MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Hende Csaba miniszter az ÖHP évértékelőjén
2012.03.08. 14:50

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság mai évértékelő és feladatszabó értekezletén részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter és Vargha Tamás, megyei közgyűlési elnök, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának tagja is. 



 
 
A tárcavezető szerint az önkéntes tartalékos rendszer felállítása a legfontosabb haderő-fejlesztési program a rendszerváltás óta. A program létrehozza azt a szükséges tartalékot, amelynek segítségével nemcsak új képességekre tehet szert a magyar honvédség, hanem „a haza védelméért tenni akaró, a honvédség kötelékébe önként bekapcsolódó polgárokkal gazdagodik”. Kiemelte, két új dandár és kilenc új zászlóalj felállítása a célkitűzés 2014 végéig. „Ez rendkívüli fejlődési sebesség az elmúlt 20 évet tekintve” - tette hozzá.
A tartalékos rendszer kiépítése mellett az év legfontosabb feladata a takarékosság - tette hozzá Hende Csaba. Mint mondta, mindenhol meg kell fogni a pénzt, ahol csak lehet. Nem az a cél, hogy elköltsék az idei költségvetésüket, hanem hogy minél többet megtakarítsanak belőle úgy, hogy az a szakmai munka rovására ne menjen.
Emlékeztetett rá, hogy küzdelmes évet hagyott maga mögött a Magyar Honvédség, de az idei év is hasonló lesz. A másfél éve tartó megfeszített munka első eredményei is kézzelfoghatók már: 2011-ben teljesen megújult a honvédelmi rendszer jogi háttere, új alaptörvény, új honvédelmi törvény és a hozzá kapcsolódó egyéb sarkalatos törvények születtek. Sikerült racionalizálni a minisztérium működését, csökkenteni a vezetők számát és a költségeket.
 
 
Példaként említette azt a pilótaképzési programot, amelyet a korábbi honvédelmi vezetés megállapodása értelmében Kanada biztosít a magyar pilótáknak. „Picit túl van árazva a képzés, mert amikor át akartuk engedni a lehetőséget a nálunk jóval gazdagabb Szaúd-Arábiának, ők közölték, hogy ezt nem tudják finanszírozni. Tárgyalunk kanadai kollégáinkkal, és sikeres tárgyalás esetén a következő két évben több mint hárommilliárd forintot tudunk megtakarítani csak ezen az egy programon.” – emelte ki.
Sikerként értékelte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrejöttét, a Ludovika Zászlóalj kialakítását, a hadisírgondozásról szóló törvény megalkotását és a Gripen-szerződés módosítását. Szólt a missziós tevékenységről is, amely komoly elismerést szerzett hazánknak és a honvédségnek szerte a világon. Hangsúlyozta, tavaly mintegy ezer katona teljesített külföldön szolgálatot, ami a teljes szárazföldi haderő 12 százaléka. Továbbá ugyanennyien készülnek fel jövőbeni feladataikra vagy pihenik ki missziós küldetésüket.
A közeljövő fontos feladatának nevezte az altiszti kar megerősítését. Ennek érdekében tavaly felállításra került az Altiszti Akadémia, ahol a „legendás altisztképzést élesztik fel a legmodernebb eszközök segítségével”.
 
forrás:mti
 
 
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP