MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Fejlesztés a krízis kihívásaira
2012.06.22. 19:26

1,370 milliárdos fejlesztés eredményeként adták át pénteken ünnepélyes keretek között a székesfehérvári Sapa Profiles Kft. megmunkáló csarnokát, melyet az Új Széchenyi Terv keretében valósítottak meg.



Az átadási ünnepségen részt vett és köszöntötte a megjelenteket a Kft. képviseletében John van den Nieuwelaar ügyvezető igazgató, Frank Lepema, a megmunkáló üzem igazgatója, valamint ünnepi beszédet mondott Siri Ellen Sletner norvég nagykövet.
 
 
Magyarország miniszterelnökének üzenetét tolmácsolta dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
 
 
Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében megköszönte a skandináv cég elkötelezettségét Székesfehérvár és a térség gazdaságnak fejlesztésért. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Sapa itt a több, mint 60 éves múlttal rendelkező könnyűfémmű területén modern technikát alkalmazva az innovatív ipar egyik zászlóshajója. Köszöntője végén az elnök reményét fejezte ki, hogy Székesfehérvár, többek között a ma átadott beruházásnak is köszönhetően ismét visszakerül a legdinamikusabban fejlődő térségek sorába.
 
 
A székesfehérvári Sapa Profiles Kft. alig múlt öt éves, de több, mint hatvan éves múlttal rendelkezik. Ennek oka, hogy az 1941-ben alapított Székesfehérvári Könnyűfémmű, majd a jogutód Alcoa-Köfém Kft. sajtolt alumínium profilgyártó üzletága 2007 közepén, a Sapa cégcsoport részévé vált és az Orkla norvég multinacionális cég irányítása alá került, amely a világ több,mint 30 országában csaknem 13 ezer alkalmazottjával évente mintegy öt milliárd dollár értékű aluminiumipari terméket állít elő. A fehérváron bejegyzett cég megörökölve továbbfejlesztette az elődök tevékenységét, jelenleg Európa legnagyobb alumínium gyártója.
A legdinamikusabban fejlődő részlegük az alkatrész és komponensgyártás. Az átadott, 9500 négyzetméterű új üzemcsarnokban 96 új munkahely jön létre. A beruházás költsége 1 milliárd 370 millió Forint, melyhez pályázat útján 548 millió Forint támogatást kaptak az Új Széchenyi Terv keretében.
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP