MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Fogadalmi szentmise a Nemzeti Emlékhelyen
2013.08.15. 10:11

A középkori Magyarország szakrális központjában, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrző Nemzeti Emlékhelyen Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke koncelebrált ünnepi szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival mintegy négyezer ember előtt. 



A Bazilikából nem sokkal öt óra után indult a körmenet a Szent Jobbal és Szent István fejereklyéjével a Nemzeti Emlékhelyre. Napközben több ezren nézték meg a Székesegyházban a Szent Jobbot, délután pedig kisebb sor is kialakult a II. János Pál pápa téren, a templom bejáratánál.
 
 
 
 
"Szent István műve a hit, a remény, az értelem és a harmónia nagyszerű alkotása. Személye és öröksége ma is égetően aktuális. Egységbe foglalta népét, uralma alatt pedig biztonságban együtt lehetett minden magyar törzs. Szent István népe úgy volt együtt, hogy nem csupán, nem elsősorban valamilyen közös veszély vagy ellenség fogta egybe, hanem egyesítette első szent királyunk hite és jövőképe. Ez tette lehetővé, hogy emelt fővel és nyitott szívvel találjuk meg helyünket Európa közepén." - mondta Erdő Péter bíboros szentbeszédében.
 
Spányi Antal püspök a Szent István halálának 975. évfordulójára meghirdetett emlékévhez kapcsolódóan hívta meg a Magyar Katolikus Egyház képviselőit, hogy a Szent Jobb jelenlétében ajánlják fel hazánkat Szűz Máriának, ahogy ezt első szent királyunk tette a halála előtti napon. 1038. augusztus 14-én, 975 éve hunyt el Szent István, aki közvetlenül halála előtt ajánlotta fel az országot Szűz Máriának.
 
szekesfehervar.hu
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP