MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Fejér Megyei Építőipari Nívódíjban részesült a Pákozdi Katonai Emlékhely
2016.05.30. 08:26

Fejér Megyei Építőipari Nívódíjat kapott kiváló működéséért a Pákozdi Katonai Emlékhely. Az 1,6 hektáros emlékpark településformáló hatása, kivitelezési minősége és anyaghasználata miatt nyert nívódíjat Fejér megyében. Kivitelezőjét, a Merkbaut is oklevéllel tüntették ki. 



 
Kámán Béla, a díj Bíráló Bizottságának elnöke a magyarepitok.hu-nak elmondta, az eredetileg csak székesfehérvári, majd immár öt éve megyei szintű díjat olyan létesítmények kaphatják meg, melyek településformáló hatása kiemelkedő, gondozottsága, karbantartottsága példaértékű, kivitelminősége, anyaghasználata helyénvaló, tervezője jó munkát végzett, illetve már minimum 5 éve megfelelően működnek.
 
A díj tulajdonképpen magának a létesítménynek jár, melyre az elnyeréskor dísztáblát helyeznek el, de a tervezőket és a kivitelezőket is oklevéllel tüntetik ki. „A Pákozdi Katonai Emlékhelynek nagyszerű történelmi múltja van” – emelte ki Kámán Béla. Az 1848-as emlékmű a szabadságharc első győztes csatájában hősiesen helytálló honvédekre emlékeztet, a Don-kanyar kápolna a 2. világháborúban elesetteknek állít emléket. Ezek a létesítmények már 1951-ben, ill. 1990-ben elkészültek. Az 1,6 hektáros emlékpark mai formáját néhány évvel ezelőtt a Honvédelmi Minisztérium támogatásával kapta, az ekkor kiírt közbeszerzési pályázatot nyerte el a Merkbau.
 
Nem most merült fel először, hogy az emlékhely Nívódíjat kapjon, azonban az öt év folyamatos működtetés megléte előtt erre nem kerülhetett sor. Idén teljesült ez a feltétel is, a beadott pályázat alapján a helyszínt megvizsgálták, és minden szempontból megfelelőnek találták. A Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. 1990-ben alakult, százszázalékban magyar tulajdonú, kiskunhalasi székhelyű vállalkozás. Fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: a generálkivitelezés mellett az építőanyag kereskedelemben, továbbá a szerszám-és szerszámgép kereskedelemben is jelen van.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP