MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Harmadára csökkentek a közterületi bűncselekmények Fejér megyében
2016.02.12. 13:23

A főkapitány beszámolt a 2015. év nehézségeiről és sikereiről, valamint a főbb rendészeti és bűnügyi mutatók alakulásáról. Kiemelte, hogy a megyében történt emberölések mindegyikében sikerült beazonosítani és elfogni az elkövetőt. A rablások számának csökkenése továbbra is megfigyelhető, a 2014-es 47 esethez képest 2015-ben 43 eset történt. 2015-ben a migrációval kapcsolatosan embercsempészet miatt 22 esetben indított büntetőeljárást a főkapitányság.



 

Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2016. február 11-én tartotta évértékelőjét Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kormányhivatal dísztermében.  Az értekezlet elöljárója Papp Károly r. altábornagy az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője volt. A rendészeti munkáról szólva dr. Varga Péter r. dandártábornok kiemelte, nőtt az elfogások száma, ami szintén szorosan kapcsolódik az országban kialakult migrációs helyezettel. A turisztikai szezont illetően a Velencei-tó vonatkozásában 2015-ben nem történt vízbefulladás és a megyében tartott számos fesztivál biztosítása rendkívüli esemény nélkül zajlott le. A személyi sérüléses közlekedési balesetek száma nőtt, az előző évhez képest, azonban a számokat lebontva megállapítható, hogy a 2014-es ugyanakkor csökkenést mutat a halálos kimenetelű (30-ról 27-re) és a súlyos sérüléssel járó (214-ről 203-ra) balesetek száma.

Papp Károly r. altábornagy az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője kiválóra értékelte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. évi szakmai munkáját.
Dr. Varga Péter r. dandártábornok elmondta, hogy rendkívül büszke valamennyi kollégájára, akik fegyelmezetten és erőn felül teljesítettek. A tábornok külön köszönetét fejezte ki a munkatársai családjainak is, akik támogatásukkal járultak hozzá a sikerekhez.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP