MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

GÖRDÜLÉKENYEN HALAD CÉLJA FELÉ A KÁROLYI-KASTÉLYKERT FELÚJÍTÁSA
2015.05.19. 10:44

Végéhez közeledik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkjának csaknem 240 millió forintból megvalósuló helyreállítása. A projekt az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) koordinálásában valósul meg. A beruházás jelenlegi állásáról Marjay Gyulát, az MNV Zrt. ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatóját kérdeztük. 



A projekt célja „egy, a történeti múltjához és építészeti kvalitásához méltóan helyreállított kastélyegyüttes létrehozása, mely a választott kulturális-turisztikai profillal önnfenntartó módon tud működni, és képes értékeit megőrizni a jövő nemzedéke számára” – fogalmazott Marjay Gyula. A főigazgatótól megtudtuk: a kastélyparkban jelenleg is gőzerővel folynak a munkálatok: már sor került a park növényállományának teljes megújítására, a sétányok és a hidak, valamint a kerti építmények rekonstrukciójára, és a kastélykert tavának helyreállítására is.
 
A főigazgató a kastélyparkkal kapcsolatban további célkitűzésekről is beszélt: példaként említette a vadaskert helyreállítását, az Ybl Miklós tervezte kapusház felújításának lehetőségét, illetve egy, a kapusházhoz tartozó telek megvásárlását, mely egykor szintén a parkhoz tartozott: „A kastélykert szerves része volt az egész együttesnek – és a projekt kapcsán a jövőben is az lesz –, mely csak együtt adja ki az elődeink által elképzelt és megvalósított művészeti összhatást: a természeti és épített örökség összesimuló harmóniáját.” – fogalmazott a főigazgató.
 
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélykert helyreállításának első üteme: A kastély környezete, és a tó helyreállítása” című, KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0002 azonosító számú parkfelújítási projekt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. koordinálásában, az Európai Unió közel 240 millió forintos támogatásából valósul meg. A munkálatokkal várhatóan szeptemberre készülnek el, azonban már június első hétvégéjén érdemes ellátogatni a helyszínre, hiszen a megújúló Károlyi-kastélykert ad otthont a hagyományos Dísznövény-kiállításnak, mely több mint száz kiállítóval, valamint koncertekkel, gyermekprogramokkal várja az érdeklődőket.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP