MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Három új értékkel bővült a Fejér Megyei Értéktár
2016.02.25. 19:35

Rendhagyó módon, csütörtökön Martonvásáron tartott bizottsági ülésen bírálta el a Fejér Megyei Értéktár Bizottság a beérkezett javaslatokat a Brunszvik Óvodamúzeum könyvtárában. A bizottságot Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Szabó Tibor Martonvásár polgármestere köszöntötte.



 
Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke bevezetőjében örömét fejezte ki, hogy a Vargha Tamás és Törő Gábor korábbi közgyűlési elnökök által megkezdett értékőri munka tovább folytatódhat és fejlődhet a megyében. „Ebben a munkában nagy segítségünkre volt a Földművelésügyi Minisztérium által biztosított tíz millió forintos támogatás, amelyből a Fejér Értékek Iránytűje Program megvalósításával tárgyiasult és digitális formában is hozzáférhetőek a megyei értékek, amelyeket egy kiadványban megjelentettünk és ezt a kiadványt tudatosan tovább szeretnénk bővíteni.” Az elnök még nagyobb eredménynek nevezte a települések érdeklődésének felkeltését azok után, hogy folyamatosan hangsúlyozták: a megyei értékőri tevékenység eredményessége a helyi testületek, polgármesterek, a helyi lakosok, a civilszervezetek együttműködésén múlik, hogy milyen ötlettel, konkrét javaslattal állnak elő, amiről aztán a bizottság dönteni tud. „A bizottságunk elsődleges célja, hogy nem mennyiségileg, hanem minőségileg növeljék a Fejér megyei értéktárat, hogy méltók legyenek az országos értéktárba történő bejutáshoz. A megyei értéktárba bekerült jelenleg 16 érték is ezt mutatja.”- hangsúlyozta Dr. Molnár Krisztián, aki Martonvásárt méltatva köszöntőjében úgy fogalmazott: „Martonvásárra azért esett a választásunk bizottsági ülésünk helyszíneként, mert azt gondoljuk, hogy teret kell adnunk azoknak a településeknek, ahol példaértékű értékgyűjtő munka folyik. Három helyi értékkel gazdagították a megyei értéktárunkat, és ezt a munkát a kihelyezett bizottsági üléssel is el szerettük volna ismerni.” – hangsúlyozta a közgyűlés elnöke, aki zárásként Martonvásár és minden település vezetőjét arra kérte, hogy ne álljon meg, folytassa a helyi értékek gyűjtését.
Dr. Szabó Tibor, a település polgármestere a köszöntőjében a közgyűlési elnök méltató gondolatait megerősítetve úgy fogalmazott: "A települési értékeiket valóban fontosnak tartjuk. Mi az értékeinket élő értékként kezeljük. "Ezért a megyei értéktárba is bekerült három értékről elmondta, hogy azokat az elhelyezésükön túl is szeretnék megmutatni mindazoknak, akik értékelni, megbecsülni tudják. "Hogy közkincsé tegyük nem csak Martonvásáron és hazánkban, hanem Európában is. Mi egy kisváros vagyunk, de az értékeink egyetemesek: a Brunszvik család, Beethoven, a kisdedóvás."- tette hozzá a polgármester. Szabó Tibor örömmel számolt be arról is, hogy Martonvásár is létrehozta a helyi értéktárat, és négy taggal megkezdték a munkájukat. Jelezte, hogy mindenben szeretnének a megyei értéktár bizottsággal együttműködni az értékgyűjtés mentén. A magyarországi hibrid kukoricát, mint Martonvásári terméket már is a megyei értéktár bizottság figyelmébe ajánlott.
 
A köszöntőket követően a Fejér Megyei Értéktár Bizottság tagjai: Dr. Demeter Zsófia, Prof. Dr. Lukács László, Juhász Zsófia, Balog Zoltán Balog Gábor elnökletével elbírálták a beérkezett javaslatokat. A csütörtöki bizottsági ülésen három új érték felvételértől döntöttek. Nevezetesen Verebről két érték: a Pogánykő és a Kastélyszínház, valamint a Hangistálló Óbarok -NAgyegyházáról lettek a megyei értéktár újabb értékei.
Az ülést követően a Bizottság tagjai: Dr. Demeter ZSófia, Dr. Lukács László, Juhász Zsófia, Balog Gábor, Balog Zoltán megtekintették az Óvoda Múzeum kiállítását.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP