MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Folytatódik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése
2013.10.14. 15:12

A megvalósítás újabb szakaszába lépett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház uniós forrásból támogatott, 8.1 milliárd forint összköltségvetésű infrastrukturális projektje. Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között tették le az új, háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömb alapkövét. Itt kap majd helyet a központi műtőblokk és a központi intenzív egy része is. A beruházás várható befejezése 2014 novembere. 



 A projekt 2011 februárjában indult, azzal a céllal, hogy a Szent György Egyetemi Oktató Kórház, mint a térség egyetlen, 24 órában komplex ellátást nyújtó intézménye a megfelelő infrastrukturális beruházásokkal és a hozzá kapcsolódó orvos-szakmai eszközök beszerzésével, informatikai fejlesztésekkel meg tudja valósítani küldetését, a lakosság magas színvonalú, korszerű gyógyítását. A pályázat célja, hogy a pavilonos rendszerű kórházban szétszórtan elhelyezkedő szakmai egységek racionalizált elhelyezését kapjanak egy új épülettömb építésével. A fejlesztési koncepció további lépéseiként az aktív ellátást nyújtó osztályok nagy részét centralizáltan, a diagnosztika és intenzív ellátás közelében kívánják elhelyezni.
 
A betegutak racionalizálása fokozza az intézmény hatékonyságát és elősegíti a betegcentrikus működést. Dr. Csernavölgyi István főigazgató elmondta, hogy az új háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömbben kerül elhelyezésre a központi műtőblokk, a központi intenzív egy része, a szeptikus részleg, a központi sterilizáló. A Diagnosztika épület rekonstrukciós területén a haemodinamikai, valamint az endoszkópos laboratóriumot, az intenzív osztály további részeit, és a központi gyógyszertárat helyezik el. A Seregélyesi út túloldaláról a Hotel épületbe a diagnosztikai tömb és az intenzív osztály közelébe a Neurológia költözik. Ez pedig biztosítani fogja az osztály betegei részére a CT közvetlen elérhetőségét is.
 
Dr. Csernavölgyi István elmondta, hogy a TIOP 2.2.4 projekt olyan fejlesztési koncepció része, amelynek megvalósulása tovább erősíti az intézmény központi szerepét a régióban és hosszú távon valamennyi Fejér megyei számára elérhetővé teszi a lakóhelyéhez közeli minőségi egészségügyi ellátást. A fejlesztés egyben biztos alapot szolgáltat arra is, hogy az intézmény 6-7 éven belül befejezze az elmúlt évtizedek fejlesztési és rekonstrukciós periódusát. A főigazgató köszönetet mondott a kórház dolgozóinak azért, hogy a jelenlegi, nehéz körülmények között is lelkiismeretesen végzik munkájukat.
 
Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között letették az új, háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömb alapkövét. Itt kap majd helyet a központi műtőblokk és a központi intenzív egy része is. A felszín alatt elhelyezett időkapszula egy pendrive-ot is tartalmaz, amelyen valamennyi kórházi dolgozó neve megtalálható. Az alapkövet Dr. Csernavölgyi István főigazgató és Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke helyezte el.
 
www.szekesfehervar.hu
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP