MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Hulladéklerakó projektzáró ünnepség Polgárdiban
2012.05.11. 10:18

„A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése (KEOP-2.3.0./2F-2008-0002)” című projekt ünnepélyes zárórendezvényét tartották pénteken Polgárdiban. A pályázat keretében több, mint hét milliárd Forintból 83 hulladéklerakó rekultivációját valósították meg. A rendezvényen Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, polgárdi országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet, melyben a környezettudatos életszemléletre való nevelés fontosságát hangsúlyozta.  



A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás szervezte projektzárón jelen voltak a megyei közgyűlések elnökei, Varga Gábor,  országgyűlési képviselő, az érintett települési vezetők, a kivitelezésben részt vett vállalkozások vezetői, a közreműködő szakemberek, az eljáró hatóságok és a kormányzati szervek képviselői.
 
Nyikos László, a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás alelnöke, a Társulás Operatív Tanácsának elnöke, Polgárdi polgármestere mutatta be részletesen a befejezett beruházást, ismertetve a rekultivációs projekt fontosabb adatait.
 
 
Az ünnepségen Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet, melyben Arisztotelész tanítására hivatkozva utalt a négy elem: a föld, a víz, a levegő és a tűz jelentőségére, majd az ember azokra gyakorolt pusztító és szennyező magatartására, kiemelve az iparosodás, a technikai fejlődés, a népesség növekedésének ártalmait.
 „Tanúi és részesei vagyunk annak a törekvésnek, hogy az épített környezet és a táj esztétikájának helyreállításával, az emberi életkörülmények, a komfortérzés javításával környezetvédelmi célokat szolgálhatunk. Az Új Széchenyi terv kiemelt feladata a környezet óvására, rendbehozatalára irányuló intézkedések támogatása” - fogalmazott az elnök. Mint mondta: „Környezetvédelmi célokat szolgál a hulladéklerakók rekultiválása, szükség esetén felszámolása a felszíni és földalatti vizek tisztaságának védelme, a bűz megszüntetése érdekében. Ma már a környezetvédelem szolgálatába tudjuk állítani az ipari, technikai eszközöket is. Nem elhanyagolható azonban a környezettudatos életszemléletre való nevelés sem” - tette hozzá. „Amit ma a potenciális szennyező forrást jelentő hulladéklerakók rekultivációjával, felszámolásával, az illegális szemét lerakók csökkentésével, szemétszedő akciókkal – milliárdok árán – elérünk, annak megőrzése és a munka folytatása a felnövekvő nemzedékek feladata lesz. Nem kevesebb, mint az élővilág: az ember, a növény- és állatvilág életkörülményeinek javítása, egészségének védelme a cél. A talaj, a víz, a levegő – a környezetünket alkotó alapvető elemek birtokosai vagyunk. Rajtunk múlik, készek vagyunk-e, képesek vagyunk-e megőrizni értékeinket” - hangsúlyozta beszédében Vargha Tamás.
 
Ezt követően Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke mondott pohárköszöntőt.
 
 
A kötelező arculati elemek figyelembevételével elkészült emléktáblákat pedig az érintett nyolcvan település polgármesteri hivatalaiban helyezték ki. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg.A Társulás a Magyar Kormány és az EU döntése alapján 7,7 milliárd Ft támogatást nyert el a térségben lévő 83 hulladéklerakó rekultivációjának elvégzésére. Az EU és a MAgyar Állam által nyújtott támogatás összege: 6 861 982 586 FT.
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP