő itt fejezte be a Ferencnek dedikált Apassionata-szonátát. A kastély és parkja Beethoven halála után hamarosan zarándokhellyé vált. Többek között Liszt Ferenc is a zeneszerző fejedelem emlékeit keresve látogatott ide 1846-ban, hogy a Brunszvik család tagjaival együtt zenélve játsszon a Beethoven által is használt zongorán.

Az 1848-49-es szabadságharcban drámaibb történelmi szerepet is kapott a kastély. A pákozdi csata idején itt volt a magyar haderők főhadiszállása, eredetileg a horvátokkal való megütközést is ide tervezték. 1849. szeptember 11-én egy Buda felé tartó rabcsoport tagjaként ide szállásolták be Batthyány Lajost, aki a kastélyban töltötte élete utolsó börtönön kívüli éjszakáját.

A kastélyparkot a XVIII. század végén kezdték kialakítani a Szent László-vize pataka felhasználásával. A kert továbbfejlesztésére a neves német kertépítészt Heinrich Nebbient, a Városliget későbbi tervezőjét kérték fel. Nebbien az 1810-es évek elején dolgozott Martonvásáron, szerinte itt valósítva meg iskolapéldáját a festőiség és a hasznosság együttes alkalmazásának. A munka oly sikeres volt, hogy az 1815-ben idelátogató angol utazó, Richard Bright úgy érezte magát a parkban, mintha otthon lenne.

Nebbien idejéből származnak a ma is meglévő kőpadok, a kőhíd és a napjainkra óriásivá nőtt platánok. A család nőtagjai is aktívan részt vettek a telepítésben. Teréz anyja, Seeberg Anna saját maga irányította a munkákat, Teréz pedig a szentimentalizmus életérzésével áthatva, saját kezűleg ültette azokat a hársfákat, melyek egy köröndöt képeztek, és minden fa egy-egy szeretett személyt személyesített meg, helyettesítve azt távollétekor.

A park gyűjteményes jellegű, különleges botanikai értékű példányokkal való színesítése a XIX. század középétől kezdődött. A kastélykert eredetileg jóval nagyobb kiterjedésű volt, azonban a vasút kettévágta azt, az azon túli területek gondozásával már Brunszvik Géza idején felhagytak. A jelenleg 100 hektáros park központja a tó szigettel, ahol 1927-ben állították fel Pásztor János Beethoven szobrát, 1960-ban pedig kialakították a hangverseny színpadot, mely immár ötven éve helyszíne a Beethoven koncerteknek. A kastély környezetében a magyar mezőgazdaság kiemelkedő alakjainak szobrait helyezték el, Törley Mária Brunszvik Terézt ábrázoló alkotása pedig a tóhoz közel kapott helyet.

1893-ban Habsburg József főherceg, a közeli Alcsút birtokosának személyében új tulajdonost kapott a kastély és a birtok, majd 1898-ban a sörgyáros Dreher család vásárolta meg. Dreher Antal csak ritkán látogatott ide, fiának Jenőnek és családjának viszont állandó lakóhelye lett, egészen az államosításig. Azóta kastély és a park fenntartója és az elődökhöz méltóan jó gazdája az MTA Agrártudományi Kutatóközpont és jogelődje.

 

 

A Hangistálló a Vértes és a Gerecse hegység között a völgyben, Nagyegyházán található, Budapesttól 42 km-re, az M1 autópálya mellett. Ötszáz négyzetméteres alapterületű, több mint 100 éves istállóépület, mely a Batthyány grófok birtokának részét képezte. Később a Bicskei Mg. Zrt. tulajdonába került. Gyapjúmosásra, szárításra és terménytárolásra használták. Jelenleg a Hangistálló Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdona.

A közel 300 lelket számláló kis falunak se temploma, se faluháza nincs, tehát semmifél közösségi épülettel nem rendelkezik. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a Hangistálló, mely az itt élő Ribli Ilona csellóművész és családja kezdeményezésére, Hegedűs Imre a Bicskei Mezőgazdasági Zrt igazgatója támogatásával folyamatosan felújításra került és már nemcsak Nagyegyházának, hanem a környező településeknek, mint például Óbarok, Csabdi, Vasztély, Mány, Alcsútdoboz, Felcsút, Bodmér, Szárliget, Bicske, Tatabánya, kulturális lehetőséget, igazi közösségi teret biztosít.

2008. december 20-án volt az első (karácsonyi) komolyzenei hangverseny, mely az itt megalakult Tátrai Vilmosról elnevezett kamarazenekar első bemutatkozásának időpontja is egyben. Az azóta is folyamatosan szerveződő koncertek, kórustalálkozók, kulturális módszertani rendezvények, képzőművészeti alkotótáborok, falunap, kézműves vásár stb. nagy sikerrel folytatódnak. Eddig mintegy 80 rendezvény valósult meg, több mint 10.000 fős közönség részvételével az eltelt 7 év alatt.

A Hangistálló Kft-nek elsődleges célja a magyar kultúra, ezen belül a magyar kamarazene és autentikus népzene hagyományainak megőrzése, értékeinek közvetítése, továbbá a faluközösség építése, a helyi specialitások megismertetése.

elérhetőség: www.hangistallo.hu

 

 

 

A verebi Végh család Vereben felépített és használt első épülete a hajdani "Végh uraság színháza" volt. Az önálló színházépület a már lebontott kastélytól jobbra található. Végh Péter, aki a család Vereben élő leszármazottja sem rendelkezik a kastélyszínház terveivel, régi külső és belső képekkel, rajzokkal. A mérések szerint 16 m x7,5 m alapterületen fekszik, közvetlenül a Verebi-patak mellett.

Valaha a környék, sőt az ország zenei életének egyik fellegvára volt. A nagy kastélyt 1951-re teljesen lebontották és széthordták, a színház épületéhez azonban nem nyúltak. Talán szimbolikus értékkel bír, hogy ez az épület bár romos állapotban volt, nem került elbontásra, mintegy azt üzenve az utókor számára, hogy a kultúrát, jó ízlést és életstílust mégsem lehet mindenestül "elbontani".

Az épületet a háború után raktárként, majd műhelyként és újra raktárként használták, sok kárt okozva a belső térben. A karzat és az eredeti födém teljesen eltűnt. A befalazott ablakok, ajtók őrzik az eredeti állapot emlékét, ennek nyomán viszont a külső állapot még helyreállítható.

Az orszában közel 20 hasonló kastélyszínház terem van, azonban különálló, kizárólag kastélyszínház céljára épült épületről, ami fennmaradt, csak háromról van tudomás. Egyediségét és típusát tekintve a verebi kastélyszínház kiemelt jelentőségű. A kastélyszínház elpusztulásával az építészettörténeten túl a művelődés és a helytörténet is veszítene.

A megyei értéke fellelhetőségének helye: 2477 Vereb, Szabadság tér 25. 294 hrsz.

 

19. Pogánykő - honfoglaláskori sírhely

A verebi-lovasberényi út javításakor az út árkában 1853. május 09-én honfoglaláskori sírt tártak fel. Egy kalandozó vitézt temettek el felszerszámozott lovával együtt, ez bizonyítja harcosi, vitézi mivoltát. Termetes, csaknek 190 cm magasságú emberi csontváz feküdt a sírban. Az öv és a lószerszám aranyozott ezüstből készült veretei mellett 12 darab, átlyukasztott ezüstpénzt is találtak, melyek a hadjáratokban való részvételt igazolták. Az érmék mindegyikét 875 és 924 között verették, amiből megállapítható volt, hogy a verebi halott a X. század elején kerülhetett a földbe, s minden bizonnyal a honfoglalók első nemzedékéhez tartozott.

A lelet nevezetes azért is, mert a vitéznek trepanált koponyája volt, mellette ott feküdt egy ezüstlemez, amit a seb nagysága miatt állandóan viselnie kellett. A műtét után a lovag még huzamosabb ideig élt, kétségtelenné tette ezt a csontseb szélének teljes kisimulása.

A sír megmentett leletei: lókoponya és lólábszárcsontok, két vaskengyel, vas csikózabla, heveder- és kisebb vascsat, ezüstcsat, ezüstlemez, arannyal futtatott karikás ezüstboglár (övdísz), tegezmaradványok, hat vas nyílcsúcs, fejes ezüstgyűrű, egy-egy nyitott és sima ezüstkarika, sárgaréz, illetve vaskarika, egy-egy kikerekedú és hegyesedő végű, kerek átmetszetű lemezkarperec, valamint 28 db övveret.

A szaltovói típusú gyűrűs akasztóveret a sír viszonylagos koraiságát tanúsítja. Ezt a darabot és talán magát az övet is még Etelközből hozhatta magával a gazdája.

Bizonyosak lehetünk abban, hogy az etelközi hazában született és Pannónia földjén, immár az új hazában, Vereben lelt végső nyughelyre. Az értékes lelet megmentése, szakszerű feltárása a község földbirtokos urának, Végh Jánosnak és barátjának, Érdy Jánosnak az MTA tagjának köszönhető.

A leletek egy részéről készült másolatok a település állandó kiállításán 2009. október 23-a óta megtekinthetőek.

A verebi lovas vitéz sírja az első olyan honfoglaláskori lelet, amelynek helyét megjelölték, előkerülését kőbe vésett felirattal örökítették meg, és az országban a második, amelynek leletei múzeumba kerültek.

2010-ben Emlékkaput állított a falu lakossága a Pogánykő fölé, mely jelkép: kapcsol a múlt, a jelen és a jövő között.

A megyei érték fellelhetőségének helye: Vereb 02/2 hrsz., 8117 jelzésű országos összekötő út 13. km kövénél

 

20. Bodajki Kegyhely; Kegytemplom, Kolostor, Kálvária, Zarándokudvar

A  legrégibb magyar búcsújáróhelyként tartják számon a Bodok hegyhát lábánál meghúzódó város kegytemplomát, melynek falai a Szent István király kápolnájának kövein nyugszanak és kegyképe Passauból, feleség szülővárosából érkezett a Bakony aljára.

A Kálvária-helgy tövében feltöő gyógyító forrás ősidők óta vonzotta a zarándokokat a Mindenkor Segítő Szűz Mária szent kútjához. Szent István királyunk is többször ellátogatott ide, majd a kút mellé kápolnát építtetett, melyet fiával, Imre herceggel gyakran és szívesen felkeresett. Járt itt Szent Gellért püspök is, Szent László királyunk pedig 1090-ben itt futamította meg a pogányokat a kereszt jelével - ahogyan a legenda mondja. A középkorban a keresztes lovagok gondozták, a törökökkel vívott harcokban neves vitézek - köztük Brindisi Lőrinc a szentéletű kapucinus szerzetes - védték, majd a Mórra letelepített kapucinusok építették újjá a kegyhelyet.

A Segítő Szűz kápolnáját - a régi alapjain - kezdte építeni egy Willibald nevű práter, 1697-ben. 1728-ban új templom építését határozták el, amely Kolonits Lipót hercegprímás vezetésével 14 év alatt fel is épült. 1742-ben szentelte fel Berényi Zsigmond pécsi püspök. A gyönyörű freskókkal díszített új barokk templomba Szent István felesége, Boldog Gizella királyné szülővárosából, Passauból érkezett az oltárkép - a Mindenkor Segítő Szűz Mária híres képének másolata. A bodajki kegyképhez fűződő csodálatos gyógyulások 200 év alatt úgy megnövelték a búcsújárók számát, hogy egy hatalmas, 15.000 főt befogadó, árkádos zarándokudvar építését kezdték meg 1942-ben, majd a II. világháborús pusztítások után romjaiból építették újjá. A csodálatos kegytemplomot belül 1992-ben restaurálták, külső felújítása 2013-ban történt meg.

A Kegyhely nagybúcsúját Mária nevenapjához (szeptember 12.) közel eső szombat-vasárnap tartják.

1948-ban a Bodajki búcsút Mindszenty bíboros 35.000 ember előtt imádkozta a Boldogasszony Évében, melyet a kegytemplom oldalán látható emléktábla is jelez. A templom, a kapucinus kolostor, a kálvária és a zarándokudvarban található Mária szobor műemléki védettség alatt áll. Zarándokok ezrei keresik fel évről évre a bodajki kegyhelyet.

 

21. Bodajki Kegyhely Mária-napi Főbúcsú

Bodajk kisvárosát festői szépségű környezetben találjuk a Móri-árok peremén. A Bakony alján meghúzódó település hazánk legősibb Szűz Mária kegyhelye. A Kálvária-hegy tövében felszökő gyógyforrást már a IX. századtól látogatták. Államalapító Szent István királyunk a Boldogságos Szűz tiszteletére kápolnát emeltetett, s ő maga is gyakran járt ide imádkozni fiával, Imre herceggel. Több alkalommal megfordult itt Szent Gellért püspök is. A legenda szerint Szent László király a Kálvária-hegyről a levegőbe rajzolt kereszt jelével futamította meg a pogány csapatokat. Írásos emlékek igazolják, hogy a XII. századtól Bodajk a fehérvári keresztes lovagok birtoka, akik a kegyhely gondozásának nemes feladatát is ellátták.

A hódoltság ideje alatt Bodajk is török kézre került. 1601-ben Székesfehérvár visszafoglalására innen indult el a keresztény sereg, mely a később szentté avatott Brindisi Lőrinc kapucinus szerzetes és Berényi gróf vezetésével már Csókakőnél győzelmet aratott a többszörös túlerővel szemben.

Az ország felszabadulását követően a császári hatalom a csókakői várat és környékét a Hochburg-családnak adta, mely nagy kiterjedésű uradalom Bodajkot is magába foglalta.  A hithű katolikus uraság egyik legfontosabb teendőjének a lelkipásztori szolgálat ellátását tekintette, így 1695-ben Mórra telepítette le a kapucinus atyákat, akik a bodajki kegyhely felvirágoztatását is feladatul kapták.

A kapucinus rendházfőnök, Pater Willibald a móri zárda és templom építtetése közben hallotta, amint Bodajkot a munkások "csodálatos hely"-ként emlegették. 1697-ben ásatásokat kezdeményezett, melyek igazolták sejtéseit: megtalálták a kőfallal körülvett Boldogságos Szűz kis kápolnájának alapjait, s mellette az egykori temető maradványait. A kápolna újjáépítésének gondolata rögtön felmerült benne, és a lelkes páter mecénások keresésére indult. Az építkezéshez a Hochburg-családon és a környékbeli híveken kívül Kollonich Lipót esztergomi érsek pénzt és kegytárgyakat adományozott. Willibald a Bécsben élő Colloredo grófnőhöz is támogatásért fordult, de az először vonakodott a segítségnyújtástól. A legenda szerint, álmában megjelent neki a Szűzanya, szemrehányást tett, és betegséggel sújtotta. Másnap a grófnő meghagyta Willibaldnak, hogy kérjen tőle valamit a kápolna számára. Az atya a passaui, híres Segítő Szűz Mária kegykép másolatát kérte. A grófnő azonnal megrendelte a képet egy bécsi mestertől, és amint az elkészült, a betegsége megszűnt. Ezzel indult a kegyképhez fűződő csodás események sorozata.

A kegykápolnát 1697. július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén áldotta meg a székesfehérvári jezsuiták főnöke. Ez alkalomra XII. Ince pápa teljes búcsút, a többi Mária-ünnepre pedig hét esztendős, valamint hétszer negyven napi búcsút engedélyezett. Később pedig Kisasszony napjára is teljes búcsút kértek az itt szolgáló szerzetesek.

Az imameghallgatások és a csodás gyógyulások következtében a zarándokok száma oly mértékben növekedett, hogy a kápolna kicsinek bizonyult, így a kapucinus atyák egy templom megépítését határozták el. Az alapokat 1728-ban rakták le özvegy gróf Hochburg Józsefné végrendeleti adományának (500 Ft) első részletéből. A ma is álló barokk kegytemplomot Segítő Boldogasszony tiszteletére 1742. szeptember 30-án szentelte fel Berényi Zsigmond pécsi püspök több ezer hívő jelenlétében. A Segítő Szűzanya kegyképét a főoltáron helyezték el. A Mariahilf-képtípus a német és osztrák területeken a XVII. században vált széles körben ismertté, amikor a háború, járványok és az éhínség által sújtott nép Szűz Máriához folyamodott, az ő közbenjárásától remélve a csapások megszűnését. A pestis - "a török rabiga utolsó átka" - alól megszabadító Szűzanya ruhájának élénk piros és kék színe azokra a vörös és kék posztó keresztekre emlékeztet, amelyet a pestises betegekkel közvetlenül érintkező személyek viseltek. (Szilárdfy Zoltán: A magyarországi kegyképek és szobrok tipológiája és jelentése. In. Bálint Sándor - Barna Gábor: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Budapest, 1994. Szent István Társulat. 324. 1.).

A kapucinus atyák 1729-től jegyzéket vezettek a kegyhelyen tapasztalt csodás gyógyulásokról és imameghallgatásokról, melyekből 1780-ig mintegy 350 esetet rögzítettek. Itt olvashatunk először a kegyképen és körülötte elhelyezett hálatárgyakról, az ún. offerekről, melyek általában ezüstből készültek, és valamely testrészt vagy szervet formáznak. Ezek nagy részét a XIX. században a helyi atyák beolvasztatták, de megmaradtak például a Szűzanya és a kis Jézus fejét ékesítő koronák, valamint a Szent Szűz nyakáról lelógó, többsoros, szív alakú medallionnal ellátott ezüst lánc is.

Emlékezetes 1771 Pünkösdhétfője. A székesfehérvári hívek egy csoportja Bodajkra zarándokolt, melyen részt vett Kovács Szabó Péter 14 éves lánya is, akinek egyik lába olyan béna volt, hogy csak mankóval tudott elbicegni Bodajkra. A főoltár előtt tipegve a Szűzanya segítségét kérte a kislány, aki úgy érezte, mintha valaki a levegőbe emelné és azt mondaná: "Kelj fel, már mankó nélkül is tudsz járni". Ekkor hirtelen felgyógyult a béna lába, és mankóját a sekrestyébe vitte azzal a kéréssel, hogy függesszék fel hálából a Szűzanya oltárára.

Említésre méltó az égés nyomait viselő női ruha története is, mely szerint a XVIII-XIX. század fordulóján egy megözvegyült jámbor asszony aggódott férje lelki üdvéért, ezért a bodajki templomban Gergely-misesorozatot rendelt. Az utolsó Gergely-mise alatt Úrfeltámadáskor megjelent a férje és közölte vele, hogy az összes büntetéstől megszabadult. Az özvegy megnyugtatásképpen annak vállára tette a kezét, mely érintés égési nyomokat hagyott a feleség ruháján. A kislány mankója és az özvegy ruhája ma a kegyoltár mögött felfüggesztve látható.

 

 22. Jakab István László festőművész, a népi építészetet megörökítő festményei

Jakab István László (1907-1989) akvarell festő, építész, író. A népi építészet alkotásainak hazai megörökítője 1934-ben tatabányai kiállításával kezdte meg képzőművészeti bemutatkozását. Hiteles, pontos és szakszerű ábrázolását több országos és külföldi kiállítás igazolja. Az erdélyi népi építőművészetet hitelesen bemutató festményeit számos tárlaton láthatta a közönség. Volt kiállítása a Néprajzi Múzeumban, Bicske Város Képtárában, a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában, a Budai Várban, Bicskén a Petőfi Művelődési Központban, s jelenleg a Jakab akvarellek Bicskén, a Batthyány-kastély dísztermének folyosóján láthatók állandó kiállítás keretében.

Jakab István László alapította a tatabányai művészeti szabadiskolát, a tatabányai Képző és Iparművészeti Társulatot, az Iparterv "Székely Bertalan képzőművész körét". az építészet terén is több gyár, gazdasági és lakóépület tervezése fűzödik a nevéhez.

Budapesten született, ott végezte iskoláit, de Bicskét, ahol szülei éltek, ahová gyökerei kötötték mindig szerette. Helytörténeti munkájának kiemelkedő eredménye Bicske története című monográfia, mely 1969-ben jelent meg. Kezdeményezte a Bicske Baráti Kör megalapítását.

1987-ben Bicske város mindenkori polgárainak adományozott 101 db akvarell festményt. 2003-ban Bicske Város Önkormányzata sokoldalú lokálpatrióta tevékenységéért posztumusz díszpolgári címet adományozott Jakab István Lászlónak.

A Jakab István László által felajánlott festményeket a város elfogadta és 1988-ban átalakított egy épületet képtárrá, amely 10 évig működött. Az épület műszaki állapotának romlása miatt, 1997 őszén a képek raktárba kerültek, a keretek egy része megsérült, az üveglapok összetörtek. Bicske Város Önkormányzata 2004-ben forrást biztosított a Jakab-akvarellek paszpartuzásának és keretezésének költségeire. 2005-ben a Bicskei Napokon láthatta újra a közönség a festményeket a Petőfi Művelődési Központban. Ezt követően került a képek egy része a Batthyány-kastélyba, ahol jelenleg is állandó kiállítás keretében tekinthető meg.

Festészetét Dr. Pogány Ö. Gábor művészettörténész így mutatja be:

"A pontos ábrázolás és a művészi hatás együttes megjelenése maradandó élményt hagy a műélvezők emlékezetében. A képein a természethű előadásmód ugyancsak változatos színhasználattal, rajzi ötletességgel párosul. A kiállított művek a magyar népi építészet jellegzetes példáit idézik fel, mégpedig úgy, hogy megbízható műszaki feltételeknek is tekinthető minden ábra. A népi műemlékek védelme bizton számíthat Jakab István László képeire, akár helyreállításról, akár tudományos feldolgozásról legyen szó. Azzal a negyedszázados szívós munkával, melynek során végigjárta a Duna-medence magyarlakta vidékeit és - ahol alkalma volt rá - vázlatokat, feljegyzéseket készített a falusi házakról, régi templomokról, haranglábakról, malmokról, érczúzókról, páratlan művelődéstörténeti szolgálatot tett. Ám az anyaggyűjtésen túl ez a szolgálat egyúttal kiváló teljesítmények megalkotására is alkalmat adott, amikor azután itthon festményekké fejlesztette a látottakat. Egyértelműen megállapítható, hogy Jakab István László jelentős helyet foglal el a legjobb magyar vízfestők sorában. Művészi és néprajzi munkássága, vízfestményei bemutatják, hogy milyen egyedülálló építészeti remekműveket rejtenek az erdélyi települések. Sajnos több népi építészeti emlék már csak Jakab István László képein látható, pusztulásra ítélték a páratlan szépségű épületeket. Patrium, Kalotaszeg, Csík, Háromszék, Mezőség - Erdély valahány tája, kisebb-nagyobb közössége tanulságos helyi sajátosságokat őriz, amit a festőnek jól sikerült demonstrálnia; színvilága, festői stílusa egyúttal az építészeti emlékek környezetét, az együttélés légkörét is megidézi. Nincs olyan részlete, eleme Jakab István László működésének, amely ne utalna a Kárpát-medence élő hagyományaira. ezek a hagyományok nem hiányozhatnak az európai örökségből, de szerepük van a többi földrészhez fűződő kulturális értékcsere fenntartásában, bővítésében is." (Pogány Ö. Gábor: Erdély magyar népi építészete In.: "Hol sírjaink domborulnak...": Festmények az erdélyi népi építészetről festette: Jakab István László. Bp., Skála Reklámstúdió, 1988. 3.-5.o.)

 

23. Bicskei fehérhímzés

Párniczky Józsefné Fejér megyei mintagyűjteményében azt írja: "Fejér megye népi hímzéseiről, szőtteseiről még a megye határain belül is kevés szó esett - és esik. Az utóbbi évtizedekben újra megerősödő tudatos és célszerű hagyománygyűjtés ellenére is csak egyetlen kiadvány tartalmaz megyei eredetű mintákat /ld. Hímzés mintalapok. Szerk. Varga Marianna Bp. NPI 1971.31, 35-38. lapja tartalmazza Farkasné Horváth Sarolta bicskei fehérhímzéses terítőit./ Szórványosan rangos kiadványban, ha fel is tűnt egy-egy Fejér megyei szabadrajzú vagy keresztszemes minta, az csak az általános "dunántúli" nevet viseli. Összefüggő, a megye hímzéseit, hímzéskultúráját, s főleg mintáit bemutató kiadvány az egyre nagyobb igények ellenére sem láttak eddig napvilágot."

A bicskei fehérhímzés méltán híres a népművészet, a hagyományápolás történetében. Egyszerűségével, tiszta fehér mintáival ízlésesen alkalmazkodott a régebbi korok igényeihez.

1970-ben a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban megrendezett népművészeti szakkörök kiállításon az Országos Kis Jankó Bori hímzés pályázatokon díjat nyert szakkörvezetők mutatták be az öltözködést és lakásdíszítő hímzéseket. A kiállítók között Farkasné Horváth Sarolta bicskei fehérhímzéses munkáival vett részt. Hímzéstervei megjelentek "Hímzés mintalapok" című kiadványban, melyben Tolna, Borsod, Fejér, Bács, Hajdú és Békés megyében alkotó népművészeti szakkörvezetők legsikeresebb alkotásai kerültek bemutatásra. Horváth Sarolta az Iparművészeti Főiskolán diplomázott varrás-díszítőművész szakon, tanulmányai során minden vidék díszítőművészetét gyűjtötte és tanulmányozta. A 70-es, 80-as években a Kis Jankó Bori-díjas iparművész, Farkasné Horváth Sarolta vezetésével Népi Iparművészeti Díszítő csoport alakult a Művelődési Központban, amely a fehérhímzés hagyományainak felélesztését, a hagyományőrzést tűzte ki célul. A magyarság kiváló díszítő ösztöne által létrehozott művészet megismerése, megőrzése, fejlesztése volt a cél. Bicske asszonyaiból már indításkor tízen kerültek a hímzők közé, később ez a szám bővült. Főleg szálán varrott, lyukkivágásos bicskei fehérhímzések készültek, terítők, függönyök, borítók, futók, blúzok, vállkendők, kötények készültek, a takácsmesterek mintáit és szövéseit átköltötte hímzésre. Farkasné Horváth Sarolta halála után Béresné Báder Katalin, a Népművészet ifjú mestere vette át a szakkört, aki elődje szakmai és gyakorlati tudását átvéve, folytatta a munkát, így a díszítő szakkör a helyi és megyei, országos kézimunka kiállításokon eredményesen szerepelt.

2011-ben újra alakult a Népi díszítőművészeti szakkör, amely a bicskei fehérhímzés népszerűsítését, megőrzését, és továbbörökítését tűzte ki céljául. A szakkört Szebényi Zsoltné vezeti.

 24. Római kori Völgyzáró gát

A Völgyzáró gát a római kori Pannónia egyik különleges emléke, a Császár-víz duzzasztógátja. A hatalmas gát - a gorsiumi épületek mellett - Fejér megye római kori múltjának legnagyobb méretű ma is látható emléke.

A Borostyánkő út mellett Scarbantia és Savaria környékén, vagyis a Fertő-tó partján, illetve a Velencei-tó peremén Gorsium központtal halastavak nyomáról tesz említést a szakirodalom. Gorsiumtól két különböző irányba mintegy 30 km-re egy-egy duzzasztógát falvonulata látszik a felszínen napjainkban is.

A pátkai gát két hegy közötti völgyet zár el, segítségével terjedelmes tavat létesítettek. Ma, a korszerűbb megoldással felduzzasztott zámolyi víztároló széles víztükre a még mindig impozáns méretű, római eredetű falazat hátterében látszik. Az ókortól megmaradt quader-köves építkezés a dunántúli táj egyik jellegzetes látványossága.

A pátkai, műemlékként nyilvántartott, feltehetően a római korból származó és a középkorban is használt duzzasztó gát 1875-től ismert. Az akkori adatok szerint a gát oldalcsatornáját még használták tavasszal és késő ősszel malom hajtására. A gátnak eredetileg két csatornája volt: egyik a gát közepén, ez nem volt boltozott, a másik ettől dél felé helyezkedett el. Utóbbinak a XIX. század végén a boltozata részben megvolt, nyomai a gát alján még láthatóak voltak akkoriban. ennek az oldalcsatornának az egykori zsilip helye is rögzíthető volt, azonban a XIX. században megkezdték a gát köveinek elhordását.

1875-ben Henszlmann Imre az alábbiakat írta: "Nevezetes itt a pátkaiak által kőrakásnak nevezett római gát is, amely két szakasz közt elterjedvén, a mögötte levő patak vizét felfalta, hogy ez Pátka felé tavat képezzen. Nevezetes e gátnak rendes falazása vízirányos apróbb rétegekben, amelyek szabad oldalaiban igen nagy faragott kövekkel voltak befektetve (verkleidet). A munka csodálatos szabatosságú és a falazat keménysége csaknem vetélkedik a kőével.

A gátnak volt két csatornája (emissariae): az egyik a közepén, a másik ettől délfelé; ez utóbbi még jelenleg is hosszas vonalon megtartotta régi boltozatát, míg a középső emissarius nem volt beboltozva. A befedő faragott követ  nagy részben elvitték és elhasználták, azonban a gát alján még jó darabon látható. És ép ez oldalcsatornának két egymásra következő kőhajéka is, amelyben a zsilipet lebocsátották és felhúzták, a két zsilip közti tért hordott földdel lehetett megerősíteni. Az oldalcsatornát még használják malomhajtásra, azonban ez a víz csekélysége miatt csak tavasszal és késő ősszel működhetik. Mintegy 12 éve, hogy a tavat egészen lecsapolták, ezelőtt itt igen ízletes halakat fogtak, amelyeket Fehérvárra, de még Pestre is vittek. Lassan-lassan a víz kiapadt s így jelenleg mesterséges haltenyésztést sem lehetne létrehozni, ámbár a gátnak helyreállítása csekély költséggel járna."

A pátkai gát megmaradt részének teljes hosszában való régészeti feltárása szükséges. A római birodalom területéről több felirat és antik írótól származó adat ismert, melyek gátakat, duzzasztókat említenek, azonban birodalmi szinten is nagoyn kevésnek a nyomai maradtak fenn. A pátkai gátat rossz és egyre romló állapota, egyedülállósága miatt meg kell menteni és be kell mutatni. Egyedisége turisztikai célpont lehetne, Székesfehérvár turisztikai látványosságát is nagy mértékben emelné. Országos, illetve nemzetközi turisztikai vonzerőt képez, mivel a Római Birodalom területén duzzasztó gát kevés ismert, Magyarországon pedig a kevésbé fennmaradt ősküi gáton kívül az egyetlen völgyzáró, duzzasztó gát.

A gát közelében a XIX. századi feljegyzések szerint több száz kora császárkori halomsír volt, melyből 1874-75-ben 105 halomsír került feltárásra. A környéken helyszíni terepbejárás során kora császárkori település nyomai figyelhetőek meg, a feltárt, illetve feltáratlan halomsírok nyomait viszont egyértelműen rögzíteni nem lehetett. Több faragott kőemlék is ismert a területről, többek között Mithras relief, oltárkövek, melyek eredeti helyét nem sikerült egyértelműen meghatározni. A szentélyekhez tartozó kőemlékek jelentős építményekre utalnak.

 

 25. Alcsúti platánsor

A csaknem 200 éves platánsor a főhercegi kastélyt és a falut kötötte össze a szarvasmarha teleppel. Az itt épített istállót "tehénpalotának" nevezte az alcsúti lakosság funkciójához képest arisztokratikus külleme miatt. Az épületben jelenleg golfklub üzemel. A platán magyarországi meghonosítása a kertészetben is járatos József nádor nevéhez fűződik. A keleti platán tarka levelű változatát maga József nádor hozta magával Olaszországból, és saját kezűleg ültette el margitszigeti kertjében 1828-ban. Az alcsúti idős példányok valószínűleg egyidősek ezzel.

A platánsor másfél kilométeres útszakaszon ma is rendkívül szép látványt nyújt, a természet "gótikus székesegyháza". A fákat rendszeresen ellenőrzik és karbantartják, a hiányzókat pótolják.

www.alcsutdoboz.hu

https://www.youtube.com/watch?v=HuE1vppYXRs

 

26. Fekete Ildikó festett tojásai

Fekete Ildikó a viaszolt tojásírásos technikával kora gyermekkora óta foglalkozik. Alcsúton nevelkedett, ahol nem volt hagyománya a tojásírásnak, de a család minden évben új tojásokat készített húsvétra.

A középiskola alatt már egész évben írta a tojásokat. 17 éves korától mestere lett Báling Lászlóné Baranya megyei népi iparművész, aki azóta is egyengeti pályáját. Balogh Ildikó kaposvári népi iparművész is segíti fejlődését. Volt kiállítása Alcsúton az Arborétumban, Bicskén a Batthyány kastélyban, több alkalommal Budapesten a Duna Palotában, a Klebersberg Kulturkúriában. Rendszeresen tart bemutatókat a Budai Várban a Mesterségek Ünnepén, az ország nevezetesebb pontjain. A magyar népművészet jó hírét terjeszti a világban. Járt Dubaiban, Pekingben, Olaszországban, az USA-ban.

Tagja a Régi Mesterségeket Felelevenítő Közhasznú Egyesületnek, és alapító tagja a Színnel-Lélekkel Művészeti Egyesületnek. A hímesek bűvöletében él, amellett, hogy az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Természettudományi Karának matematika szakos hallgatója.

Díjai: Junior-príma díj, Gránátalma díj, Magyar Kézműves Remek díjas, a Népművészet Ifjú Mestere.

27. "Akóts Malom - Székesfehérvár

A mezőgazdasági tanintézet 1938-ban, az első magyar király 900 éves történelmi évfordulóján - Székesfehérváron nyílt meg.

Budapesttől 50 km-re a Váli-völgyben, az Acsai- és a Váli-vizek összefolyásánál, Alcsútdoboz szélső házaitól nem messze fekszik az Alcsúti Arborétum.

Alapítása József nádor, kialakítása és virágkora József főherceg nevéhez fűződik.

József Antal főherce (1776-1847) már gyermekkorában megtanulta a kertművelés csínját-bínját. Hatezernél több növényt ismert latin nevükkel és rendszertani besorolásukkal együtt. A budai várkertek, a Margitsziget, a kelenföldi Nádor-kert után József nádor megépíttette Alcsútot. Püspökladányi uradalmát cserélte el az alcsúti birtokok ellenében 1818-ban.

A 11000 holdnyi birtokból mintegy 20 év alatt mintagazdaságot, a magyar kertművészet egyik remekét, a magyar klasszicista kastélyok egyik legszebbikét varázsolta.

Nem sokkal az uradalom birtokbavétele után, 1819 és 1827 között épült fel az alcsúti kastély Pollack Mihály bécsi származású pesti építész tervei alapján. Az eredeti U alakú épület kerti homlokzata előtt impozáns portikusz (nyitott oszlopcsarnok) timpanonján a főhercegi család címerével.

A park (angolkert) 1825-től épült a királyi udvari kertész, Tost Károly közreműködésével. "Felsorakoztak a növényvilág arisztokratái" (Jókai), az ún. platánkor időszaka volt ez, annak növényeivel telepítették be a kertet. A keleti platán tarka levelű változatát maga József nádor hozta magával Olaszországból és saját kezűleg ültette el margitszigeti kertjében 1828-ban. Az alcsúti idős példányok valószínűleg egyidősek ezzel. Különlegesnek számító újdonságok is kerültek a kertbe ekkor: tulipánfa, kanadai nyár, vasfa, japánakác, fekete dió, törökmogyoró, vadgesztenyék, vérbükk, lepényfa, fehér akác. Ekkor telepítették az első akácfákat az országban itt, Alcsúton. A nádor minden jelentős családi eseményt emlékfák ültetésével jelölt meg. Ez is a kor általános szokásai közép tartozott. Volt narancs és citromház, kaktuszház is a kertben. Kiépítette árnyas fasorokkal éaz egész gazdaságot és a Csaplári erdőt is. Mindezeknek jó mikroklímát teremtett a parkot érintő két vízfolyás, az Acsai- és a Váli-víz.

1844-ben került ide főkertésznek Fuchs Emil. A nádor halálával a kert elsőkorszaka lezárult. Fia, József Károly vett át az alcsúti birtokot és ha lehetett még több szenvedéllyel és szakértelemmel fejlesztette tovább. A park is megújult és egyre gazdagodott. 1871-72-ben Ybl Miklós tervei alapján készült el a pálmaház. A kikerült földtömegből Jámbor Vilmos udvari kertész megépítette a főherceg által később Jámbor-halomnak nevezett dombot, amit rózsafákkal, fenyőkkel ültettek be. Amai főbejárat mellett balra található ez a domb. A pálmaházban trópusi, szubtrópusi, mediterrán növenyzet díszlett.

1876-ban vízvezetéket építettek ki. Zsigmondy Vilmos mérnök - a mélyfúrású kutak szakembere - az ország első artézikútjainak egyikét létesítette Alcsúton. A 185 méter mélységből feltörő víz egy, a tó közepéből lövellő mesterséges gejzír vizét biztosította. Kibővítették a tavat is, elkészültek a romantikus kőhidak.

1880-tól Zednik Pál a főkertész, újabb fenyőket telepített. Tovább építették a kastélyt is, belső zárt udvar és tágas, nyílt hátsó udvar alakult ki, melynek egyik oldalán díszlik a Storno Ferenc alkotta kastélykápolna, az udvar közepén márványmedence.

Az útvezetések a kert monumentalitását hangsúlyozzák. Ha az érkező az őrház mellett ér aparkban és a kőhídon áthaladva a ma is csodás plaátn után balra fordul és az Acsai-vízzel párhuzamos úton megy tovább, a legteljesebb élményben részesül. Az újabb kőhídon át, amely talán a kert legrégibb hídja, a Csalogány-liget, majd a Hermina-sziget következik. A Hermina-sziget kőhídja után szép facsoportok és növénykülönlegességek között látható a Jámbor halom.

A kastélytól balra a Mély-útba kerülünk. A kanyargó út két oldalán jobbra-balra sziklák emelkednek, melyeket a főherceg szentgyörgyi pusztájáról, az ottani kőbányából szállították a kertbe. Az ide telepített havasi növényeket a Kárpátokból hozatták. A kárpáti részlethez tartoznak az 1882-83-ban létesített "állatkerti" építmények és a medveház is. Tisztásokon, bokorültetvényeken átvezető utakon át található az a fenyves, amelyet még a nádor ültetett abból az alkalomból, hogy István fia megszületett. A helynek ma is István-halom a neve, tetején található a nyolcszögletű gloriett. A kastély északnyugati sarkán terül el a gyermekkert egy közös "játszópavilonnal", a babaházzal.

A parkban kétségkívül a legnagyszerűbb látványt a kastély előtti tér nyújtja. A tó felé haladva az István-halommal szemben látható az óriás tuja. Érdekessége, hogy lehajló ágai újra és újra meggyökeresednek, az első törzs körül már négy-öt gyűrűben és így terjed, burjánzik. Különlegességnek számítanak a tópart mocsári ciprussai és a kert óriási feketefenyői. Ide sorolható még a nádor idejében telepített lombhullató fakülönlegességek sokasága: órási japánakácok, hársak, vasfa, vérbükk, lepényfa. A lovarda a kora hazai vasbeton-építészet egyik első képviselője.

 A főherceg 1905-ben halt meg, amikor fia, József Ágost már ezredes és az első világháborúban hadseregparancsnok, a politikai események is egyre inkább elszólítják Alcsútról.

1941-ben a parkot védetté nyilvánítják. A második világháború végén, 1944. december 23-án ellenállás nélkül betörő szovjet hadsereg birtokba vette a falut. Két nappal később, karácsonykor már égett a kastély. A főhercegi család külföldre távozása uátn a park jó ideig gazdátlan, szabad préda volt. Megsemmisült a könyvtár és a családi levéltár. A kastély köveit széthordták, csak a timpanon, a főhomlokzat egy része maradt állva az egyre romló állapotú kápolnával.

Viszontagságos évek után 1952-ben ismét védett nyilvánították a parkot, tulajdonosa a magyar állam. 1957-70. között folyamatosan folyamatosan történt a növényanyag pótlása. 1970-től Baross József volt a kert vezetője. 1976-77-ben tórekonsturkció történt, kutatóház épült és helyreállították a kápolnát. Felújították a portikuszt, a bejárati őrházat, a babaházat, a medveházat. A kastély hajdani falait növénybeültetéssel jelölték meg.

2012-2014. között pályázati forrásból kertfelújítás történt Solymár András szakmai vezetése mellett. Új ismertető táblákat, növénynév táblákat helyeztek el. Felújították a tógejzírt, a márványmedencét és szökőkútját. A babaház előtti kertrészt újratelepítették, új lécrácsos lugast építettek. A növényállományt hagymások beültetésével és fák pótlásával is gyarapították. A védett terület kezelője a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága.

A tájképi kert érétkes és gazdas növénygyűjteménye miatt kapta az arborétum elnevezést. Területe 40 hektár. A rendszertani egységek száma 300 felett van. A különleges növényeket táblácskákkal jelölték meg. A park az ország egyik legrégibb tájképi kertje, más néven angolkertje. A kert leglátogatottabb napjait kora tavasszal a hóvirágok nyílásakor és nyár elején, a szentjánosbogár rajzásakor éli. Itt található az ország legnagyobb egybefüggő hóvirágmezeje, két és fél hektáros területen. A hóvirágok 7 fajtájának 24 változatát csodálhatják meg az idelátogatók. A Hermina-ligetnek nevezett részen tanösvényt alakítottak ki, ahol táblákon tájékoztatnak a különböző fajok tulajdonságairól. A hóvirág 2005. óta védett, a virágzás idején természetvédelmi őrszolgálat működik. A szentjánosbogarak esti-éjszakai látványát csoportvezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők. Az utóbbi néhány évben felkapott látványosság főleg a városlakó embereknek nyújt új természeti felfedezéseket.

Második éve rendezik meg a környék önkormányzatai a Vál-völgyi Zsúr elnevezésű találkozót az arborétum területén. A programok nagy része a portikusz előtti nagyréten zajlik. Lehetőséget kapnak bemutatkozásra a völgy néptánccsoportjai, művészei, kézműves alkotói, borászai és gasztronómusai.

Források:

100 magyar falu kincsesháza sorozat, Alcsútdoboz

A legmagyarabb Habsburg otthona - József nádor alcsúti kastélya www.szepmagyarorszag.hu

Alcsúti Arborétum - Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága www.dinpi.hu/alcsutiarboretum

Székesfehérvári Levéltár anyagai

www.alcsuti-arboretum.hu

 

 Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum az Eötvös József Emlékház jelenlegi kiállítását 1988-ban, Eötvös születésének 175. évfordulójának tiszteletére nyitotta meg. A kiállításnak a kastély melletti, akkori vendégház ad helyet. Eötvös ebben az épületben fogadta barátait.

 A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt plébánia kegytemplom alapkövét 1762. május 13-án tették le, megszentelte Kárvászi József adonyi plébános. Építtette gróf Szapáry Péter főgenerális, Ercsi és környékének földesura, a település kiemelkedő dombján. Az építést 1767-ben külföldi mesterek végezték a helyi jobbágyság áldozatos munkájával. A késő barokk – néhol már copf és rokokó – stílusú templomot 1781. június 29-én Sellei Nagy Ignác, az első székesfehérvári megyéspüspök szentelte fel. A hatalmas homlokzati tornyas építmény egyhajós dongaboltozatú, a szentély kupolája csegelyes. A Dunára, azaz keletre néző főbejárat felett látható a Szapáry címer. A belső berendezés eredeti művészeti alkotásai, a főoltár, a szószék, a Nepomuki Szent János oltár, a két nyitott gyóntatószék és az ülőpadsorok. Mindezek fából faragva, fehér, órarany és sötétbarna színeket kapva. A barokk stílusú orgona 1778-ban készült, 1912-ben a Riger, 1948-ban az Angster cég átépítette. A 36 méteres toronyban 5 harang lakik, a Nagyharang vagy Hősök harangja, a legnagyobb. A templom belső kiképzése, díszítése az oldalfalak és mennyezeti freskók gróf Wimpffen Siegfrid és családjának köszönhető, melyeket 1912-ben olasz mesterekkel készíttettek. Ekkor készült a Mária mennybemenetelét ábrázoló főoltárkép, melyet a család rokona, gróf De Vité festett. A kép felett található aranyozott keretben gróf Szapáry Péter templomépítési felajánlása. A torony már 1780-ban négyoldalt látható órát is kapott. A 6 mellékoltár, Szapáry Péter és lánya, br. Lilien Józsefné gróf Szapáry Julianna adományai. A Szent József oltáron látható az Ercsi Máriája kegykép üveg alatt, aranyozott keretben.

 A Mária tiszteletére szentelt kegykápolnás báró Lilien Józsefné gróf Szapáry Julianna (1759-1831) építtette 1828-ban férje, br. Lilien József temetkezési helyéül. Ezt megelőzően az 1770-es években ezen a helyen, a Felső szőlőknél a Duna feletti magas dombon a hívők és a Mária kegykép számára a Szapáry család már építtetett kápolnát, mely erre az időre már romossá vált. A Mária kápolna a búcsújáró zarándokok helye volt, a főúri elhunytak a kriptába kerültek. Férjét 1831-ben követte Julianna báróné, majd 1839-ben Vieregg Gyula 1,5 éves kisfiát, br. Eötvös József unokaöccsét helyezték örök nyugalomra. A Szapáry, Lilien, Eötvös család után Sina báró tulajdonába került az ercsi uradalom. Br. Eötvös Józsefet az Ercsiben töltött boldog időszak, a táj lenyűgöző szépsége és nagyszüleinek jelenléte arra az elhatározásra juttatta, hogy végrendeletében a kápolnát jelölje meg temetkezési helyéül, melyre 1871-ben került sor.

 

Műemlékvédelem alatt álló épület. Neogótikus stílusban épült a Cukorgyár Rt. támogatásával, Körbel Henrik igazgatósága idején és a darufalvai Patzenhofer család nagy anyagi hozzájárulásával, Gulácsi Béla építész vezetésével.

 42. A velencei plébániatemplom 1554-ben készült harangja

 

 

A velencei katolikus templomban található harang Fejér megye, s egyben az ország 16. legrégebben működő harangja. Vélhetően a Felvidékről származik, készítője, pontos súlya ismeretlen. A dátum mellett olvasható felirata: Verbum Domini Manet In [a] Eternum - Az Úr igéje örökké megmarad - Ano.D. 1554. (1Pét.1.25)

 

43. Bence-hegyi kilátóterasz és kilátója (körpanoráma)

 

 

A VADEX Zrt. kivitelezésében, Merkel Tamás és Kruppa Gábor tervei alapján, a Bence-hegy tetején épült 20 méter magas, stilizált virágra emlékeztető kilátótorony 2018 májusában került átadásra.

Különlegessége, hogy minden irányból más alakúnak tűnik. A kilátószintre 118 lépcsőfok vezet, ahonnan lélegzetelállító, 360 fokos panoráma tárul a látogató elé.

 

44. Velence ősi temploma (Bod-kápolna)

 

 

A templomot a középkori templom helyére gróf Meszleny János építtette 1722-ben. 1788-1830 között Velence plébániatemplomaként, 1945-ig kegyúri sírkápolnaként funkcionált és a Meszleny család tulajdonában volt a II. világháború utáni földreformig.

1967-ben a velencei katolikus templom oltárképének restaurálásáért cserébe az egyház az üresen álló épületet Bod László festőművésznek adta. A felújítást követően az épületet műteremnek, majd kiállító helyiségnek használták. Bod László halála után a muzeális jellegű üdülőház a festőművész családjának tulajdonába került.

 

45. Óperenciás Fejér Megyei Mesemondó verseny

A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár 2002-ben indította útjára a mesemondó versenyt, amelyen évről évre több száz székesfehérvári és Székesfehérvár vonzáskörzetében élő általános iskoláskorú gyermek vesz részt. A szervezők célja, hogy a népmesekincs bemutatásával elősegítsék ezen kulturális értékünk megőrzését, erősítve ezzel a közösségi és társadalmi összetartozásunkat. Az értékőrzésen túl a megmérettetés kiváló eszköz a fiatalok tudásának, készségeinek és képességeinek fejlesztésére, hozzájárul a versenyben résztvevő gyermekek olvasóvá neveléséhez. A zsűriben évről évre szakmájukban elismert pedagógusok, írók, népművelők, könyvtárosok és média szakemberek értékelik az előadásokat. A három korcsoportban bonyolított verseny nyertesei a jutalmakon kívül olyan helyi és országos kulturális rendezvényekre szóló felkérésekkel is büszkélkedhetnek, ahová méltó hírét vihetik az értékteremtő megyei rendezvénynek, a hagyománytisztelő gyermekközösségnek.

 

46. Várpark Dinnyés

(Gárdony)

 

 

A 2014-ben nyílt Várparkban egy valóságos időutazás részesei lehetünk. Jelenleg 38 középkori várépítmény makett másolata tekinthető meg itt. A park megálmodója és kivitelezője, Alekszi Zoltán korhű megjelenítésre törekedett, eredeti anyagokat, fát és követ felhasználva hozta létre az építményeket. A várakat a történelmi Magyarország alakját idéző sétányon járhatjuk körbe. Nem egy esetben mára már feledésbe merült vagy éppen teljesen elpusztult, korábban mégis fontos szerepet betöltő erősségeket is láthatunk a Trianon előtti Magyar Királyságot megformáló területen. A Várpark anyagával az építő 2018-ban bekerült a Guinness rekorderek közé.

 

47. Selmeci-székesfehérvári Diákhagyományok

 

A selmeci diákhagyományok Selmecbányáról, a mai Szlovákia területén található Banska Stiavnica városból származnak. A selmeci Akadémia ifjúsága már a XVIII. században messze földön híres volt szellemiségéről, összetartásáról, vidám szórakozásairól, szokásairól és nem utolsó sorban sajátságos dalairól. Ezek a hagyománnyá magasztosuló szokások a XIX. század derekára intézményessé váltak és erős hatást gyakoroltak a hazai tanulóifjúság viselkedésére. Érdekesség, hogy az iskolai ballagás-búcsúztatás szokását is Selmecbányáról eredeztetjük.

A II. világháború utáni szakemberigény differenciálódása miatt jöttek létre a felsőfokú technikumok, így 1962-ben Székesfehérváron a Felsőfokú Földmérési Technikum, amely 1972-től a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kara lett. A Kar székesfehérvári megalakulása után a selmeci-soproni diákhagyományok Székesfehérváron is meghonosodtak, melyben nagy szerepet vállaltak a soproni gyökerekkel rendelkező, onnan átköltözött hallgatók és oktatók.

A selmeci diákhagyományok többrétűek. Formailag a selmeci diákhagyományok írott és íratlan szabályai szerint élő diáktársaságok és szakok rendezvényeit, ünnepi alkalmait jelentik. A székesfehérvári GEO-ban ezek az évről-évre ismétlődő balekfogadás, balekoktatás, balekvizsga, a szakestélyek (balekavató, hagyományőrző, farsangoló, firmaavató, szalag-, korsó- és gyűrűavató szakestélyek), a valétálás (búcsú az Alma Matertől és a várostól), illetve öt évente a Selmeci Diáknapok (melyet a székesfehérvári "geos" diákok indítottak el 1991-ben). Jellemző és sajátos megjelenés a szakokra jellemző egyenruha viselete, ami Fehérváron a kék díszítésű valdent jelenti. A daloskönyvekben összegyűjtött diáknóták ismerete és éneklése ugyancsak sajátossága a diákhagyományoknak.

A Fejér megyében több, mint fél évszázados múlttal rendelkező selmeci diákhagyományok nemcsak a felsőoktatási intézményhez való kötődést és az egyetemisták közötti kapcsolatokat erősítik, hanem szerepet játszanak a leendő munkahelyek és a fiatalok közti kapcsolatok kialakulásában is.

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság 2014 szeptemberében a selmeci diákhagyományokat felvette a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, elismerve ezzel, hogy a selmeci diákhagyományok a közösségi kultúra része, megőrzése nemzeti jelentőségű.

 

48. Tűzzel-vassal Fesztivál

(Székesfehérvár)

 

 

 A Fehérvári Kézművesek Egyesülete 2003 óta szervezi és rendezi meg a Tűzzel-vassal Fesztivált. A Fesztivál létrejöttét egy szomorú tény segítette: 1980 óta nincs késes és köszörűs szakképzés a magyar oktatásban. Az egyesület akkor úgy döntött, hogy a szakma megmentése érdekében létrehozzák a Fesztivált. Az akkor alkotó késes és készkészítő mestereknek szervezték meg a találkozóját, hogy a mesterek munkáikat bemutathassák, előadásokat tartsanak a szakma iránt érdeklődőknek, valamint felkeltsék a fiúk és a férfiak érdeklődését ez iránt a vasas szakma iránt.

Kezdetben 10-12 mester vett részt a Fesztiválon, már a számuk meghaladja a 40-et. Az ország minden tájékáról, sőt külföldről is érkeznek mesterek. A portékák között nemcsak a kés és egyéb vágószerszámok kerülnek bemutatásra, hanem a késekhez szükséges alapanyagot a mester Csehországból hozza.

Az eltelt évek pozitív változást hoztak. Igaz, a szakmát ma sem képzik iskolai keretek között, viszont a kihalóban lévő mesterséget megtanulták a fiatalok, egyre több olyan család van, ahol az apa mesterségét a fia folytatja tovább.

A Fesztivált a kezdeti változó helyszín után (Zichy liget) 2010 óta az Europa-Nostra Díjas Skanzenben, a Rác utcában tartják, minden év júniusának 3. szombatján.

Az országban egyedülálló ez a rendezvény, a szakma képviselőinek rangot jelent ott lenni, évről évre egyre több mester mutatkozik be a rendezvényen.

 

49. Székesfehérvár, Rác utca 27. szám alatti

Kézművesek háza

 

 

 

Moha Község életének kétségkívül legjelentősebb eseménye a húshagyó keddi tikverőzés.

Farsangi népszokások az egész országban fennmaradtak, azonban a mohai különlegessége, hogy külső beavatkozás, felsőbb szervezés nélkül él.

A tikverőzés a farsang utolsó napján kerül megrendezésre. Minden év húshagyókeddjén a 14-20 év körüli legények tradicionális maskarába öltöznek: rongyszalagokkal gazdagon díszített bohócnak, fehérruhás szalmatöröknek, szerencsehozó kéményseprőnek és a legfiatalabb alakoskodók lánynak. A színes maskarások végigjárják a falut és minden házba-udvarba betérnek, hogy összegyűjtsék a tyúkólakban talált tojást (mint a termékenység és bőség szimbólumát).

A szokás a nevét a csupán jelképesen végzett "tyúkverésről" kapta, a tyúkok fenekét a bohócok furkósbotjukkal jelképesen megütögetik, amely szimbolikus cselekedet a jószág termékenységét hivatott elősegíteni.

A varázslás részeként a tikverőzők korommal kenik be a ház lakóit - elsősorban a lányokat, asszonyokat -, a járókelőket és az érdeklődőket, külön tekintettel a már hagyományosan az iskolákból és az óvodákból idelátogató több száz gyerekre. A kormozással mindannyian a varázslat részesei lehetnek.

A tikverőzőket a házaknál a tojáson kívül ma fánk és bor is várja, az összegyűjtött több száz tojásból pedig az esti mulatságra rántotta készül. Ezzel a lakomával és tánccal zárul a falu népe számára a farsang.

A tikverőzés kezdeti időpontját nem lehet meghatározni. A szokás eredetével kapcsolatban csupán annyit lehet megállapítani, hogy több, mint száz éves lehet. A néprajztudomány számára Pesovár Ferenc néprajz-, néptánc- és népzenekutató fedezte fel a mohai hagyományt. Az első írásbeli említés is Pesovár Ferenc és Bartha Tibor újságcikkéhez fűződik, a Fejér Megyei Hírlap 1961.05.03. számában lehetett először olvasni a tikverőzésről Mohával kapcsolatban. A község hivatalos iratai között erre semmiféle adat nem utal, hiszen az ilyen és ehhez hasonló népszokások elismerés híján - bizonyos időkben tiltás ellenére - a hivatalos szervektől függetlenül éltek, hagyományozással tovább öröklődve.

A fiatalok kitartása a népszokás megszervezésében nagymértékben hozzájárul a fennmaradáshoz. Mind a mai napig kulcsfontosságú a mohai fiúk dicséretreméltó vállalkozó kedve. A falu közössége minden évben tudatosan készül a jeles napra, a szervezés már szerves gyakorlatát képezi a falu életének. A hagyományt nem szükséges újra tanítani, az egymást követő generációk tagjai fokozatosan adják tovább egymásnak a szokás menetrendjét, az öltözetek készítésének praktikáit és azon tudást, fortélyokat és taktikákat, amelyek a külső szemlélők számára láthatatlanok maradnak.

Moha község lakossága egyedülálló módon megőrizte és napjainkban is példaértékűen fenntartja ezt a különleges néphagyományt, büszkén és féltve őrzött kincsét. A mohai tikverőzés 2011 szeptemberében felvételt nyert a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, amely azt a nemes célt szolgálja, hogy a nemzet tudatosan megőrizze kulturális arcát, élő identitását, hogy átörökíthesse az örökség-elemeket az eljövendő generációknak és megóvhassa a feledéstől.

 

51. Beck-Ulicza kastély

(Velence)

 

 

 

 

A kastély elődépülete feltehetőleg a XVIII. század második felében épült, a Meszleny-családba beházasodott farádi Vörös famíliához köthető. Alapjainak maradványai a mai kastély alapjai környékén találhatók.

A település központjában, szabadon álló, alagsor és földszintes, összetett tömegű épület, kontyolt nyeregtetővel, ÉNY-i sarkán sátortetővel fedett kétszintes torony. Homlokzati architektúrája klinkertégla és vakolatarchitektúra. Plasztikus, konzolos koronázó párkányok, sarokamírozás és magas plasztikus lábazati párkány, melyen a változatosan keretezett ablakok állnak, alattuk az alagsor ablakai nyílnak. Keskeny lépcsővel megközelíthető bejárata a DNY-i homlokzatban, két ión oszlop által tartott timpanon alatt nyílik. A négyzetes torony szögletében újabb veranda, kőbábos korláttal, fűrészelt fa lefedéssel. Síkmennyezetes belső terek. Burkolatok és stukkók, XIX. század végi nyílászáró szerkezetek. Korábbi kúria felhasználásával építette a Beck család 1895-ben.

A kastély jelenlegi képét madarasi Beck Hugó curiai tanácselnök és velencei földbirtokos alakíttatta ki az 1890-es években. Fia, Beck Lajos ezt az állapotot megtartotta. Az 1940-es években a kastélyt a tulajdonosától elvették. A háború végén itt működött a helyi nyilas pártház. Az épület a harcokat viszonylag kis sérülésekkel vészelte át. Beck Lajosnak 800 kat. hold birtoka volt a községben, ezt (elsőként a környéken) üdülőterületnek felparcellázták.

A II. világháború után, 1945-től nevelőotthonként, majd úttörő táborként működött a kastély és parkja.

Az 1980-as évekre állapota véglegesen leromlott. Ekkor az Ulicza házaspár vásárolta meg és több évtizedes munkával felújította. Ma példás az állapota, a parkban ma is ifjúsági tábor működik.

 

52. Daru Péterné tojásfestő munkássága

(Bodajk)

 

 

 

 

 

 

Daru Péterné már 12 éves korában egy híres fazekas családnál kezdte el a korongozást és az írókázás fortélyainak elsajátítását. 1968-tól a hódmezővásárhelyi majolika gyárban volt gyakorlaton, majd porcelánfestő szakmunkás vizsgát tett. Az 1980-as években kezdett el tojásdíszítéssel foglalkozni, de bútorokat és képeket is megfestett hódmezővásárhelyi népi motívumokkal. A népi motívumokat saját arculatára formálta, amit a ruhafestékkel alapozott tojásra fogvájóval és speciális folyadékkal fest rá.

A népi motívumok mellett régi hagyományokat, szokásokat és mesterségeket is megörökít tojásfestményein, de tájképeket is szívesen ábrázol. Kedvenc témái a jellegzetes magyar tájak, mint a Balaton vagy a puszta. Kedvenc témái közt szerepelnek még az egyházi témák. Több, mint 25 éve "leghűségesebb" résztvevője az MKA Betlehemi Jászol kiállításnak, már öt alkalommal a római "100 Jászol" pályázat kiállítói közt is szerepelt.

Bodajkra költözése új lendületet adott alkotói tevékenységének. 2008-ban megfestette a település nevezetességeit, melyeket a településnek adományozott. Ettől kezdve egyre többen megismerték munkásságát. Megihlette őt a helyi zarándokhely szellemisége, ami vallásos témájú alkotásaiban is tükröződik. Munkássága elismeréseként a Vatikáni Magyar Nagykövetség meghívására 2018-ban lehetősége nyílt személyesen átadni alkotását Ferenc pápának.

 

53. Wekerle Sándor személye és tevékenysége

(Mór)

 

Miniszterelnöksége idején és támogatásával számtalan újítással járult hozzá Magyarország gazdasági fejlődéséhez, fellendüléséhez. Ebben az időszakban - támogatásával - éült fel Móron a községháza, a takarékpénztár épülete. A korszak meghatározó politikusa volt, méltán lehet rá mindenki büszke megyei szinten is.

 

54. Szentiváni dió

(Alsószentiván)

 

Dr. Szeniványi Péter (1926-2018) dió- és gesztenye nemesítő, az MTA doktora, a NAIK Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet tudományos tanácsadója, Alsószentiván díszpolgára emlékének állítanak emléket azzal, hogy az általa nemesített, a település nevét viselő diófajtáknak, együttesen, mint szentiváni diónak a megyei értéktárba történő felvételét kezdeményezték.

Az általa nemesített fajták 50 éve vezető szerepet töltenek be nemcsak a magyar, hanem a Kárpát-medencei diótermesztésben, háttérbe szorítva a velük egyidős, külföldi nemesítésű konkurens fajtákat, mivel a magyar nemesítésű diófajták produkálják a legnagyobb gyümölcsméretet és a legkorábbi érési időt, valamint kiváló minőségükkel és ízvilágukkal tűnnek ki. Dr. Szentiványi Péter közreműködése során tíz dió, hat szelídgesztenye és egy mogyorófajtája kapott állami elismerést.

A szentiváni diófajták: Alsószentiváni 117, Alsószentiváni Bonifác, Alsószentiváni kései. Ezek a diófajták azért népszerűek, mivel mindegyikre jellemző, hogy a kései fakadás miatt termésbiztonsága jó, a tavaszi fagyoktól kevésbé veszélyeztetett, gyengébb minőségű talajon is jól terem. Termésük könnyen törhető és tisztítható.

 

55. Szentháromság-szobor

(Ráckeresztúr)

 

 

 

Ráckeresztúr határában, a mai Szentlászló-puszta mellett áll az 1991-ben restaurált barokk Szentháromság-szobor. A szabadon álló emlékmű volutás, ívelt törzsű piedesztáljának középrészén 1779-es dátum, felette Szent László király lovagi öltözetben álló alakja, legfelül a Szentháromság-szoborcsoport, alul vélhetően az állíttatók kettős családi címere. Ott, ahol a szobor áll, volt valamikor Szentlászlófalva. Egy 1407-ben kelt oklevél említi először. Az itt lévő Árpád-kori település a török időben elpusztult. A szobor az egykori falu temploma helyén, az akkor egész Európán végigsöprő pestisjárvány után épült, út menti forgalmi szobor.

 

56. "Csak még egyszer előre"" háborús filmdráma és jétékfilm

 

 

1914 nyarától a magyar katonák először a szerb, majd az orosz fronton ontották vérüket a Nagy háborúban. További súlyos terheket rótt a Monarchiára, amikor 1915 kora tavaszán Olaszország is hadat üzent neki. Ezzel kezdetét vette a Nagy háború isonzói ütközeteinek száma, mely a nyugati front után ennek a háborúnak a második legnagyobb "vérszivattyúja" volt. Az olasz hadsereg az Isonzó folyó völgyében kezdte meg a támadó hadműveleteket, míg a Monarchia hadereje védekezésre rendezkedett be és stratégiája az volt, hogy a folyót övező hegyek elfoglalásával - ezeket a hegyeket mintegy bástyaként használva - próbál ellenállni a támadásoknak. Később ez a stratégia helyes döntésnek bizonyult. A film címét adó mondat: "Csak még egyszer előre" valóban elhangzott, mégpedig 1918. július 18-án, a 17-esek újonnan kinevezett parancsnokának, Sipos Gyula alezredesnek a szájából, amikor a második isonzói ütközetben, a Mont-San Michaelle védelmében üriási veszteség érte a székesfehérvári alakulatot. Sipos Gyula alezredes, látva eme veszteségeket, könnyeivel küszködve szólt az életben maradottakhoz: "Fiúk, arra kérlek titeket, hogy csak még egyszer előre!"

 

57. Székesfehérvári Királyi Napok

 

 

Már az 1222-es Aranybulla is törvénybe iktatta, hogy a magyar királyok a Királyi Napokat Székesfehérváron kötelesek megülni. Az István király halálának 900. évfordulóján tartott 1938-as Szent István Emlékév mintájára 1988-ban, a 950. évfordulón újabb emlékévet tartottak. Ekkor indult el kezdeményezés a Szent István ünnepére szervezett állandó, egységes rendezvénysorozat megtartására, amire először 1996-ban került sor, kezdetben a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivállal, később évről évre új kísérőprogramokkal kiegészülve.

A Székesfehérvári Királyi Napok mai formája 2013-ban, a Szent István Emlékévben jött létre. Ekkor, az önálló eseménynek számító ünnepi programelemeket és új fesztiválokat egyesítette Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. A Szent István ünnepe köré szervezett augusztusi rendezvénysorozat a történelmi főváros legfontosabb eseménye. Olyan kulturális csemegékkel várja vendégeit, melyek valóban csak Székesfehérvárhoz köthetők. Életre keltett skanzen, középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényfestészeti műalkotások a belváros házfalain, fölénk magasodó óriásbábok, királyaink koronázási ceremóniája a Nagyboldogasszony-bazilika romgjai fölött, sakkszínház, komoly-, könnyű és katonazenei koncertek, valamint a több, mint két évtizedes múltra visszatekintő néptáncfesztivál - páratlan összművészeti eseménysorozat minden korosztálynak.

 

58. Pesovár Ferenc Fejér Megyei Népdaléneklési és Népzenei Verseny

 

 A Pesovár Ferenc Fejér Megyei Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei versenyt húsz éve rendezi meg a Fejér Megyei Művelődési Központ, 6-24 éves korú gyermekek és fiatalok számára, akik valamely Fejér megyei településen énekes vagy hangszeres zenével foglalkoznak, általános- vagy középiskolai, művészeti iskolai, zeneiskolai keretek között, illetve saját kedvtelésből, szakköri formában vagy akár egyénileg. A nagy múltú rendezvényt Vakler Anna népdalénekes, népzenepedagógus hívta életre 2000-ben. A találkozók célja kezdetektől az volt, hogy a népdalokat szerető, tanuló és éneklő fiatalok számára biztosítsák a bemutatkozási lehetőséget, új tehetségeket fedezzenek fel és segítsék őket a szakmai előbbre jutásukban, fejlődésükben.

 

59. Auguszta 26 története

 

Auguszta 26 története több szempontból is különleges és a mai kor embere számára is tanulságos. Mindössze két olyan terjtermelő tehénről tudni a magyar állattenyésztés történetében, amely állatok tejtermelésükkel világrekordot értek el, s ezek közü. az egyik Auguszta 26. Teljesítménye országos jelentőségű, a magyar állattenyésztő társadalom máig igen büszke rá.

Auguszta 26 története közvetlen módon állít emléket Fejér megyének az országos mezőgazdaságban, azon belül is az állattenyésztési ágazatban betöltött jelentős szerepének. Nemcsak a termelési és tenyésztési eredményekben, de a termelés és a tenyésztésellenőrzés területein is gyakran az ország többi részét megelőzve, jó példát mutatva végezték munkájukat a megyében dolgozó szakemberek.

Auguszta 26 1915. április 11-én született a Dreher-féle uradalom kismartoni tehenészetében. A "Köztelek" című lap 1924-ben részletesen írt a különleges képességű tehénről, s idézték a törzskönyvelendő állományról vezetett állományfelvételi napló bejegyzését: "Színe vöröstarka, kevés fehérrel, marmagassága 128, mellkasövméret 185, törzshossza 150 cm, születési ideje 1915, élősúlya 515 kg, évi termelése az 1921-1922 számadási évben 4095 kg, a tej átlagos zsírszázaléka 3'28, a borjuk száma 4, utolsó ellési ideje 1922.III.4., az utolsó fedeztetés ideje 1922. július 10."

 

60. Móri Német Tájszótár - Deutsches Mundartwörterbuch von Moor

 

A Hajósi Sváb szótár megjelenésekor határozták el néhányan, akik még beszélik a móri német nyelvjárást és fontosnak érzik fennmaradását, hogy elkészítik a móri tájszótárt. Elképzelésüket meghirdették az interneten és létrehozták a Hogy is mondtuk? csoportot, amelyhez sokan csatlakoztak és küldtek szóanyagot.

2017 decemberében állt össze a kis szótárkészítő csapat 5 fővel, valamennyien nyugdíjas korúak: Ivanicsné Szing Mária, Vargáné Kocsis Mária, Wundeléné Hartmann Teréz, Schwartz Alajos és Mézner László. Hetente rendszeresen hétfői napon a móri Radó Antal könyvtárban dolgoztak, két éven keresztül. A könyvtár dolgozói mindenben segítették munkájukat. Először fonetikus leírással jegyezték le a szavakat, különböző fonetikai jelekkel kiegészítve a magyar abc betűkészletét, később a könyv lektorának javaslatára átírták a német abc betűivel a német helyesírás szabályait figyelembe véve, de a kiejtéshez ragaszkodva. Ebben az ún. „laikus” átírásban dr. Müller Márta, az ELTE Germanisztikai tanszékének docense volt segítségükre.

A szótár bevezető részében magyarul és németül is bemutatásra kerül a németek betelepülése Mórra és a ránk hagyott kulturális örökség. Szó esik a magyarországi németek nyelvéről, a móri nyelvjárás sajátosságairól, a móri dialektus és a mai német nyelv nyelvtani összehasonlításáról, valamint a szótár használatának módjáról. Ezt követi a magyar-nyelvjárási-német szótár, majd a fordítottja, a nyelvjárási-magyar-német szótár. A könyv zárórészében olvasható a móri németséggel foglalkozó művek és támogatók nevei, akik a könyvhöz tartozó hanganyag elkészítését is lehetővé tették.

2019 szeptemberére a szótár készítői 6600 helyi nyelvjárási szót gyűjtöttek össze és juttattak el lektoruk, dr. Brenner Koloman számára.

A szótár 500 példányban került kiadásra. Időközben felmerült a szótár anyagát megörökítő hanganyag elkészítésének lehetősége, ezért Mór város lakosaihoz fordultak segítségért, aminek eredményeképpen közel 500.000.- Ft támogatás gyűlt össze, így minden könyvhöz hanganyag is tartozik.

A Móri Német Tájszótár bemutatójára és a helyi értéktárba történő felvételére 2020. február 12-én került sor.

 

61. Móri Ezerjó szőlő és bor

 

Az őshonos régi szőlőfajtákat, amelyek a Kárpát-medence környezeti és éghajlati adottságai között alakultak ki és maradtak fenn, hungarikumoknak nevezzük. Ezek közé tartozik az Ezerjó magyar történelmi fehérbor-szőlőfajta, amely a 19. századi filoxéra-vészt követő újratelepítések során lett a fő szőlőfajta a Móri borvidéken. A mórin kívül a Kunsági és az Ászár-Neszmélyi borvidéken is otthon van. A Mór környéki gazdaságokból származó gyümölcsök bora  ezek közül a legjobb minőségű és jól érlelhető. Életerős, masszív, jól termékenyülő és nagy termőképességű fajta.

Az Ezerjó szőlő viszonylag korán, szeptember második felében érik, a globális felmelegedéssel együtt azonban érése kezd mindinkább előre tolódni. Tőkéje erős növésű, de kevés számú vesszőt nevel. Levele szív alakú, vastag szövetű, karéjos, fűzöld, lombozata ritka. Őszi lombszíne sárga, leveleinek erezete ilyenkor vörös színű. Fürtje középnagy, tömött, bogyópergésre nem hajlamos. Bogyói nagyok, hosszúkásak, sárgászöldek, áttetszők. Kedvező időjárás esetén a szőlőfürtök aranysárgára érnek és csodálatos zamatot adnak. Fagy- és rothadás érzékeny, viszont bőtermő. A fagyérzékenység miatt a fajtát érdemes fagyvédett helyekre telepíteni, a rothadás elkerülése végett pedig széljárta területekre ültetni. Lugas- és magas művelést nemigen kedvelő fajta, gyalog-vagy támaszművelésre viszonyt egyaránt alkalmas.

Az Ezerjó keménynek mondott bort ad, különösképpen akkor, ha nem teljesen érett szőlőből készül. Ilyenkor savai durvák, nyersek, amelyek a bor öregedésével sem simulnak. Ellenkező esetben viszont savtartalma magas ugyan, de a bora elegáns és telt lesz, közepes alkohollal. Jó évjáratban magas cukorfokot is el tud érni, megfelelő termőhelyen pedig töppedésre és aszúsodásra is hajlamos, ugyanis a szőlőszemek vékony héja segíti a nemes rothadást, vagyis az aszúsodás folyamatát. Móron minden évben van példa a töppedésre, az aszúsodás pedig általában tíz évben kb. 2-3-szor megfelelő mértékű.

Az Ezerjó szőlő bora nem szűkölködik sem alkoholban, sem savakban, fanyar ízek és jó savkészlet jellemzi. Zöldesfehér színű, száraz, nem illatgazdag bor. Tüzes karakterű, jó évjáratban és megfelelő borászati manőverek után szépen kerekednek a savak, melyhez megfelelő testesség is társul. Kemény, későn érő borfajta. A szüret utáni harmadik évben fejlődik ki teljesen erejében és ekkor érződik igazán egyéni íze. Különösen jó idő esetén a töppedt szőlőszemekből aszúbor készíthető, amely a hozzáértők szerint ízben és minőségben a tokaji aszúval vetekszik. A móri borok férfias jellegüket magas savtartalmuknak köszönhetik. A Móri Ezerjó 2003-ban megkapta a Magyar Zászlósborok rendjének a zászlós bora kitüntető elismerést.

A Móri Ezerjó jól kíséri a salátákat, a kissé savanykás előételeket, a hús- és zöldségleveseket, a párolt, főtt és sült halakat, szárnyasokat és húsokat. A gasztronómiában egyébként egy igazi jolly joker, mivel a száraz, félszáraz, félédes, édes tartományban egyaránt megtaláljuk képviselőit. A hagyományos móri markáns savak a zsíros, fűszeres ételeket, a tartalmasabb káposztás, magyaros, svábos étkeket kiválóan kísérik, hiszen segítik a zavartalanabb emésztést és kiemelik az ízeket. Az édes változat pedig természetesen desszertekhez társítható.

 

62. Móri Bornapok rendezvény

 

 

Mór város nemzetközi hírű rendezvénye és jelentős eseménye, a szürethez kapcsolódó Móri Bornapok hosszú múltra tekinthet vissza. Az első bornapot 87 évvel ezelőtt, 1934-ben tartották Móron. Akkoriban a település éppen egy kedvezőtlen időszakon volt túl, ugyanis Móron az 1930-as évek elején a gazdasági világválság következményeként „borkrízis” robbant ki. Mivel a hazai piac összezsugorodott és az export is minimálisra csökkent, a termelők nem tudták értékesíteni boraikat. Az éveken át elmaradt bevételek miatt felhalmozódtak az adótartozások, majd Mór gazdasági szempontból is hanyatló településsé vált. Szerencsére néhány éven belül a gazdák fellélegezhettek, ugyanis a jó minőségű bor újra kelendővé vált és 1933-ban a móri bor ismét piacra talált. Itthon főleg Budapestre, Győrbe és Komáromba szállíthattak nagyobb mennyiségben, az export döntő többsége pedig az új piacnak számító Svájcba irányult.

Az első újból sikeres évet követően a kedvező értékesítési feltételeket a község elöljárósága is igyekezett kihasználni: 1934. szeptember 16-án vasárnap Kemény Gábor járási szolgabíró főszervezőségével megrendezték az első bornapot. Az előkészítésben részt vett a gazdakör tagsága és több borkereskedő is, köztük Reich Miksa móri földbirtokos és borkereskedő, valamint a budapesti Ilkovits Borkereskedő Vállalkozás is. Az esemény a Fejérmegyei Napló hasábjain is reklámozták, ahol „… A Dunántúl Tokajának idén rendeződő első Bornapjára…” invitálták az érdeklődőket. Talán ennek is köszönhetően a legelső bornapra közel 3000 látogató érkezett. Jó részüket a nagyobb városokból, sőt még Bécsből is „filléres” és különvonatokkal hozták Mórra.

A vonattal érkezőket díszruhás, lovas leventeszakasz és leventezenekar fogadta. A látogatók színes diadalkapu alatt áthaladva jutottak a rendezvények helyszínére. A polgári iskola tantermében gyümölcskiállítást lehetett megtekinteni, élelmiszeres pavilonok, lacikonyhák, borkóstoló sátrak voltak felállítva, amelyek között a mintegy háromezer fős tömeg hullámzott. A rendezvényt gróf Széchényi Viktor, a megye főispánja is megtisztelte a jelenlétével. A pincék és présházak egész sora nyitva várta és borkóstolásra ösztönözte a vendégeket. A délután három órakor kezdődő színpompás szüreti felvonuláson leventezenekar, lovas bandérium, felvirágzott, csengős négy- és hatökrös, hordós szekerek sora, népviseletbe öltözött legények és leányok csoportjai váltogatták egymást, vidám szüreti forgataggá változtatva a település főterét és utcáit. A fiatalság táncra is perdülhetett a polgári iskola udvarán.

A mindössze egy napra érkezett vendégsereg késő estig maradhatott, majd a vasútállomásra mentek az ott várakozó vonatokhoz. A rendezvény és a kiváló móri bor is egyértelmű sikert aratott ezen a napon.

A sikeren felbuzdulva a következő évben, 1935. október 13-án megrendezték a második bornapot is, amely az elsőhöz hasonlóan sikeres és eredményes volt. A bornapokat országos érdeklődés kísérte, a karakteres, férfias, testes Móri Ezerjó mindinkább ismertté lett az országhatárokon belül is, de azokon túl is.

Azután hosszú ideig nem rendeztek hasonló eseményt Móron, csak az ötvenes-hatvanas években elevenítették fel az ötletet. Eleinte egy naposak voltak ezek a rendezvények, aztán az egyre gazdagodó programkínálatnak köszönhetően később két-, majd három naposokká váltak a bornapok és évről-évre egyre több látogatót vonzottak Mórra. Az egykori borünnep lassan fesztivállá nőtte ki magát.

Napjainkra a megye egyik legrangosabb rendezvényévé vált ez a sokszínű kulturális és gasztronómiai fesztivál, amely amellett, hogy a borvidék egyértelműen legrangosabb eseménye, Magyarország egyik legrégibb rendezvénye is és mára már nemzetközi hírnévnek örvend. Páros években nemzetközi fúvózenekari, páratlan években pedig népzenei és néptánc fesztivállal kapcsolódik össze. A színvonalas programsorozat számos helyszínen több ezer látogató számára kínál sokrétű, hagyományőrző, kulturális, sport és szórakozási lehetőséget, emellett az idelátogató hazai és külföldi vendégek megismerkedhetnek a város egyre gazdagodó kulturális értékeivel.

 

63. Steixner István bőrműves magyar népi ornamentikából, hagyományos magyar motívumokból merítkező munkássága

 

 

Steixner István már tíz éves korában megismerkedett a népi mesterségekkel, ettől kezdve folyamatosan tökéletesítette tudását: az általános iskola alatt a tűzzománc, ötvösség, fafaragás, oklevélírás és alkalmazott grafika mellett a bőrművesség rejtelmeiben merült el leginkább. Innen egyenes út vezetett a Képző és Iparművészeti Szakközépiskola bőrműves, majd a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Középiskola bőrműves, továbbá népi bőrműves szakára. Az Országos Szakma Kiváló Tanulója versenyen elért eredménye csak még inkább meggyőzte arról, hogy jó úton jár. 2001-ben indította vállalkozását, emellett néhány évig bőrműves szakoktatóként is dolgozott, 2008-tól pedig főállásban foglalkozik bőrműves termékek készítésével. 2016-ban Dunaújvárosba költözött, ahol folytatta vállalkozása és önmaga fejlesztését, immáron kollégák segítségével. 2018-ban alkotótársai meghívására csatlakozott a Heves Megyei Iparkamarához, akikkel közösen viszik el programcsomagjukat és alkotásaikat divatbemutatókra idehaza és külföldre. Ugyanebben az évben nyújtotta be először „Griffes Kollekció” pályázatát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához, amellyel rögtön elnyerte a Kiemelt Magyar Kézműves remek díjat.

2019-ben megkezdte együttműködését az Agrárminisztériumon belül működő Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattal, melynek partnereként és szakértőjeként vesz részt nemzetközi rendezvények szervezésében, ahol lehetősége nyílik kiállítani és szélesebb körben bemutatni kézműves termékeit is. 2020-ban több szakmai díjjal is jutalmazták munkásságát. az Eger Junior Expo – Fiatal Vállalkozók Országos Szakkiállításán 3. helyezést ért el, majd szintén ebben az évben az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetségének elnöke és főkapitánya Vitézi címet adományozott számára. Ezt a megtiszteltetést értékteremtő munkásságával, és a magyar kultúra ápolásában való nagyfokú szerepvállalásával érdemelte ki. Az elismerések sorát tovább bővítette az ismételten elnyert Kiemelt Magyar Kézműves Remek Díj és az Év Kiváló Szakembere 2020 Díj Arany csillag fokozata, amelyet a XXVI. Szakmai Elit jótékonysági díjátadó gálán vehetett át. Különleges munkáit az elmúlt években 30-nál is több kiállításon és 652 rendezvényen tekinthette meg a közönség és mára közel 10000 alkotáson keresztül 45 országba jutottak el az ősi magyar motívumkincsből merítkező Steixner bőrtárgyak.

Steixner István alkotásainak mindegyike teljesen kézzel készül; maga tervezi a mintát, szabja a bőrt és varrja össze a darabokat. Tekintve, hogy minden esetben a megrendelők egyedi elképzelései alapján dolgozik, tulajdonosaik a kész tárgyakat valóban magukénak érezhetik, melyek harmonizálnak saját ízlésükkel, személyiségükkel. Az általa készített termékek jóval többet tudnak praktikus funkciójuknál: klasszikus, örök darabok, amelyek hosszú éveken át kiszolgálják viselőjüket és sosem mennek ki a divatból. Nemes anyaguknak, aprólékos kidolgozottságuknak és egyedi mintázatuknak köszönhetően valódi értéket képviselnek. Ezen minták megtervezéséhez a készítő nagyban merít a honfoglaláskori magyar népi ornamentika elemeiből, és ezeket újragondolva alakítja ki termékei egységes, összetéveszthetetlen stílusát. Hitvallásában alkotásai kultúraközvetítő szerepét tartja a legfontosabbnak: „Célom, hogy alkotásaimmal bemutassam azon tárgyakat és motívumkincset, amely a magyar nép sajátja, amelyet a történelmi viharai sem tudnak eltörölni, megváltoztatni. Ebből a több ezer éves múlttal rendelkező formavilágból táplálkozom, de azt nemcsak önnön valójában tudom megmutatni, hanem a mai korra aktualizálva is. Munkám során arra törekszem, hogy a múltat idéző mívességet modern köntösbe öltöztetve ötvözzem termékeimben a tradíciót és az innovációt. Nagy örömömre szolgál, hogy nemcsak a magyarok, hanem a külföldiek is érdeklődnek alkotásaim iránt. Az ő megrendeléseik jóvoltából a magyar kultúra a világ legtávolibb pontjaira is eljuthat, és egyre szélesebb kör ismerkedhet meg formakincsünkkel, népművészetünkkel.”

 

64. Délután három órai harangszó (Ráckeresztúr)

 

A ráckeresztúri római katolikus templom harangja nemcsak délben szólal meg, hanem mindennap délután három órakor is. A három órai harangszó története a XIX. század közepére nyúlik vissza. A falu lakója, Bendák Pál 1821. november 30. napján kelt végrendeletében arról rendelkezett, hogy mindennap  délután 3 órakor a Szentháromság tiszteletére harangozzanak. „2-szor. Ugyan Rátzkereszturi Templom Cassájába Háromszáz, azaz 300 forintokat olly végre, hogy azoknak esztendőkint járó Interesiért (kamatért) minden nap dél után 3 órakor a Szent Háromság tiszteletire harangozzanak és a Harangozónak 6 Ft, azaz hat forint jutalma légyen esztendőnkint fáradságáért, a többi tizenkét, azaz 12 forintok Szentegyházé legyenek.” (NOVÁK 153.)

A végrendeletet hitelesítette Szüts Lajos, Fejér vármegye főszolgabírája, Gyurtsa József jegyző, Herkli János bíró, Magyar Áron, Leszkovits János, Novotni István, Rapula József.

 

65. Nadapi Szintezési Ősjegy

 

A nadapi Szintezési Ősjegy az 1888-as létesítése ófa folyamatosan a földmérés és térképészet egyik legfontosabb területének, a magasság meghatározásának a magyarországi viszonyító pontja. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején létesített hét szintezési főalappont egyike, ugyanakkor az egyetlen, ami a trianoni döntést követően Magyarország határain belül maradt.

Az Osztrák-Magyar Monarchián belül, a bécsi Katonai Földrajzi Intézet szervezésének 1872-től kezdték kiépíteni az első nagy kiterjedésű szintezési hálózatot, aminek célja az egységes magassági rendszer meghatározása volt. Alapszintfelületnek az Adriai-tenger középvízszintjét választották, ahogyan (kisebb területre kiterjedően) 1843-ban Vásárhelyi Pál is, aki ezzel első ízben valósította meg az Adria szintjére vonatkoztatott alapszintet. A nadapi szintezési főalappont magasságát 1888-ban vezették le a Trieszt-Budapest közötti szintezési vonal egy kápolnásnyéki pontjáról, a magassága így a trieszti kikötő Molo Santorio-n 1875-ben meghatározott adriai középvízszintjéhez viszonyított. A főalappont valójában a felszínen kibukkanó gránit alapkőzetnek 20x20 cm méretű vízszintesre csiszolt felülete. A szemlélő nem ezt látja, hanem egy két részből álló, alsó részében üreges obeliszket, amely valójában védmű. Az obeliszk felső része elmozdítható, hogy a védett sziklafelületre a méréskor szintezőlécet lehessen helyezni.

A trianoni döntés következtében a monarchiával közös mérési rendszer (szintezési hálózat) megszűnt, új hálózat kiépítése vált szükségessé, aminek kiinduló pontja az egyetlen határon belül maradt szintezési főalappont, a nadapi Ősjegy lett.

1920-tól három ízben került sor országos szintezési hálózat mérésére Magyarországon, és minden alkalommal az origót adó Szintezési Ősjegy jelentette a viszonyítási pontot, ennek a magasságát fogadták el fix értéknek. Elmondhatjuk, hogy 1888 óta hazánkban minden tengerszint feletti magassági adat a Nadapi Ősjegyen alapul. 1951-ben az eredeti ponttól mintegy 200 méterre egy újabb szintezési főalappontot létesítettek, nevezik ezt Nadap II.-nek is. Ez sziklaüregben, fedlapokkal védetten elhelyezett három szintezési gombot jelent. Ezen szintezési gombok magasságát is az őspontról vezették le. Itt kell megemlíteni, hogy 1960-ban Magyarországon (ahogyan az egykori Varsói Szerződés tagállamaiban is) az adriai tengerszint helyett a balti alapszintet vezették be. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy minden adriai magasságból 67,5 centimétert le kellett vonni, hogy az új rendszerű (s azóta kötelező) ún. balti magassághoz jussunk.

Az alappont létesítésekor a hely-választás fontos szempontja volt, hogy a Velencei-hegység a Kárpát-medence legöregebb és legstabilabb képződménye, az itt fekvő Nadap település pedig az ország geológiai szempontból legszilárdabb pontja. Az Ősjegy a falu legrégebbi lakókörnyezetének közvetlen szomszédságában, egy elhagyott kőbánya területén, ugyanakkor nagyon szép sziklás-erdős természeti környezetben helyezkedik el. A Szintezési Ősjegy és környezete kedvelt kirándulóhely, jól megközelíthető autóval, biciklivel a településen át, gyalogosan pedig turistaúton keresztül.

A Szintezési Ősjegy funkciójában országosan egyedülálló, ugyanakkor szimbolikus jelentőséggel is bír, jelképezve az állandóságot, a stabilitást és a változatlan alapot az újrakezdéshez. Latin nyelvű felirata szerint "örökös hely" (locus perennis). Szakmai szempontból azért, mert a magassági viszonyító pontnak a geodéziai mérések miatt fizikailag is léteznie kell, történeti, közérzeti szempontból pedig azért, mert ez is a magyarság történelméne, identitásának része.

 

66. Vörösmarty Mihály Emlékház (Kápolnásnyék)

 

Ebben a házban töltötte gyermekkorát 1801 és 1811 között Vörösmarty Mihály, a magyar reformkor romantikus költészetének meghatározó alakja, a Szózat szerzője. A költő egy másik kápolnásnyéki, ma már nem álló épületben született, de emlékeiben érzelmileg ez a ház töltötte be a szülőház szerepét. A házat Nádasdy Mihály gróf földbirtokos gazdatisztjének, idősebb Vörösmarty Mihálynak és családjának szánta szolgálati lakóhelyéül. Az épület klasszicista stílusban épület, jelenleg is műemlék.

A Nádasdyak 1884-ben eladták a nyéki birtokot az udvarházzal együtt Ott Károly miniszteri tanácsosnak. Az új tulajdonos három szobával bővítette az épületet, s parkosította környezetét. Később az épület öröklés révén Ott Károly unokahúgára, Kresz Gézánéra szállt, tőle pedig fiára, Kresz Géza hegedűművészre. Lányuk, Kresz Mária néprajzkutató a házat a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta, azzal a feltétellel, hogy az épületben emlékmúzeumot rendezzenek be Vörösmarty Mihály tiszteletére.

Nemcsak azóta, hanem korábban is megvolt a Vörösmarty-emlékhely jellege. 1900-ban, a költő születésének 100. évfordulóján már megemlékezés zajlott itt, s mikor a Kresz család számára nyári lakként szolgált, akkor is tisztelték, ápolták Vörösmarty Mihály emlékét.

 

67. Széchenyi Zsigmond-emlékhely (Ráckeresztúr)

 

Széchenyi Zsigmond a magyar vadászkultúra kiemelkedő alakja, a vadásztársadalom példaképe. Ráckeresztúr határában ejtette el élete utolsó trófeáját. Az őzbakot az akkori Mezőföldi Erdőgazdaság területén, a Szent László-major erdejében 1965. június 13-án lőtte.  Ezen utolsó vadászatot idézi az az emlékkő, melyet a Zöld Erdő Vadásztársaság készíttetett a vadászati világkiállítás évében, s melyet a Szentháromság-szobor környékén lévő tisztáson helyeztek el. Az emlékkő avatására 2021. június 13-án került sor, napra pontosan 56 évvel az őzbak elejtését követően. A helyszín több szempontból is ideális, hiszen egy szakrális műemlék mellett áll, ami azt jelenti, számos zarándok megfordul majd itt a jövőben. Jöjjenek bár a Szentháromság-szoborhoz vagy a Széchenyi emlékkőhöz, méltóképpen emlékezhetnek. A hely szelleme, a genius loci ugyanis egyedülálló a megyében, az országban. 

 

68. SZÍN-TÉR Színjátszó-Versmondó Egyesület (Székesfehérvár)

 

A Szabad Színház társulat a SZÍN-TÉR Színjátszó-Versmondó Egyesület szervezeti keretein belül működik és Székesfehérvár legnagyobb múltú, jövőre 65 éves, független színházi társulata. A Szabad Színház utánpótlás csoportjai, a Prikulics Gyermekszínház és a Vasvári Színpad. A társulatok állandó játszóhelye az Igéző, mely Székesfehérvár belvárosában, a Fő utcán található. Egyik fő arculati elemük az utca közönsége felé kihangosított esti mese (olykor éjszaka felnőttmesék is), amelyet minden este a társulat más-más tagja ad elő. Az Igéző látogatóinak száma megközelíti évente a 25 ezer főt, az elmúlt évek alatt igazi közösségi találkozóhellyé változott.

A Szabad Színház társulatának legfőbb kulturális értéke, hogy az országban egyedülálló módon széles korcsoportot tömörít, valamint a magyar színjátszás hagyományait követi. 2014-ben Pro Cultura Albae Regiae elismerésben részesült. Küldetésük: a kortárs kamaraszínházi előadások mellett a nyári utcaszínházi előadások, misztérium- és moralitás játékok mai változatainak bemutatása, történelmi interpretációk fejlesztése, a magyar színjátszó hagyományok követése és értő közvetítése, filmek létrehozása.

Több, mint húsz fajta kulturális, közösségfejlesztő rendezvényt koordinálnak vagy szervezőként, közreműködőként segítik; továbbá a legtöbb - ma már tömegeket megmozható - nagy rendezvény  ötletgazdái, alapító szervezői, valamint tudományos kutatásokban is részt vesznek. Repertoárjukban kortárs, napjainkban zajló közügyek, témákon alapuló művek feldolgozása is szerepel.

A SZÍN-TÉR Színjátszó-Versmondó Egyesület sokszínű, kreatív, egyedi és különleges, szorosan kapcsolódik és hozzátartozik Székesfehérvárhoz, annak kulturális életéhez múltjukkal, jelenükkel és jövőjükkel is.

 

69. Varga Zoltán zsoké sportpályafutása

 

Varga Zoltán zsoké kivételes tehetségű lovas volt, több, mint négy évtized alatt nem mindennapi sportkarriert futott be. 1400 galopp versenyt nyert, ebből ezret Magyarországon, négyszázat Európában, Amerikában és Kuvaitban. Ez kiemelkedő teljesítmény.

Első komolyabb sikerét 1985-ben aratta, amikor Try Starral megnyerte a Báró Wesselényi Miklós Emlékversenyt és a Szent László Díjat. 1988-ban lett először champion itthon - mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert Ausztriában háromszor is elhódította e címet és volt, hogy a két országban egyaránt bajnok volt. A nagy álom 1989-ben teljesült, ebben az évben megvédte bajnoki címét és sikerült a derby győzelem is Tabán nyergében. Pályafutásában különleges év volt 1991. Ekkor ugyanis, egészen pontosan október 7-én hármas holtversenyben győzött a Belmont Parkban. Ilyen "triple deat-heat" százévente történik.

Káprázatos pályafutása során megnyerte a Magyar Derbyt, a Kincsem Díjat kétszer, az Imeriál Díjat ötször, a Batthyány-Hunyady-díjat hatszor, a Káposztásmegyeri Díjat hatszor, a Millenniumi Díjat ötször, a Szent László Díjat ötször és szintén ötször azt a Budapest Díjat, amely Kállai Pál nevét viseli.

A sikeres sportember egy interjúban szólt arról, mi szükséges ahhoz, hogy valakiből jó zsoké legyen: kell hozzá alázat, nagyon sok szorgalom és kell egy kis fanatizmus. Ezenkívül ha kicsit jobban megy a szekér, ne bízzuk el magunkat. Ő maga is mindig nagyon szerényen beszélt a sikereiről.

 

70. Fülöp Attila haditechnikai gyűjteménye

 

Fülöp Attila bodajki, napjainkban már jóval több, mint impozáns hadtörténeti gyűjteményének kiindulási alapja a család és a nagyszülők háborús visszaemlékezéseire vezethető vissza. A kollekció gerincét a magyar, a német és a szovjet haderőnek a II. világháborúban a környéken elhagyott tárgyi emlékei jelentik, bár az immár négy évtizede tartó gyűjtőszenvedély több ezer darabja nem kizárólag egy korra vagy egyetlen hadseregre összpontosul: minden, ami kapcsolatba hozható a hadászattal, a haditechnikával vagy akárcsak a harccal, annak a tulajdonos szerint helye van a gyűjteményben. Fülöp Attila azonban nemcsak gyűjti, de hatástalanítja, restaurálja, sőt esetenként fel is újítja a birtokába kerülő tárgyakat, fegyvereket és a házi magánmúzeuma látogatókat is fogad. Állandó kiállításként működő gyűjteménye az elhivatottság mellett a köz szolgálatáról és a család összefogásáról is szól.

 

Gyűjteményének egyediségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nemcsak hazánkból, de külföldről is felkeresték már. Mindez azt mutatja, hogy nemcsak egy valóban kivételes gyűjteményről, hanem a gyűjteményt alkotó tárgyakat, azok történetét is ismerő, "fanatikus" gyűjtőszenvedéllyel megáldott személyről van szó.

 

71. "Szétszakítva" - a "Csak még egyszer előre" című háborús filmballada folytatása

(Pápay Barna fotója)

A "Szétszakítva" című film - lélektani dráma az 1918 novembere és 1920. június 5. közötti időszakot vizsgálja.

A Magyar Királyi Székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred 1918. november 17-én hazatért a frontról. Vajon hogyan tudnak visszailleszkedni egy ország életébe azok a katonák, akik hosszú időt töltöttek az észak-itáliai hadjáratokban, s azt túlélték? Ez az út nagyon nehéz volt, s ami még jobban megnehezítette, az az országban zajló folyamatos változás. Elbukott a monarchia, Magyarországot idegen hatalmak támadták meg. S mégis élni kellett!

A filmben bemutatásra kerül a Nagy háborút követően működésbe lépett Vörös Hadsereg és Lenin fiúinak szégyenteljes kegyetlen döntése, mely egészen a Székesfehérvárt elfoglaló, Román királyi csapatok betöréséig tart.

A film címe összefoglal. Szól a Nagy háború során az olasz becsapódó lövedékek lelket, testet szétszakító robbanásairól, melyek családokat szakítottak szét, s a végén eljutunk oda, hogy 1920. június 4-én az ország, Magyarország lett szétszakítva.

Az első film egyéni drámákat mutat be, míg a második filmben ezek az egyéni fájdalmak átalakulnak és egy ország fájdalmát hozzák létre: Trianon!

 

72. Fehér sütődiszkosz (Aba)

 

 

 

 

 

 

A Fehér sütődiszkosz egy vasból készült hagyományos, népi sütő-főzőedény. Jellegzetes gömbölyded alakja és sajátos záródása miatt használata közben nem párolognak el az értékes ízek, így az ételben kiválóan megmarad az összetevők eredeti aromája.

Hajdan a paraszti gasztronómiában, elsősorban a szénégetők között fontos szerepel töltött be, mint szabadtéri, parázsra rakható főzőedény, viszont az életmód változásával csaknem feledésbe merült.

A sütődiszkosz mind formájában, mind használatában beilleszthető a mai kor emberének a mindennapjaiba, hogy valójában áldott örökségként gondolhatunk rá. Egy tárgy, ami kiállta az idő próbáját, megidézi a múltat, ugyanakkor segíti a jelent is. Legvonzóbb tulajdonsága, hogy nem csupán egy dísztárgy, ami "mesél a múltról", hanem egy ma is teljes értékű konyhai vagy túrázó eszköz, ami jó étellel lát el a mindennapokban. Energiatudatos, mivel sokféle módon használható: hagyományos kemencében, parázson, sparhelt platniján, de a modern konyhai sütőkben is. Utánozhatatlan ízek születnek benne a lassú párolásnak és a jó záródásnak köszönhetően.