MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Gyermekbarát meghallgatószobát avattak a megyeszékhelyen
2013.11.08. 12:03

Székesfehérváron, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályán adták át az ország tizenkilencedik gyermekbarát meghallgató szobáját, amelyben koruknak megfelelő körülmények között, a lehető legkíméletesebben lehet meghallgatni bűncselekmény sértettjévé, illetve áldozatává vált gyermekeket. 



 
 
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az ország tizenkilencedik gyermekbarát meghallgató szobáját adta át Székesfehérváron. A rendezvényen részt vett Dr. Galambos Dénes, a Fejér Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Varga Péter rendőr ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is.
 
A gyermekbarát meghallgató szobák megfelelő felszereltséggel és kötelező használat mellett nagymértékben csökkenteni tudják a gyermekeket az eljárás során érő traumákat – hangsúlyozta az átadáson dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki elmondta, hogy másfél évvel ezelőtt született rendelet a gyermekbarát meghallgatószobák létrehozásáról. A legfontosabb cél az volt, hogy egyszerűsítsék a jogszabályi környezetet, másrészt pedig a bűncselekmény áldozatává vált gyerekek számára ne tűnjön félelmetesnek és idegennek a rendőrségi vagy a bírósági nyomozati munka. „A szobák létesítése széles körű összefogás eredménye, amelyben a rendőrségi dolgozók maximális áldozatkészségről és adakozásról tettek tanúbizonyságot.” - tette hozzá a miniszter, aki köszönetet mondott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak, hogy nem pusztán a formai követelményeknek tett eleget, hanem lélekkel és önkéntes munka hozzáadásával végezte a gyermekbarát meghallgatószobák kialakítását.
 
„Ezentúl Fejér megyében is lehetőség lesz arra, hogy a bűncselekmények gyermekkorú áldozatai kedvezőbb és méltányosabb körülmények között beszélhessenek arról, hogy mi történt velük.” - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. „A statisztikai adatok azt mutatják, hogy gyermekként áldozattá válni nagyon súlyos problémát jelent az egész társadalom számára is, elsősorban azért, mert ilyenkor a gyermek alapvető bizalmi viszonyai rendülnek meg” - mutatott rá Navracsics Tibor, hozzátéve, a gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekmények nyolcvan százalékát olyan családtag vagy hozzá közel álló ismerős követi el, aki iránt a gyereknek feltételen a bizalma. „Ez a lelki trauma felnőttkorban megmarad, a bűnmegelőzési szempontjából pedig az ilyen gyermekek nagyobb eséllyel, a statisztikák szerint harminc százalékkal nagyobb eséllyel válhatnak bűnelkövetőkké. Ezért lépéseket kellett tenni annak érdekében, hogy az esetleges áldozattá válás ne legyen tartós trauma, az áldozattá vált gyermek a hatósági eljárás során a lehető legkevesebb alkalommal élje át ismét a vele történteket.” - mondta a miniszter.
 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon kialakított helyiség megfelel a szakmai elvárásoknak. Az ezt igazoló tanúsítványt dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi minisztertől dr. Varga Péter Fejér megyei rendőrfőkapitány vette át. Dr. Varga Péter rendőrfőkapitány kiemelte, hogy pszichológus szaktanácsadó is részt vett a meghallgató helyiség speciális kialakításában. Elmondta, hogy azért esett a választás az Autópálya Alosztályra, mert annak épülete nem egy klasszikus rendőrségi objektum, ahol megbilincselt gyanúsítottakkal találkozhatnak a gyermekek és logisztikai szempontból is jól megközelíthető.
 
Törő Gábor, a Fejér Megyei közgyűlés elnöke az átadáson reményét fejezte ki, hogy a speciálisan kialakított meghallgatószobák hozzájárulnak majd a bűnügyi statisztikák csökkentéséhez. A közreműködésért köszönetet mondott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak.
 
 
A gyermekbarát meghallgató szoba biztosítja, hogy a gyermek korának, fejlettségi szintjének megfelelő, speciális körülmények között a lehető legkíméletesebben lehessen meghallgatni. A szobák megfelelő felszereltséggel és kötelező használat mellett nagymértékben csökkenteni tudják a gyermekeket az eljárás során érő traumákat. A hatályos rendelet értelmében 2014-ig minden megyeszékhelyen kötelező létrehozni rendőrségi gyermekbarát meghallgató szobákat. A jogszabály előírja, hogy a rendőrség köteles minden 14. életévét be nem töltött gyermeket a gyermekbarát meghallgató szobában meghallgatni, valamint a helyiségekben rejtett kép és hangfelvétel rögzítésére alkalmas technikai felszerelést elhelyezni.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP